Mérges kígyóval ölette meg vagyonos feleségét egy indiai férfi, a második próbálkozása volt halálos. Márciusban egy erősen mérgező Russell-viperát vásárolt, amely megmarta feleségét. A nő a kígyómarás után két hónapig feküdt kórházban, ezt követően szülei házában gyógyult tovább. Férje ekkor tett az ágyába egy pápaszemes kobrát.
A rendőrség szóvivőjének elmondása szerint a férfi kobrát tett az asszony ágyába, miközben a nő az első, márciusi kígyótámadásból gyógyult szülei házában. Az első gyilkossági kísérletről is csak akkor szereztek tudomást a délnyugat-indiai Kerala állam hatóságai, amikor a férfi néhány nappal felesége halála után igényt nyújtott be a hozományára, így gyanússá vált az elhunyt szüleinek. A férfi telefonjának adatai alapján a rendőrség kiderítette, hogy korábban kapcsolatba lépett egy kígyókereskedővel és az interneten kígyós videókat nézett. Márciusban egy erősen mérgező Russell-viperát vásárolt, amely megmarta feleségét. A nő a kígyómarás után két hónapig feküdt kórházban, ezt követően szülei házában gyógyult tovább. Férje ekkor tett az ágyába egy pápaszemes kobrát. A férfi ugyanabban a szobában aludt, ahol a felesége, másnap reggel pedig úgy tett, mint aki semmiről sem tud. A hatóságok szerint vagyonos felesége halála révén akart meggazdagodni. A banki alkalmazott attól tartott, hogy válás esetén vissza kell adnia a hozományt, vagyis a csaknem száz ezüstérmét, egy új autót és 500 ezer rúpiát (844 ezer forintot), ezért úgy döntött, hogy inkább megöli a nőt. A férjet és a kígyókereskedőt is letartóztatták. A házaspárnak egy egyéves gyereke van.
Forrás: MTI; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS