Baranyi Krisztina azzal a kimondott céllal vette át a hatalmat a ferencvárosi polgármesteri hivatalban, hogy kisöpör minden olyan céget, amellyel az előző vezetés kötött szerződést. Az új polgármester szuperképessége, hogy válogatás nélkül tolvajoz le mindenkit, aki akár az önkormányzat részéről, akár alvállalkozóként részt vett a kerület üzemeltetésében 2010 és 2019 között. Sok probléma van a parkolás-üzemeltetéshez újonnan igénybe vett szoftver körül – adatvédelmi problémák, visszaélési lehetőségek-, ráadásul egy olyan szerződésre alapul az egész, amelyet akárhogy forgatunk, sehogy sem jönnek ki jól a dolgok. A polgármesternek valamiért mégis szívügye volt, hogy ezekkel a cégekkel állapodjon meg a kerületi vagyonkezelő…
Az egyik vidéki nagyváros részére a közelmúltban készített audit felmérés szerint a Justitia szoftver adatvédelmi szempontból aggályos, nem felel meg az uniós GDPR szabályozásnak. A ferencvárosi parkolásban korábban használt szoftverrel a bírságolási folyamat teljes egészében automatizált volt, vagyis a rendszám alapján lekért tulajdonosi adatokhoz csak naplózva lehetett hozzáférni. Ez azt jelenti, hogy visszakövethető volt, ki és mikor fért hozzá az adatokhoz. Ezzel szemben, a Justitia esetén a megbüntetett autósok rendszám alapján megszerzett adatai egyszerűen bekerülnek egy számítógépbe és utána onnan emelik be azokat a követeléskezelő programba. A két művelet között pedig anélkül lehet belenyúlni ezekbe az adatokba, hogy az bármilyen nyomot hagyna. Itt ráadásul nem csupán személyes adatokról van szó, hanem szabálysértések azonosításáról és igazolásáról is, ami ezekkel kapcsolatos visszaélésekre ad lehetőséget. Egy NAIH-vizsgálat esetén ez több tízmilliós bírsággal járhat. Nemcsak kevesebbet tud tehát a Baranyi Krisztina polgármester által favorizált cég, illetve az általa biztosított szoftver, hanem adatvédelmi szempontból sem megfelelő. Valamiért mégis elképesztően ragaszkodik hozzá a ferencvárosi vezetés.
A közbeszerzési eljárást megkerülve, ún. beszerzési eljárás keretében kötöttek szerződést a szoftvert kínáló Atlasz Informatika Kft-vel és PRÜ&KPK Kft-vel. Az ilyen eljárás felső értékhatára 15 millió forint. Az eljárásban ajánlatadóként részt vett az eddigi szoftvert biztosító Sessionbase Kft. is, amely panaszt emelt azzal a kifogással, hogy a vagyonkezelő (FEV IX. Zrt.) 18,2 millió forint értékben szerződött az Atlasszal és a PRÜ&KPK-val, így meghaladva az értékhatárt és megszegve a közbeszerzési törvényt. Kíváncsian várjuk a vizsgálat eredményét.
A polgármester nem tud az ő kérésére megkötött szerződésről
Amikor erre január elején rákérdeztünk Baranyi Krisztinánál, ő meglepett arccal tovább irányított minket a vagyonkezelőhöz, mondván nem tud erről semmit. Különös ez az emlékezetkiesés, hiszen a 2019. november 25-én tartott képviselőtestületi ülésen ő maga kérte a vagyonkezelőt, hogy kössön szerződést a Justitia szoftvert forgalmazó céggel. Vagyis rögtön az új képviselőtestület második ülésén feladatának érezte, hogy bevonja a kerületi parkolás üzemeltetésbe az Atlasz Informatika Kft-t és a PRÜ&KPK Kft-t. Még különösebb ebben, hogy egy olyan cégpároshoz ragaszkodik ennyire, amelyek egyikében tulajdonosi érdekeltsége van a parkolási csalások miatt elítélt Kupper Andrásnak, a Demszky-korszak parkolási mutyijaiban főszerepet játszó Centrum Kft. tulajdonosának. Baranyi lépten-nyomon tolvajozza a kerületet tavaly őszig irányító Fideszt, mert Kupper egykori üzlettársa 2015-ig szerepet vállalt a ferencvárosi parkolás üzemeltetésben, erre az ő irányítása alatt maga Kupper András szerzett üzleti érdekeltséget ugyanott.
Az ellenőrök számáról, az ellenőrök munkaeszközeiről vagy a szerződésről nem mondanak igazat?
A hivatalos indoklás szerint, az év első öt hónapjára kötöttek szerződést az említett két Kft-vel, hogy legyen idő lebonyolítani a hónapokat igénybe vevő közbeszerzést. A magunk részéről azért nem mernénk nagy tétben fogadni, hogy nem ugyanez a két cég vagy esetleg egy másik, a PRÜ&KPK-hoz hasonlóan sebtében létrehozott Kupper-cég nyeri meg azt is. A vagyonkezelő cég egyúttal cáfolta, hogy túllépték volna a 15 milliós értékhatárt. Pataki Márton vezérigazgató 14,8 millió forintot valamivel meghaladó értékű szerződést említett a nekünk küldött írásos válaszában. A mellékelt szerződés ugyanakkor az opcionális kiadásoktól eltekintve mintegy 13,1 millió forintról szól. Csakhogy az még így is ellentmond a valóságnak.
Az egyik fontos kiadási tétel a parkolóellenőrök által használt mobileszközök licencdíja. A szerződés tíz ilyen eszköz licencéről szól, csakhogy ez semmiképpen sem lehet elég. A vagyonkezelő két héttel ezelőtti tájékoztatása szerint, jelenleg 15 ellenőr rója egyszerre az utcákat. A több, mint nyolcezer ferencvárosi parkolóhely ellenőrzését információink szerint, mintegy 25 ellenőr képes egyszerre ellátni, a Baranyi Krisztina által beterjesztett és a baloldali képviselői többség által megszavazott határozat szerint, pedig összesen 40 ellenőrt fognak alkalmazni.
Csakhogy az ellenőröknek ugyanannyi mobileszközre van szükségük a munkájukhoz, mint amennyien egyszerre az utcán vannak. Rejtély miként lehetséges, hogy a vagyonkezelő tíz eszközre vásárol licencet, és ugyanez a vagyonkezelő tájékoztat arról, hogy máris tizenöt ellenőr dolgozik egyszerre. A probléma forrása az lehet, hogy már tizenöt mobileszköz estén is annyira megugrana a végösszeg, hogy a szerződés meghaladná a 15 millió forintot, ami ugye törvénysértés lenne. Így viszont vagy licenc nélküli gépekkel dolgoznak az ellenőrök, vagy valójában nem dolgoznak annyian mint, amennyit a parkolást üzemeltető vagyonkezelő cég állít. További lehetőség, – amibe még belegondolni is félelmetes –, hogy Baranyi Krisztina tisztán és átláthatóan működő kerületében kozmetikázták a szerződést, nehogy az elérje a közbeszerzési értékhatárt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS