A Népliget és a Kőbánya-Kispest állomás között zajló rekonstrukciós munkálatok mellett március elején elkezdődött a középső szakasz két állomásának korszerűsítése is. Az Arany János utca és a Ferenciek tere állomáson már elbontották a fal- és álmennyezeti burkolatokat, a lejtaknában a szerkezet visszabontásán dolgoznak.
A BKV közleménye szerint, az utastérből eltűntek a jellegzetes bútorok, a tájékoztató táblák, a hirdetések. A metróforgalom biztonságát nem zavaró üzemi területeken szintén elkezdődtek az építészeti- és gépészeti bontások. A bontott anyagokat hétvégén szállítják el a BKV Kőér utcai telephelyére. A középső szakasz rekonstrukciója a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomás lezárásával folytatódik, a tervek szerint júliusban. A megállók környezetében már elkezdődtek a felszíni közműkiváltások.
A BKV kitért arra is, hogy a megszokottnál lényegesen kisebb közúti forgalom ezúttal kedvezőbb feltételeket teremt a munkavégzéshez, az ütemtervhez képest gyorsabban haladnak a víz-, csatorna és tűzcsap átépítések. A társaság hangsúlyozta, hogy a felújítás során kiemelten figyelnek a higiéniai előírások betartására, valamint a pandémiás időszakra vonatkozó javaslatokra, ezzel is óvva a munkavállalók egészségét.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS