A kormány jóváhagyta Debrecen 2030-ig tervezett fejlesztési koncepcióját, amelynek célja, hogy a város Magyarország keleti régiójának központja legyen – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter kedden, a helyi Kölcsey-központban, a programbemutató sajtóeseményen. A mintegy 600 milliárd forint forrásigényű projekteket tartalmazó Debrecen 2030 program öt pillére a gazdaság, a közlekedés, az oktatás, a kultúra és a városfejlesztés.
Palkovics László szerint Debrecen a munkaerőpiaci versenyt az iskolapadban akarja megnyerni, minőségi oktatással és vonzó jövőképpel hívja a fiatalokat. A Debrecen 2030 programból Palkovics kiemelte a helyi nemzetközi repülőtér bővítését, a várost elkerülő keleti körgyűrű folytatását. A miniszter bejelentette, hogy Debrecenbe költöztetik a Természettudományi Múzeumot is. A miniszter ismertette, hogy három projektciklust terveznek: az első, 2021 és 2023 közötti ciklusban 50 milliárd forint költségvetési támogatást nyújtanak majd városi és egyetemi infrastruktúra-fejlesztésekre.
Papp László, Debrecen polgármestere a zászlóshajó projektek közül kiemelte egyebek mellett az új Természettudományi Múzeum megépítését, míg Kósa Lajos országgyűlési képviselő azt mondta, a magyar jövő Debrecenben épül.
Az hogy Magyarországon minden Budapesten legyen, sehol nincs megírva. Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, és azt gondolom, hogy egy természettudományi múzeum kedvéért többen el fognak ide jönni. Az, hogy sérülhetnek az ott található tárgyak? Ne sérüljenek, erre vannak technológiák, hogy hozzuk le
– mondta az RTL híradójának Palkovics László.
Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hol lesz Debrecenben a múzeum helye, de állítólag a Nagyerdő szélén, az Oláh Gábor utcai egykori DVSC-futballstadion helyén épülhet fel a múzeum.
Forrás: Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS