Müller Cecília gyászos napnak nevezte a tegnapi napot, mivel 9-en haltak meg az elmúlt 24 órában a koronavírus-járvány következtében. Ezzel 46 főre nőtt az elhunytak száma, ők mind hatvan évnél idősebb, krónikus betegségben szenvedők voltak. Megerősítette továbbá, 817 fertőzöttet tartanak számon az országban. Közölte azt is, 71 főre nőtt a kórházat gyógyultan elhagyók száma. A tisztifőorvos beszélt Budapest esetleges gócponttá válásáról, illetve a szociális intézményeket érintő szigorításokról is.
Müller Cecília figyelmeztetett, a fertőzöttek számának növekedésével az egészséges emberek is nagyobb veszélyben vannak, jobban kitettek a megfertőződésnek. Hozzátette, a fertőzöttek számának növekedésével arányosan emelkedik az elvégzett tesztek száma is. A járvány földrajzi kiterjedéséről szólva elmondta, az egész ország érintett, de Budapest kiemelten fertőzött területnek számít. Felhívta a figyelmet a korlátozások fokozott betartására hozzátéve, ha nem változik a megbetegedések üteme, a főváros gócponttá is válhat.
A szociális otthonokat is figyelmeztette a tisztifőorvos, hogy a hatóságok rendelkezéseit az utolsó pontig tartsák be, beleértve a látogatási és kijárási tilalmat is. Kifejtette, így sem sikerült megakadályozni a fertőzés bejutását a különösen veszélyeztetett közösségekbe, ezért Müller Cecília, mint arról beszámolt, különleges protokollt dolgozott ki az időseket ápoló intézmények számára. Minden intézményben vagy egy személyt, vagy egy munkacsoportot kell kinevezni, aki felel a koronavírus elleni intézkedésekért. A dolgozókat emlékeztette nem ajánlatos a tömegközlekedési eszközöket igénybe venni. Hozzátette, új munkarendet is kidolgoztak, amelynek lényege, hogy a dolgozók a lehető legkevesebbet mozogjanak.
Kiss Róbert arról beszélt, hogy a kórházparancsnokok továbbra is ellátják feladatukat ennek körében az egyéni védőeszközök készleteinek vizsgálata zajlott a napokban. Hozzátette, az ország 9 kórházába folyamatos a készletek szállítmányozása. Beszámolt arról is, hogy már több, mint 15 ezren vannak hatósági házi karanténban. Több, mint 120 ezer ellenőrzés volt ezekkel kapcsolatban. Egyre több a szabályszegés a hatósági házi karantént illetően – mondta Kiss Róbert. Eddig több, mint 100 fő ellen intézkedtek a hatósági zárvatartási szabályok miatt. A V4NA hírügynökség kérdésére azt mondta, a magyar rendőrség társadalmi megbecsültsége jónak mondható, így nem történt olyan, hogy fertőzöttek leköpték volna a rendőröket. Kiss Róbert kérdésre válaszolva azt mondta, hogy több, mint 5 ezer fővel szemben kellett különféle eljárást indítani a kijárási korlátozás miatt. Hétfőn is jelentős számú intézkedést kellett indítani a rendőrségnek a kijárási korlátozás megszegői miatt a fővárosban. A magyar lakosság csoportjai közül a budapestiek szegik meg leginkább a kijárási korlátozásokat – mondta Kiss Róbert.
A Kínából érkezett gyógyszerszállítmány kapcsán Müller Cecília elmondta, a készítmény a kínai tapasztalatok szerint csökkenti a betegség lefolyásának idejét, a magyarországi felhasználásához szükséges engedélyezés egyelőre folyamatban van. A Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban azt mondta Müller Cecília, hogy 53 ápoltnál találtak pozitivitást és 12 dolgozó lett pozitív, azonban a vizsgálatok még mindig nem fejeződtek be teljesen. Az otthon igénybe vett szolgáltatásokkal kapcsolatban Müller Cecília elmondta, ha valakit szerelőt hív akkor is kerülni kell a közvetlen kontaktust, tartani kell a távolságot vele. A szolgáltatásokat elérhetően kívánjuk tartani, azonban ezek igénybevétele fokozott óvatosságot követel meg, emlékeztetett az országos tisztifőorvos.
A magyarországi halálozási arányról szólva Müller Cecília elmondta, a hazai halálozási arány hasonlít a környező országokéhoz, de nem összehasonlítható azokkal. Kifejtette, minden ország másként számol be az elhalálozásokról. Hozzátette, a járvánnyal érintett országok sorában a magyar halálozási arány az átlagtól kisebb. A mentők már hetek óta végeznek gyorsteszteket a betegek otthonában, jelentette ki Müller Cecília. Emellett elmondta azt is, hogy amennyiben lesz második hulláma a vírusnak, az vélhetően kevésbé lesz súlyos. Hozzátette, egyelőre nem lehet tudni, hogy a járvány elfojtása után felbukkanhat-e újra.
Az élő közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető! A visszanézhető változatot a Videa segítségével adjuk közre.
Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha leállna a közvetítés, frissítse az oldalt!
PESTISRÁCOK.HU
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS