A balliberális Gyurcsány-szekta nevében a balliberális Barkóczi Balázs érezte magát elég tetterősnek és józannak, hogy megszólaljon a balliberális Index balliberális szerkesztősége és a balliberális Index balliberális igazgatótanácsa közötti nézeteltérés kapcsán. A szekta reakciója döbbenetes: Orbán a hibás és fideszeseket akarnak börtönbe zárni az Index miatt.
A Demokratikus Koalíciót roppant módon megérintette, hogy az Index.hu-t birtokló alapítvány igazgatótanácsából a Gyurcsány-párt megkérdezése nélkül rakták Dull Szabolcs főszerkesztőt, miután kiszivárogtatott egy munkaanyagot, ami az Index működését lett volna hivatott megreformálni. Az Index.hu roppant progresszív gárdája ugyanis nem igazán kedveli a változásokat, ha az őket is érinti, ezért rögtön a földre vetették magukat és Karácsony Gergely legjobb napjait idéző átéléssel kezdtek sírni a függetlenségükért. Barkóczi Balázs, ha a saját mellyéből fakasztott vérrel nem is tudja táplálni az Index című kiadványt, legalább bosszút fog majd állni értük. Mindenkitől, akinek köze van ahhoz, hogy az Index dolgozói kollektívája megijedt, attól elkobozza a vagyonát és börtönbe csukja. Ezt ígérte ez a nagyszerű demokrata, aki az ’50-es évekbe képzelte magát, amikor még nem Gyurcsány, hanem Gyurcsányné nagyapja vezetett hasonló eljárásokat.
Üzenjük mindenkinek, aki részt vesz a független Index megszüntetésében: ne higgyék, hogy ezt szabadlábon meg fogják úszni!
– fenyegette meg a balliberális Indexet birtokló balliberális alapítvány balliberális kollektíváját Barkóczi Balázs, aki a DK-ban viszi a szót, ha Ferenc elfárad, majd azt is hozzátette, hogy még elállhatnak a munkaanyagtól annak kidolgozói, de ha ezt nem teszik meg, akkor belépnek a NER főbűnösei közé.
Mindenkire börtön és vagyonelkobzás vár, akik kicsinálták Kennyt meggyilkolták a sajtószabadságot
A magyar sajtószabadság tényleg olyan, mint a South Park Kenny McCormickja. Minden epizódban meghal, hogy aztán a következő héten újra meghalhasson. A Európa Parlament hibbant képviselői már 2010-ben eltemették, később üres címlapokkal megint eltemették, miközben a Magyarországon állomásozó ütődött elvtársaik a Szabad Sajtó útjára szerveztek temetési meneteket, hogy a gyászszertartás csúcspontján mindig megjelenjen Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltként. Most éppen megint meggyilkolták a sajtószabadságot, nem lennénk meglepve, ha Bajnai Gordon a következő hetekben visszatérne Magyarországra, hogy a Szabad Sajtó útján bejelentse, hogy zászlót bont az általa vezetett összefogás. De emiatt fájjon a Demokratikus Koalíció és Gyurcsány feje másnap.
Üzenni szeretnénk az Index mögött álló üzletembereknek, tanácsadóknak és háttérembereknek, többek között Vaszily Miklósnak és Gerényi Gábornak. Ne higgyék, hogy ezt szabadon meg fogják úszni! Ne higgyék, hogy amikor ez a bűnszervezet elbukik, akkor ők nem fognak a vádlottak padján ülni
– jelentette ki nagy erőkkel Barkóczi Balázs, ami arra utal, hogy ha a DK hatalomra jut, akkor előveszik újra a pszichikai bűnsegéd fogalmát, és Vaszily Miklóst (akinek semmi köze nincs az Indexet birtokló alapítványhoz) is megbüntetik, hiszen a lap reklámfelületeit értékesítő cég tulajdonosaként legalább annyi köze van a balliberális Index balliberális szerkesztősége és a balliberális Indexet birtokló balliberális alapítvány balliberális kuratóriumában ülő balliberális Gergényi Gábor közötti vitához, mint amikor Petrétei utasítására járókelőket vertek össze, mert pár utcával odébb kigyulladt egy kuka.
Nézzenek önök is őrjöngő szóvivőt!
Üzenjük mindenkinek, aki részt vesz a független Index megszüntetésében: ne higgyék, hogy ezt szabadlábon meg fogják úszni! Most még visszakozhatnak, de ha nem teszik, azzal belépnek a NER főbűnösei közé. Kövesd élőben, és oszd meg Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóját!????
Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. június 22., hétfő
Facebook
Twitter
YouTube
RSS