Az arányosság és szükségesség elve alapján vizsgálja Budapest Főváros Kormányhivatala Niedermüller Péter erzsébetvárosi DK-s polgármesternek a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával kötött 29 millió forintos szerződését – közölte a kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.
Azt írták: a kormányhivatal korábban, körlevelében arra kötelezte az önkormányzatokat, hogy a veszélyhelyzet idején fennálló jogkörökre hivatkozva, átruházott hatáskörben meghozott döntéseket és az azokat megalapozó dokumentumokat a döntést követően haladéktalanul, de legkésőbb 15 napon belül küldjék meg a törvényességi felügyeletet gyakorló kormányhivataloknak. Hozzátették: Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester a veszélyhelyzet idején fennálló jogköreire hivatkozva átruházott hatáskörben, polgármesteri döntésként kötötte meg a 29 millió forintos szerződést. Mivel a szerződéskötést indokoló, azt megalapozó dokumentumokat az önkormányzat csütörtökig nem küldte meg, ezért a Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálatot indított az ügyben – közölték. Egyben felszólították a kerület jegyzőjét, hogy öt munkanapon belül küldje meg a dokumentumokat, ha pedig azok nem állnak rendelkezésre, indokolja meg, hogy miért kötötték a szerződést.
Forrás: MTI; Kiemelt kép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS