india
Macron dollárért turnézik Ázsiában, de csak barátság-kobraszívre számíthat – Lenyomta a kínai hadiipar a franciát
Emmanuel Macron vasárnap Hanoiba érkezett, majd ezután Indonézia következik, végül Szingapúrba utazik, ahol részt vesz a térség legfontosabb védelmi konferenciáján, a Shangri-La Dialogue-on. Szavai szerint azért látogatja végig a térség országait, mert civilizált alternatívát kíván felmutatni a nagyhatalmi erőszakoskodással és Trump vámháborújával szemben. Macron stratégiai együttműködést kínál a védelem, az energiaátmenet, az innováció és a kulturális együttműködés területén. Fordítsunk franciáról magyarra: Macron beszart a kínaiaktól, és most próbálja megbűvölni a térség országait, hogy mégis inkább tőle vásároljanak fegyvert. Németországban csak a szereplők változnak, a módszerek nem – Kószáló Ladikpisztoly S01E24
Vitát eredményezett a műsorban az India és Pakisztán közt éleződő konfliktus, illetve annak súlyossága, komolyan vehetősége és geopolitikai jelentősége. Ezek után már mi is kíváncsian várjuk, hogy melyik nézőpont teljesedik be. Sokkal egyértelműbb a helyzet Németországban, hiszen ott biztosan nem változik semmi – sem a mentalitás, sem a módszerek. A progresszív közönség most ájultan ünnepli az AfD betiltásának törvényi lehetőségét, elfelejtve, hogy volt már ott olyan időszak, amikor a demokratikus választáson, majd nehéz koalíciós alkukon át hatalomba került egyik oldal szélsőségesnek, veszélyesnek bélyegezte, és betiltotta a másikat… Azt az esetet viszont nem annyira ünnepli a mostani fősodor. Harmadik helyszínünk a sűrű belpolitikai hónapokat produkáló Románia. Továbbra is az a fő kérdés, hogy a különböző nagyhatalmakhoz átállások és besorolások gazdagon hímzett története folytatódik-e, vagy megkoptak a hagyományos román képességek, és a történelem kizökken az ott megszokott menetéből.