A Gyurcsány-Dobrev tandem kezdhet félni, trónkövetelők jelentek meg a horizonton, méghozzá a mikrotámogatottsággal rendelkező Párbeszéd által delegált Szabó Tímea és Tordai Bence személyében. A deviáns viselkedést és a zártosztály szükséges és elégséges feltételeit is zsigerből hozó rikácsoló páros, ezúttal gondolkozni kezdett és a közös munka gyümölcseként, a materiális marxizmus, a neoliberális képmutatás, valamint az általános demagógia mára megszokott ötvözetében, megfogant egy, éppen a koronavírus-járványra is „megoldást” jelentő, valódi kommunista kiáltvány.
A pofátlan arroganciával megáldott görögdinnyék – vagyis echte kommunista virtusukat éppen trendi zöld ügyekbe csomagoló antihősök – a Mérce nevű marxista oltárként funkcionáló felületen – hozták hazánk közvélemények tudtára nagyszerű elképzelésüket, miszerint, ha egy világjárvánnyal és az ebből fakadó gazdasági visszaeséssel szemben küzdünk, akkor kezdjünk el a kedves, aranyos emberkéknek pénzecskét osztogatni, mert hát, mennyire nem szép az, amikor rossz, és úgy egyébként is. Nos, a képzeletbeli mindenség talicskájából borogatott végtelen mennyiségű pénzről történő álmodozásban igen mélyre jutó hazai önjelölt közgazdász siserehad szószólóivá avanzsáló szellemi ámokfutók teljesítményéből nem csupán mazochizmusból szemezgetünk, hanem abból az apropóból is, hogy a „dicső” elődök éppen 75 esztendeje kezdhettek bele ezen őrült tervek gyakorlati megvalósításába, amely eddig alig több, mint 100 millió ember halálát okozta. Ehhez képest egyelőre még a koronavírus is vállalható áldozat lenne…
NE BECSÜLJÜK LE ŐKET!
Bár relatív sokszor foglalkoztak már az eddigi hazai teljesítménye okán igazából inkább idegesítőnek, mintsem kártékonynak ítélhető Szabó Tímea előéletével, van viszont, ami óva int mindnyájunkat attól, hogy lebecsüljük a Párbeszédes formáció jelentőségét. Ne legyünk naivak, relatív kevés szegedi kommunikáció szakon végzett magyar egyetemista hallgathat jogot később a Harvard jogi karán, majd adhat tanácsokat az ENSZ égisze alatt a 2001-es terrortámadásokat követően, az amerikai ellenőrzés alá vont afgán kormánynak. Mellette pedig Benculi sem mondható mindennapi darabnak. A legfájdalmasabb, hogy a korlátoltságot igen sok tekintetben mutató delikvens – túl azon, hogy országgyűlési képviselő lehet az ellenzéki pártok felelőtlenségéből-, még azt is elmondhatja magáról, hogy végzett közgazdász. Az egykori OTDK győztes fenegyerek, azonban láthatóan nem rettent meg a műveltséget a jól ismert marxi, engelsi értelemben hasznosítani.
A „gyűlölet királynője” láthatóan nemcsak a papírfecniket, de a mindannyiunk közös adóforintjait is két kézzel szórná, ha lehetőséget kapna rá. Addig is meg kell elégednie Kövér László házelnök türelmének végletes próbára tételével…
Fotó: MTI/Kovács Tamás
EZEK TÉNYLEG KOMOLYAN GONDOLJÁK
Persze már megszokhattuk, hogy – különösen választások előtt – a pártok egymásra licitálva szórják el az Isten pénzét is néhány szavazatért, de ez valami egészen más. Ez ugyanis nem egy sajtótájékoztatónak nevezett, pár snitt erejéig történő kollektív hülyének nézés során felböffentett ostobaság, hanem gondosan kiművelt tudományos igényűnek szánt gazdaságpolitikai vízió, amit ha tehetnének, habozás nélkül meg is valósítanának.
Olyan állami segítség szükséges most, amely valóban mindenkit elér, minden bajba jutottnak segítséget nyújt. Egyetlen olyan eszközt ismerünk, amely erre alkalmas.
– írják a párbeszédes erős emberek. Eddig pedig akár egyet is érthetünk velük, hiszen ez a segítség maga a munka, a tisztes fizetés, amelyért tisztességgel megdolgozunk hónapról hónapra. Zöldkommunista szemmel a proletárok számára azonban, már nem lehet ajánlás a mocskos, kizsákmányoló munka, helyette inkább az alanyi jogon járó alapjövedelemről szól már a fáma.
BESZÉLJEN A SZAKMA IS
Ha valaki esetleg hiányát érezné a szakmai, tudományos cáfolatnak, és azt gondolja, hogy az eddigiek csupán kormánypárti propagandaként értelmezhetőek, nem árt tudnia, hogy az alapjövedelem egy, a szociális és politikai aktualitások által kreált elképzelés, amely tisztán elméleti közgazdasági alapon, aprólékosan beállított modellekben kecsegtet impozáns eredményekkel. A gyakorlat sokfélesége – és persze az emberek örök gyarlósága – viszont ezt a világmegváltó elképzelést is az alapjainál kaszálja el.
Úgy tűnik, hogy a Marxon, azaz a mai Corvinuson, Gyurcsány Ferenc és sleppje mellett még tekintélyes mennyiségű „hozzáértő” nevelkedhetett, akiknek a magyar közgazdaság viszontagságokkal teli, ámbár enciklopédikus történetében önálló fejezet jár.
Fotó: kitervezte.hu
A Szabó-Tordai publicisztika egyik legérdekesebb pontja – a közgazdászok szemüvegén keresztül – mégis a pénzszórás forrása. Ez a „felesleges” beruházások fedezeteitől, a vagyonadótól, és a többkulcsos jövedelemadótól várt „csodafegyver” viszont egész egyszerűen ostobaság.
Az állami beruházások százmilliárdokkal történő csökkentése első körben az építőipart, a beszállítókon keresztül pedig magyar kkv-k tízezreit vágja haza. A hangzatos vagyonadó szintén kategorikus ostobaság, hiszen lehet, hogy sokan támogatnák mondjuk Csányi Sándor vagyona egy részének adó formájában történő szétosztását, csakhogy ezt minden évben megismételve, hamar felemésztenénk azt, így pár év képzelt dőzsölése mellett még nemzeti nagytőke nélkül is maradnánk. A többkulcsos szja követeléséről pedig csak annyit: a matematikai arányosság azt jelenti, hogy mindenki, minden jövedelmének ugyanakkora százalékát fizeti be a közösbe.
A többkulcsos adó egyszerűen igazságtalan – ezt Tordai Bencének a Corvinuson egy bizonyos mikroökonómia nevű tantárgyból már az első félévben tanulnia kellett. Az említett egyetem közgazdász szakos hallgatójaként pedig meggyőződéssel állítom: a képviselő úrnak nem ártott volna figyelni az előadásokon, mert így mindaz, amit társszerzőként papírra vetett, köszönőviszonyban sincs a valósággal. Tordai elvtárs, üljön le, egyes!
Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook
Twitter
YouTube
RSS