Érdemes megfigyelni, hogy amikor a baloldal teret kap hazánkban és a nagyvilágban, akkor a hatalmat már nem az addig hangoztatott szép szólamok alapján gyakorolja. Szó sincs már a szegény emberekről, a melósokról, az igazságról és a szolidaritásról; helyette a koncon marakodnak az aktuális elvtársak, felélik az előző vezetés által gyűjtött javakat, majd sírásra görbülő szájjal követelnek újabb zabálnivalót, miközben semmihez sem értenek. Folyamatosan ezzel kell szembesülnünk, és minden nemzet a saját kárán tanul, aki elfelejti, hogy mire számíthat tőlük. Sajnos hazánkban is ennek isszuk a levét, hiszen Budapesten a DK uralja a terepet, Karácsony Gergely pedig a kirakatember, aki a Facebookon politizál, ahogy teszi azt a Lánchíd esetében is. Nemzetünk egyik büszkesége, a Lánchíd ugyanis hónapok óta várja, hogy elinduljon a felújítás, ami már elő volt készítve, azóta azonban nem történt semmi: Karácsonyék nem képesek elindítani a projektet, az idő telik, a híd pedig lassan végveszélyben. A Karanténban röviden körbejárjuk a Lánchíd kálváriáját, a baloldali töketlenséget és a szokásos sárkenést, hiszen – mint mindenért – a híd állapotáért is a kormány a felelős. Nem mehetünk el szó nélkül Korózs Lajos, az MSZP agytrösztje mellett sem, aki egy kamumentős segítségével akarta megmutatni, hogy az Orbán-rezsim pusztítja saját népét, ám a lelepleződés után sem kért bocsánatot, sőt, ahogy a múltban a harcos kommunisták, a csillagot is letagadta az égről és még neki állt feljebb. Végül a rasszista világőrület is terítékre kerül a Karanténban, hiszen lassan eljutunk oda, hogy a fehér ember már csak térdelve közlekedhet a világban, valamiért ugyanis mindig elnézést kell kérnie, akkor is, ha semmi köze sincs hozzá. Nézzék meg videónkat!
A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS