Mint az már szinte mindenki számára ismert, a Google megszüntette a PestiSrácok.hu YouTube-csatornáját, immáron harmadszorra. Tiltakoztunk is ellene, mintegy ötezren, ám természetesen kitartanak a döntés mellett. A helyzet ugyanakkor sokkal komolyabb, mint egy közéleti portál videocsatornájának letiltása. Ennek megoldására azonban van lehetőség. Ezért íródott ez a szerény javaslat, amely egy állami intézmény létrehozását indítványozza.
Mi történt?
A PestiSrácok.hu egyik videoszerkesztője feltöltött a portál saját YouTube-csatornájára egy videót arról, hogy történt egy pedofil bűncselekmény, és írt egy cikket róla. Ki volt kockázva, felismerhetetlenné volt téve, és arról szólt (volna), ami a cikk: egy bűncselekményről. Számos más portálon is vannak – többek közt ugyanilyen – bűncselekményről szóló anyagok, ugyanígy kikockázva, felismerhetetlenné téve. A bökkenő emellett az, hogy belső üzenetben küldték a cikket és a videót, így nem került nyilvánosságra. Ha semmi más, hát ez az elektronikus levéltitok megsértése minimum. Aztán letiltották újra a csatornát, aztán még egyszer. Bravó. A téma nem új, külföldön még liberális jogvédő szervezetek is foglalkoznak a kérdéssel. A sztoriban két cég érintett igazán, a Facebook és a Google. Röviden: a két számítástechnikai óriás gyakorlatilag a magánéletünk minden apró részletének megfigyelésével és megismerésével fizettet azért, hogy „ingyenesen” használjuk szolgáltatásaikat. Monopolhelyzetben vannak, jó üzleti modellt építettek fel (természetesen saját munkájuknak köszönhetően) és így szinte mindenki az ő szolgáltatásaikat használja.
Kedves olvasóink talán tisztában vannak azzal is, hogy bizonyos appok telepítésével – ezek a Facebook, az Instagram, a Google-termékek (majdnem mindegyik termékük) appjai – gyakorlatilag a teljes mozgásunk követhetővé válik. Szó szerint, napra, percre lebontva. Ami pedig a beszélgetéseinket illeti: hát legalábbis az okosotthon-alkalmazások és hardware-ek esetén (például okoshangszóró, okostévé) a beszélgetéseinkbe is bele-bele hallgatnak. És mivel beszélgetéseinket, levelezéseinket is ők kezelik, hát bizony azt is tudják, mit írunk egymásnak – mint a mellékelt ábra mutatja, hiszen egy meg nem jelent poszt nem tetszett nekik. Meg azt is, hogy mire, kire kerestünk. Vagyis, hogy mire, kire gondolunk éppen. Napra, percre pontosan. Ha – horribile dictu – kedves olvasónk arra vetemedne, hogy házastársát megcsalja, a helyadatokból a Google „real time” fogja azt tudni. Sőt, hogy egy extrém példát hozzak, a nemzetbiztonsági-rendvédelmi szervek előtt fogja majdnem „real time” tudni azt is – ha mondjuk valaki bankrablásra adja fejét, és vitte a telefont magával –, hogy ki volt az elkövető.
Röviden: mindent tudnak Önről, rólunk, mindannyiunkról. Mindent, szó szerint
Ebből a rengeteg adatból pedig a célzott és így nagyon hatékony személyre szóló reklámmal rengeteg pénzt csinálnak. A világ két legértékesebb reklámcége ugyanis ma a Google és a Facebook. Ez a reklámozási felület ugyanakkor a ma ismert leghatékonyabb technológia: személyre szabott és követő reklám. Ez körülbelül azt jelenti, hogy ha egy bizonyos autótípust többször keresünk, akkor elég valószínű, hogy hamarosan találkozni fogunk vele a Facebook vagy a Google hirdetési felületén (tehát egy internetes újságban, ahol bérelt helyük van). Ha a televízióban „Bél Flóra” reklámját nézzük, van lehetőségünk elkapcsolni, hiszen abban a pillanatban nem foglalkoztat a kérdés. Ha viszont fáj a hasunk és rákeresünk egy probiotikumra, a termék rögtön relevánssá válik, és már jön is a kapszula reklámja – valahova a telefonunkra. Természetesen, hiszen az algoritmusok ezt dobják fel.
Schiffer András is felszólalt a Google elleni tüntetésünkön. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
És a sokkal fontosabb terep, a politika, a másik „meggyőzési piac”
A politika is reklámfelület-felhasználó a szavazók meggyőzése érdekében. Emellett a médiatermékek – így a PestiSrácok.hu is – ugyanilyen reklámfogyasztó és reklámfelhasználó (és értékesítő), mint bármelyik vállalkozás. Komoly baj akkor történik, amikor ez a megfigyelés és ellenőrzés, továbbá ellenőrizhetetlen döntési mechanizmus teljesen átláthatatlanná válik. A Google, mint cég például a termékét, a YouTube csatornát egy „belső döntéssel” elérhetetlenné tette, vagyis letiltotta. Itt nem egy algoritmusról van szó, a döntést egy két kézzel, két lábbal rendelkező ember hozta meg valahol a dolgok végén; ennek megfelelően ez egy olyan döntés, amely politikai relevanciával is bír. Hogy egyszerűen fogalmazzak: letilthatják Gyurcsány Ferenc YouTube-csatornáját is, amint az meg is történt. Az pedig semmire nem garancia, hogy visszaállították, hiszen az még egy általános iskolás számára is világos, hogy az ürügy, miszerint a Brian élete alkotói jelentették fel (szegény Monty Python nem gondolta volna, hogy a magyar belpolitikában 40 év múlva is ilyen hullámokat vet) természetesen bornírt baromság. Mi van akkor viszont, ha ezt az érvet a Google-nál megfellebbezhetetlennek gondolták volna és letiltják? Én nem hullatnék krokodilkönnyeket, ha a nevezett személyt eltüntetnék, de ezt természetesen más politikai erőkkel is meg lehet csinálni.
Bizonyos, hogy más politikusok vagy más médiumok YouTube-csatornán megfogalmazott érveit, kisvideóit is simán el lehet tüntetni, el lehet hallgattatni. És hiába hivatkoznak „algoritmusokra” és a mesterséges intelligenciára, a végén mégiscsak egy (vagy több) ember van, aki megnyomja az Entert. Ezért volt szűklátókörű, sőt ostoba az index.hu és a 444.hu reakciója, amelyben nem álltak ki egyértelműen a PestiSrácok.hu mellett. Hiszen elemi érdekük lett volna az, hogy a szólásszabadság és a vélemény-nyilvánítási szabadság mellett kiálljanak. Nem ezt tették, az ő bajuk. Mindezek mellett a magyar politikai vélemény-nyilvánítás lehetőségrendszerét, vagy annak egy jó részét igazolhatóan egy külföldi cég külföldről felügyeli. Hiszen ezt tette a Demokratikus Koalíció vezetőjének YouTube-csatornája esetében is. Ez azt jelenti, hogy a láthatatlan kéz – például Berlinben vagy Dublinban – dönthet akár úgy is, hogy digitálisan ezt vagy azt a politikai erőt fogja támogatni. Ezt természetesen a már meglevő „algoritmikus” „policy”-ken túl – hiszen a pálya már rég feléjük lejt – értem.
Tüntetés a Google ellen, a szólásszabadságért. Fotó: Horváth Péter Gyula
Megtehetik. Miért baj ez?
Mert ezek mára soktízmilliós nézettségű, látogatottságú, közszolgáltatási szintű rendszerek, továbbá nézettségük miatt a legfontosabb orgánumokkal egyenértékűek, sőt, azokat meghaladják. Azért is, mert ez az ember magánszférájának megsértése. A személyhez fűződő szabadságjogok védelme – ez az alkotmányban védett alapjog – értelemszerűen védett entitás. Szűklátókörűség lenne azonban csak ezt a két aspektust vizsgálni (a nemzetközi jogvédők csak ezt teszik). Másik oldalról sem könnyű a helyzet: a nemzeti szuverenitás védelméről is szó van – tulajdonképpen az éppen termelődő nemzeti adatvagyonról.
Ma a magyar polgárok túlnyomó része a Google, a Facebook vagy az Apple szerverein tárolja élete legkisebb rezdüléseit is (ha nem azokon, hát a Microsoft rendszerén). Ha nem az egyik, akkor a másik cég egyik termékét szinte biztos használjuk. Ez olyan, mintha a levéltárainkat, könyvtárainkat a személyes mozgásunk történetével (órára, percre, lebontva évekre visszamenően) érdeklődési köreink keresési címkéivel együtt átadtuk volna egy másik országnak, annak egyik, vagy több cégének. (Ezzel természetesen az őket is felügyelő titkosszolgálatnak is, de nemcsak erről van szó. Arról is, hogy a szerződésben álló cégeknek is – szóval mindenkinek, ellenőrzésünk nélkül, akivel csak az adott cég úgy dönt – valami alapján, amit nem tudunk.)
Ha tényszerűen kiderülne például, hogy a III/II. (kémelhárítás) és a III/III. (politikai elhárítás) minden egyes aktájának másolata kivétel nélkül az orosz levéltárban is meglenne, valószínűleg még ma is óriási felzúdulást keltene. Most ugyanakkor önként és dalolva ez történik folyamatosan, és nem zúdulunk fel. Ehelyett épp az amerikai szerverekre tölti fel állampolgáraink többsége az adatait. Még akkor is kap adatot valamelyik cég, amikor közvetlenül nem érintkezik az adott szolgáltatóval – például androidos (Google tulajdon) telefonról felhívjuk ismerősünket. Ha iPhone-nal tesszük, akkor az Apple-nek küldjük az információt. A teljes levéltári vagyonunknak megfelelő adathalmazt, metaadatot, ami nagyjából a mobiltelefonos digitalizációtól elkezdődött, szintén pár külföldi cég szerverein őrizzük. Hogy még ijesztőbb legyek: a kétezres évek elejéig egy ember személyiségének felmérésére, valószínű viselkedésének „bejóslására” több pszichológus sok éves munkája kellett. Most ugyanez 80-100 like-ból, egy pár hónapnyi keresési előzményből kiindulva automatikusan megy pár óra alatt.
Tüntetés a Google ellen. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Mit lenne érdemes tenni?
Égető szükség van egy olyan állami intézményre, lehetőleg jól megerősített közjogi bástyákkal, amely különálló felügyeletet biztosít a hagyományos hatalmi ágak lehetőségrendszerén túl a szociális média és az internetes modern adattovábbító és adatkezelő cégek túlhatalmának ellenőrzése érdekében. Miért új önálló intézményként? Egyrészt azért, mert itt nem hagyományos adatvédelemről van már szó. A hagyományos adatvédelmi ombudsman tulajdonképpen az államot ellenőrzi, annak adatvédelmi szempontú felügyeletét végzi, ez az elsődleges feladata. További lehetőségrendszere persze az adatvédelmi jogszabályokban rögzített jogkörökkel élés, ugyanakkor ez éppen elégséges feladata. Másrészt a modern internetes megfigyelési óriások felügyelete – véleményem szerint legalábbis – olyan feladat, amely egyre fontosabb, egyre növekvőbb iparágról szól.
Fontos még azért, mert nem(csak) a médiáról beszélhetünk. Egy hagyományos orgánum – akár szeretjük, akár nem, politikai szempontok szerint – nem figyel minket és nem listázza ismerőseink nevét, továbbá nem jegyzi meg, mit írtunk a kedvesünknek tegnap. Az igazságszolgáltatás pedig azért nem biztosít elégséges lehetőségrendszert, mert egyrészt tempójánál fogva nem alkalmas ilyen ügyekben eljárni (nemvagyoni kár és in integrum restitutio se egyszerű ilyen esetekben), továbbá itt több kérdés is felmerül a tisztán jogi problémákon túl. Ilyen például a nemzet adat-szuverenitása és a nemzetbiztonság is. A gyakorlati haszna egy ilyen intézménynek természetesen – legalábbis jogi és anyagi értelemben – jóval kiterjedtebb: akármilyen intézmény is születik, egyes esetekben valódi, komoly bírságbevételként értelmezhető hasznot hozhatna a magyar államnak, a fent említett cégek gyakorlatát pedig érdemben megváltoztathatná. Ugyanakkor a nemzeti szuverenitás és a személyes szabadságjogok védelmezője lehetne, ennek keretében a legnagyobb techcégek képviselőinek szükséges lenne vele tárgyalniuk, és akár még valamilyen megállapodást is kiharcolhatna.
Adódik a kérdés: milyen szervnek kellene lennie?
Olyan szervnek, amelynek közjogi függetlensége garantált, amely emellett megfelelő hosszan képes befolyásolás-mentesen hatásköreit gyakorolni. Tehát célszerű parlamenti szinten kezelni az ügyet. Hatásköreinek pedig célszerű lenne a fent említett három közjogi intézmény (médiatanács, ombudsman és bíróság) ötvözeteképp alkalmasnak lennie arra, hogy hatékonyan intézkedhessen, adott esetben bírságolhasson. Egyedi módon lehetne tehát egy olyan területen egy fontos intézményt megteremteni, ahol minden adott: jobboldali tematika (nemzeti adatvagyon), baloldali, liberális tematika (emberi jogok a digitális térben) és az Országgyűlés (továbbá majd ez az intézmény) modern, mindenkit érintő kérdésekkel foglalkozna. Persze ez csak egy ötlet, azzal, hogy megvalósíthatják mások is.
Csizmadia Tamás írása (a szerző jogász)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS