india
Németországban csak a szereplők változnak, a módszerek nem – Kószáló Ladikpisztoly S01E24
Vitát eredményezett a műsorban az India és Pakisztán közt éleződő konfliktus, illetve annak súlyossága, komolyan vehetősége és geopolitikai jelentősége. Ezek után már mi is kíváncsian várjuk, hogy melyik nézőpont teljesedik be. Sokkal egyértelműbb a helyzet Németországban, hiszen ott biztosan nem változik semmi – sem a mentalitás, sem a módszerek. A progresszív közönség most ájultan ünnepli az AfD betiltásának törvényi lehetőségét, elfelejtve, hogy volt már ott olyan időszak, amikor a demokratikus választáson, majd nehéz koalíciós alkukon át hatalomba került egyik oldal szélsőségesnek, veszélyesnek bélyegezte, és betiltotta a másikat… Azt az esetet viszont nem annyira ünnepli a mostani fősodor. Harmadik helyszínünk a sűrű belpolitikai hónapokat produkáló Románia. Továbbra is az a fő kérdés, hogy a különböző nagyhatalmakhoz átállások és besorolások gazdagon hímzett története folytatódik-e, vagy megkoptak a hagyományos román képességek, és a történelem kizökken az ott megszokott menetéből.Huszonöt indiai drónt lőhetett le Pakisztán, egymást fenyegeti a két ország
Pakisztán csütörtökön bejelentette, hogy huszonöt Indiából érkező drónt lőtt le a légterében, míg India azt állította, hogy „semlegesítette” Pakisztán azon kísérleteit, hogy drónokkal és rakétákkal csapást mérjen katonai célpontokra.Itt az újabb háború: India megtámadta Kasmír pakisztáni területeit (videó!)
India bejelentette, hogy katonai csapásokat mért általa terroristának nevezett bázisokra Pakisztánban, illetve Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló részein.Az aranyút árnyékában: India és Pakisztán a háború szélére sodródott
Április 22-én újra fellángolt a kasmíri válság: brutális terrortámadás rázta meg a térséget, melyben több mint húsz ember vesztette életét. A célpontok ezúttal turisták voltak – a támadásnak 26 halálos áldozata volt, köztük 25 indiai és 1 nepáli állampolgár. India és Pakisztán hadereje teljes készültségben áll, és az atomfegyverek árnyékában egyetlen rossz döntés is beláthatatlan következményekkel járhat – nem csak a térségre, hanem az egész világra nézve.India lezárta légterét a pakisztáni repülőgépek előtt
India lezárta légterét a pakisztáni repülőgépek előtt az indiai NDTV műsorszóró szerda esti, hatóságokra hivatkozó tájékoztatás szerint.India is fejest ugrott a vámháborúba: ideiglenes védővámot vetett ki a kínai acélimportra
India, a világ második legnagyobb nyersacéltermelője 12 százalékos ideiglenes védővámot vetett ki az acélimportra, hogy elejét vegye az elsősorban Kínából érkező olcsó behozatal bővülésének. A lépésre azért volt szükség, mert az elmúlt évek kínai acéláradata miatt az indiai acélgyártók arra kényszerültek, hogy mérsékeljék termelésüket, ami egyben munkahelyek megszüntetésével is járt.Egy Soros-magyar kapcsolat, amiről szinte senki sem tud
2009 május. Egy akkor 79 éves ember New Yorkból Új-Delhibe repül, majd onnan a helyi, indiai tulajdonú, azóta csődbe ment Kingfisher airlines charter járatával megy tovább az észak-indiai Csandígarh városába. Ahol meglátogat egy 100 éves embert...Szoros kapcsolat: nő az indiai cégek szerepe a magyar gazdaságban, Budapest és Mumbai között közvetlen légi járat lesz
Az indiai vállalatok egyre növekvő súllyal vesznek részt a magyar gazdaság működtetésében, ötven cég több mint tízezer embernek ad munkát hazánkban, a kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig januárban 34 százalékos bővülést mutatott - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető továbbá közölte, hogy még idén közvetlen légi járatot indít a Wizz Air Budapest és Mumbai között a hét minden napján, és ezt hamarosan a magyar és az indiai főváros közötti összeköttetés követheti.Orbán Viktor Indiából: "Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!"
Orbán Viktor miniszterelnök és családja az indiai Kerala államban vakációzik, az utazásról mindeddig azonban nem szólalt meg sem a kormányfő, sem pedig sajtóirodája. A Blikknek sikerült elérnie a szabadságát töltő kormányfőt, aki válaszolt az útjával kapcsolatos kérdéseinkre."Semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát” - mondta a bulvárlapnak. Az Index felvetésére, miszerint speciális tisztítókúrán is részt vesz, úgy reagált: "Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!"Ajánljuk még