Pesti Srácok

Huszonöt indiai drónt lőhetett le Pakisztán, egymást fenyegeti a két ország

null

Pakisztán csütörtökön bejelentette, hogy huszonöt Indiából érkező drónt lőtt le a légterében, míg India azt állította, hogy „semlegesítette” Pakisztán azon kísérleteit, hogy drónokkal és rakétákkal csapást mérjen katonai célpontokra.

A két ország közötti háború azzal kezdődött, hogy India szerda kora reggel bejelentette, „terrorista infrastruktúrát” támadott Pakisztánban; amely ország két hete állítólag részt vett egy turistabusz elleni támadásban Kasmír indiai részén, amelyben 26 ember – többnyire hindu turista – vesztette életét.

A Reuters tudósítása szerint Iszlámábád tagadta a vádat, és megtorlást ígért a rakétatámadásokra, azt is állítva, hogy öt indiai repülőgépet lőttek le. A pekingi indiai nagykövetség „téves információnak” minősítette a vadászgépek lelövéséről szóló jelentéseket.

A két ország kommunikációja azt sugallja, hogy egyhamar nem lesz vége a háborúnak.

PestiSracok facebook image

Ahmed Sharif Chaudhry pakisztáni katonai szóvivő úgy fogalmazott, Indiából származó izraeli gyártmányú drónt lőttek le több helyszínen, köztük Karacsiban és Lahore-ban, Pakisztán két legnagyobb városában, jelenleg a romok eltakarítása zajlik. Egy drónt lelőttek Ravalpindi helyőrségi városa felett is, ahol a pakisztáni hadsereg erősen megerősített főhadiszállása található. Egy drón katonai célpontot talált el Lahore közelében, és a pakisztáni hadsereg négy katonája megsebesült a támadásban.

– fenyegetett Chaudhry.

Az indiai védelmi minisztérium pedig azt közölte: Pakisztán szerda este és csütörtök kora reggel számos katonai célpontot próbált megtámadni Észak- és Nyugat-Indiában, de az indiai légvédelmi rendszerek "semlegesítették" azokat.

– áll a közleményben.

A háborúra való felkészülést továbbá jól jelzi, hogy szerda este áramszüneti gyakorlatokat tartottak India határvidékein.

Hányan haltak meg eddig?

Pakisztán közlése szerint legalább 31 civil halt meg és mintegy 50 megsebesült a szerdai légicsapásokban és az azt követő kasmíri határ menti tüzérségi támadásokban, míg India közlése szerint 13 civil halt meg és 59 megsebesült.

Csütörtökön az indiai kormány miniszterei Újdelhiben tartott politikai párttalálkozójukon kijelentették, hogy a Pakisztán elleni csapásokban több mint száz terrorista halt meg, és a számlálás még folyamatban van.

Ajánljuk még