Pesti Srácok

Vihar - Hét tűzoltó sérült meg a károk elhárítása közben

Magyar Péter szerint ez csak egy zápor volt.
Magyar Péter szerint ez csak egy zápor volt.
Fotó: Vajda János

A héten bekövetkezett viharos időjárás okozta károk felszámolása közben összesen hét hivatásos tűzoltó sérült meg, ketten súlyos, öten könnyű sérüléseket szenvedtek. Az egyik súlyos sérültnek a további kezeléséhez irányított véradásra van szükség. A katasztrófavédelem a sérültek felépülését minden módon támogatja - közölte pénteken az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Pénteken délig az ország területéről a viharkárokkal összefüggésben 11 ezer 665 bejelentés érkezett. A tűzoltóegységek eddig 7 ezer 908 esetet kezeltek, a jelenlegi adatok szerint hozzávetőleg 500 káreset esetében lehet még szükség tűzoltói beavatkozásra.

A katasztrófavédelem hivatásos tűzoltóegységei hétfő óta folyamatosan dolgoznak a viharkárok megszüntetésén, a leginkább érintett Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar vármegyében jelenleg is tart a károk felszámolása. A hivatásos erők munkáját önkormányzati és önkéntes tűzoltók, valamint önkéntes mentőszervezetek támogatják. 

Az ország keleti vármegyéibe más vármegyékből erősítés érkezett, Hajdú-Bihar vármegyében a ma esküt tett újonc tűzoltók egy része is segítette a munkálatokat. A mai napon 323 fővel és 84 technikai eszközzel avatkoztak be. A műveleteket 11 önkéntes tűzoltó egyesület és önkéntes mentőszervezet 38 fővel és 11 technikai eszközzel, valamint 6 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 27 fővel és 6 technikai eszközzel támogatta. Pénteken 21 hivatásos tűzoltóegység összesen 69 fővel segíti Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar vármegye egységeinek munkáját.
 

 

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.