A Demokratikus Koalíció vezetője által a közösségi médiában most meghirdetett ellenzéki összefogási stratégia erkölcstelen, rossz és még veszélyes is – reagált a parkolópályára tett Vona Gábor Dobrevné Gyurcsány Ferenc legutóbbi Facebook-bejegyzésére, amelyet a balliberális pártok összefogásával kapcsolatban tett közzé.
A Magyar Hírlap felidézi, hogy Gyurcsány nemrégiben megosztott Facebook-posztjában azt írta:
két nagyon fontos év jön, amikor eldől, hogy mi lesz 2022-ben, az országgyűlési választáson. Egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista, mindenhol csak egy egyéni ellenzéki jelölt. Egy az egy ellen. Így lehet győzni. Az a feladatunk, hogy 2021 őszére minden tekintetben készen álljunk. Külön, de együtt. Önálló pártok közös nagy ellenzéki választási szövetségesként. Ezt kell megalkotni a következő másfél évben.
Erre reagálva a Jobbik egykori vezére, Vona Gábor azt hangsúlyozta saját, a közösségi médiában megjelent megosztásában, hogy a volt szocialista miniszterelnök javaslata egyszerre erkölcstelen, rossz és veszélyes is az ellenzék számára. Vona hangsúlyozta, hogy a kormányváltás még nem egy közös program:
a közös lista és a közös miniszterelnök-jelölt valójában nem a kormányváltást segíti. Vannak olyanok, akik különféle okok miatt nem tudnának egy ilyen listára voksolni, miközben kormányváltást akarnak. Az ő szavazatuk elveszne.
Vona szerint ráadásul az összefogás nem a kormányváltás miatt fontos a DK-nak, hanem a saját hatalmi céljai miatt.
Mint a jelenleg legerősebb ellenzéki párt, ő adná a miniszterelnököt (valószínűleg Dobrev Klárát), és ezzel Gyurcsány Ferenc surranópályán visszakerülne az ország élére
– jelentette ki a Jobbik egykori elnöke.
Forrás: magyarhirlap.hu; Vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS