Pesti Srácok

Inotai András a 168 Órában fantáziálgatott a válsággal kapcsolatban: "Orbán bukni fog"

null

A nap eddigi legszürreálisabb interjúját a 168 Óra szállította. A független jelzővel nem igazán illethető lap Inotai András professzort szólaltatta meg, aki - ha már adódott az alkalom -, fröcsögött egy sort az Orbán-kormányra. Úgy gondolja, hogy most valóban válságot kellene kezelniük, de ehhez nem értenek és ebbe fognak belebukni.

Terjedelmes interjút tett közzé a 168 Óra Inotai Andrással, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója az interjút azzal kezdi, hogy a magyar társadalom nagyon rossz mentális állapotban találkozik a jelenlegi kihívásokkal. Ha valakinek nem lenne egyértelmű, a közgazdász ezért természetesen Orbán Viktort okolja, hiszen szerinte hiába hirdet a miniszterelnök összefogást, ez éppen miatta lehetetlen, ugyanis elvesztette a bizalmat. Inotai szerint az ország ki van véreztetve pénzügyileg, mindent tudatosan (!) építettek le, "most valóban válságot kellene kezelniük, de ehhez nem értenek. Ebbe fognak belebukni". Korábban egyébként azt mondta, hogy a Fidesz és Orbán Viktor sosem tudtak válságot kezelni. Az ezzel kapcsolatos kérdésre, miszerint ezt mire alapozza és ha most is így van, mit jelent a jelenlegi körülmények között, a közgazdász elárulta: 1998-ban a Bokros-csomag, majd 2010-ben a Bajnai-kormány (nyilván, ki más...) mentette meg Orbán Viktort.

– vázolta világképét a közgazdász, aki szerint a Fidesz a "társadalom tudatát mérgezi" és a valódi veszély az, ha megszilárdítja a párt a hatalmát.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor? Rosszabb, mint Hitler!

A frusztrációtól fröcsögő Inotait megkérdezték arról, mit szól ahhoz, hogy megkapta a kormány a rendeleti kormányzásra szóló felhatalmazást. Erre felidézte, hogy Németországban 1933-ban Hitler elfogadtatta azt a törvényt, amely „a nép és a birodalom ínségének megszüntetéséről” szólt. Abban sem volt szó totális felhatalmazásról, mégis minden, ami utána következett, az akkori jogszabály szövegéből eredeztethető. Magyarországon 2020-ban sem a gazdasági racionalitás a meghatározó, hanem Orbán Viktor hatalmi mániájának erősítése – vélekedett.

– mondta, majd azzal folytatta, nagyon aggasztó, ami ma Magyarországon történik, az nagyon aggasztó.

– közölte.

Forrás: 168 Óra, Fotó: MTI, archív

Ajánljuk még