A Szegedi Tudományegyetem egyik orvosa Ausztriában síelt és mikor hazajött, nem vonult karanténba, hanem bement dolgozni. A koronavírus-tesztje viszont később pozitív eredményt hozott.
Az RTL Híradó számolt be az esetről, ők nem árulták el, pontosan melyik orvosról van szó, csupán annyit közöltek, hogy az egyetem egyik vezetőjéről van szó. Úgy tudni, hogy a professzor óvatlansága miatt a Rektori Hivatal munkatársainak karanténba kell vonulniuk. A HVG szerint az orvos nem más, mint a Szegedi Tudományegyetem rektora, Rovó László, aki a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója is. Azután vizsgálták meg, hogy a síelésből történő visszatérése és a munkába állása után a koronavírus tüneteit produkálta. A rektor vírushordozóként bejárt az általa vezetett klinikára és operált is.
A portál szerint szombaton az összes fül-orr-gégészeti dolgozót berendelték vizsgálatra. Azt írják, hogy az intézményvezető orvos az elmúlt napokban folyamatosan tárgyalt az egyetem, és a klinikák vezetőivel, akiket szintén megfertőzhetett. Rovó az egyetemi Koronavírus Ügyi Operatív Bizottságot is vezeti, amely a klinikák és egyetemi intézmények védelmi intézkedéseit hivatott meghatározni és azokat betartatni.
Kiemelt kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS