Nehéz szavakat találni, mert elment egy világító oszlop, a múlt, a jelen, a jövő kovászembere, egy örökös lélek- és emberépítő, egy védőpajzs, egy székelyember, a magyarság fennmaradásának reménysége, drága barátunk, Kelemen Levente, a székelyföldi Oklánd unitárius lelkésze.
Talán szebben, kevesen fogalmazták meg a székelység lényegét, mint Orbán Balázs író:
Én azt hiszem (…), hogy a székelységnek szerepe még nincs lejátszva, én azt hiszem, hogy ezen (…) hős népnek a jövőben még hivatása van, s ebből kifolyólag azt hiszem, hogy nagy nemzeti bűnt követünk el, midőn e népet figyelmetlenül pusztulni hagyjuk…
Ezeket a sorokat Orbán Balázs – A Székelyföld leírása című könyv szerzője – még akkor írta, amikor a történelmi Magyarország egyben volt, a trianoni békediktátum kegyetlen előjeleit nem lehetett észlelni, ennek ellenére Orbán Balázs népe iránti aggódása valóságosnak tekinthető.
A székelységet sokszor, sokféleképpen akarták eltörölni a föld színéről – a tatárok, a törökök, a Habsburgok, az oroszok, a románok –, de a Kárpátok, a magyarság határait védő székelyek előbb-utóbb mindig felülkerekedtek. A legutolsó nagy támadás a bolsevista-liberális gondolkodású Gyurcsány Ferencék, Kovács Lászlóék részéről indult 2004. december 5-én, a kettős állampolgárság népszavazásának napján, amely meg akarta bontani a székely-magyar összetartozást, a magyar és a határainkon kívül rekedt magyarok testvériségét. Az MSZP és az SZDSZ gyűlöletkampánya részben sikerült, egy időre elbukott a határon túl élő magyarok ügye, de a magyar-magyar összetartozás felemelő érzését nem sikerült szétverni. A gonoszság, az árulás nem aratott diadalt.
Ebben a feszült helyzetben lépett színre Kelemen Levente, a székelyföldi Oklánd unitárius lelkésze, a székely-magyar összetartozást és a gyurcsányi gyalázatos december 5-i gyűlöletkampány sebeit begyógyítani hivatott Tiszteletbeli Székely Közösség megteremtője. Szász Jenővel, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökével indították útra a Tiszteletbeli Székely cím adományozását az olyan magyaroknak, akik lelki rokonságot éreznek, sorsközösséget vállalnak az idők viharait Isten segedelmével dacosan álló székelységgel. Olyan magyarok kaphatják meg a Tiszteletbeli Székely címet, akik a testvéri összetartozás érzésétől áthatott cselekvő tenniakarással szállnak síkra a nemzetegyesítés ügyéért, akiket ettől a pillanattól fogva a székelyek közösségük megbecsült tagjainak tekintenek. Ezek a gondolatok találhatóak meg az adományozó levélben.
Kelemen Levente lelkész az oklándi templomban. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Immár másfél évtizede, a több, mint ötszáz éves oklándi unitárius templomban ünnepélyes keretek között kétezernél is többen vehették át évente októberben a Tiszteletbeli Székely címet az anyaországi és határon túli magyarok. Vagyis azok, akik munkájukkal a kárpát-medencei magyarság összetartozását erősítették. Ezen túl úgy lehetett valaki tiszteletbeli székely, aki már megkapta és ajánlásokat tett újabb, arra érdemes személyekre. Így lehettek tiszteletbeli székelyek a magyar anyanyelvi területekről tanárok, orvosok, polgármesterek, politikusok, újságírók, hagyományőrző lovasok, írók, költők, értelmiségiek és az azonosan gondolkodók. Engem Fülöp István, volt országgyűlési képviselő, Mátészalka Kormányhivatalának elnöke ajánlott még 2014-ben.
Kelemen Levente unitárius lelkész és családja, felesége, Éva asszony, gyermekei, Kincső, Előd, Tas és a nagymama különleges, varázslatos hagulatot teremtettek a faluba érkező avatottak számára. A PestiSrácok stábja tizenkét órás út után, Székelyzsombor felől érkezett éjszaka Oklánd ősi településére. Koromsötét volt, néhány lámpa pislákolt a faluban. Éhesek, szomjasak és fáradtak voltunk. Lehet, hogy az autóban alszunk? – gondoltam. Hál’ Isten nem, mert a templom kapuja nyitva volt, a lelkész otthonában égtek a villanykörték. Bár este nyolckor ígértük érkezésünket, Kelemen Levente és felesége, Éva asszony az otthon melegében vártak ránk szilvapálinkával és finom töltöttkáposztával. Ittunk, ettünk, beszélgettünk hajnal két óráig, mintha csak előző nap váltunk volna el. Másnap Huth Gergelyt avatta a gótikus templomban ünnepélyes keretek között Tiszteletbeli Székellyé Kelemen Levente unitárius lelkész, az azt követő évben pedig Szarvas Szilvesztert, tavaly Ferkó Dánielt.
Drága Barátunk, Levente!
Nagyon szomorúak vagyunk, hogy már nem vagy közöttünk székelyek, magyarok és tiszteletbeli székelyek között. Nélküled hogyan folytatódik a közös építkezés, a közös munka? Nélküled a falubeliek, a tiszteletbeliek, a barátok hogyan fogják közösen festeni a templom kerítését, hogyan javítjuk a több száz éves lelkészség falépcsőit, hogyan cseréljük a tetőn a törött cserepeket, hogyan gondozzuk közösen az unitárius ifjúsági ház, tájház épületeit? Nélküled hogyan lesz közös tűzrakás, bográcsolás, birkafőzés, éneklés? Nélküled hogyan lesz közös imádság a magyarságért, a székelységért, Magyarországért, miértünk?
Tudom, persze tudom, a halállal nem ér véget minden. Hiszen szellemiséged, a lelkedből kiáradó szereteted itt marad velünk, itt marad családod, itt maradnak szeretteid, tisztelőid. Azt ígérhetem, hogy nagyon sokan és egyre többen visszük tovább a székelység lángját, összetartozásunk szimbólumait és őrizzük mindazokat az értékeket, amiért életed végéig harcoltál.
Ránk hagyott örök tanításoddal búcsúzunk, amely azonnal belénk égett: “Harcunk közös és sok a tennivalónk. Együtt még többet kell dolgoznunk, még többet kell tennünk, és tovább kell gyógyítanunk a nemzetet”.
Drága Levente! Isten veled és nyugodj békében az örök Székelyföldben!
Barátaid, akiket tiszteletbeli székellyé avattál: Huth Gergely, Stefka István, Szarvas Szilveszter és Ferkó Dániel.
Kelemen Levente családjának üzenetét és a Kovászemberrel készült utolsó PestiSrácok-interjút ITT olvashatja.
Fotók: Horváth Péter Gyula/PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS