Az elmúlt napban ismét meghaladta a 900-at a koronavírus-fertőzöttek száma Ukrajnában: vasárnapra 917 új igazolt fertőzöttet jelentettek, így a járvány kezdete óta már 42 982 embert fertőzött meg a SARS-CoV-2 nevű vírus az országban. Nagyon megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban: szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból. Szerbiában sajtójelentések szerint számos közéleti szereplőt koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában. Nem rontott a koronavírus-járványhelyzeten az orosz fővárosban az egészségügyi korlátozások enyhítése – jelentette ki Szergej Szobjanyin moszkvai polgármestere a Rossszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Az elmúlt nap alatt Ukrajnában 19 új haláleset történt, a járvány kitörése óta 1129 ember veszítette életét a koronavírus okozta Covid-19-betegség szövődményeiben. Egy nap alatt 233 ember gyógyult meg a kórból, a járvány kezdete óta a számuk 18 934. Jelenleg 22 919 embert ápolnak kórházban, 665-tel többet, mint egy nappal korábban. Pénteken 1109 új fertőzöttet jelentettek Ukrajnában, szombaton pedig 948-at. Az első koronavírusos fertőzést március 3-án jelentették Csernyihiv megyéből, március 17-én karantént vezettek be. Május 22. és június 22. között a helyi hatóságok dönthetnek karantén, illetve más korlátozó intézkedések bevezetéséről. Az elmúlt héten gyorsult az új fertőzöttek számának növekedése. Az ország több megyéjében a kórházak félig megteltek – közölte csütörtökön Denisz Smigal kormányfő. Makszim Sztyepanov egészségügy-miniszter szerdán közölte, hogy Ukrajna a járvány újabb hullámára készül.
CSEHORSZÁG
Eddig 11 ezer 306 ember kapta el a betegséget. A betegek több mint hetven százaléka már meggyógyult, a jelenlegi 3277 fertőzöttből pedig 117 beteget kezelnek kórházban. Közülük mintegy tucatnyi fertőzött állapota minősíthető súlyosnak. Az áldozatok száma 347, ami kettővel kevesebb, mint a szombati hivatalos adat. A tárca erre a változásra nem adott magyarázatot. Korábban azonban többször azonban elhangzott, hogy a központi statisztikát a kórházak jelentései szerint állítják össze, így a későbbi korrigálások nem kizártak.
A fertőzések növekvő száma nagy valószínűséggel a korábbiaknál nagyobb számú tesztelés következménye
– mondta a közszolgálati rádiónak Jarimila Rázová országos tisztifőorvos. Megjegyezte: a lokális fertőzésgócokban mindenkit letesztelnek, az összes teszt eredménye még nem ismert, ezért az esetek számának további növekedését sem lehet kizárni. Az új betegek több mint felét az észak-morvaországi Karviná melletti feketeszén-bányák alkalmazottai és családtagjaik teszik ki. A járványügyi hivatal döntése szerint ezért a bányák összes cseh és lengyel alkalmazottját, valamint részben családtagjaikat is kötelezően letesztelik. Mintegy 3000 emberről van szó. Hasonló fertőzésgóc van a Karvinához közeli Frydek-Místekben, az észak-csehországi Liberecben és Prága egy-két idősotthonában. Karvinában és Frydek-Místekben már látogatási tilalom van érvényben a helyi kórházakban és idősotthonokban.
Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint mindezek ellenére az általános járvány-helyzet tovább javult, ezért a már bejelentett lazításokat nem vonják vissza. Egyebek között július 1-től már nem lesz kötelező az arcmaszkok viselete a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Egyelőre kivételt csak Prága és Karviná jelentenek, amelyeket jelenleg a hatóságok helyi fertőzésgócokként kezelnek. Legfeljebb 5000 főig újra engedélyezve vannak a nézők is a nagy sporteseményeken és a zenei fesztiválokon. A Csehországban nagyon népszerű nyári gyermektáborok is a korábbiaknál szigorúbb szabályok szerint fognak működni idén. Újranyílhatnak a színházak és a mozik is. A nagy bevásárlóközpontok már egy hónapja teljesen nyitva vannak, a sajtóban megjelent hírek szerint viszont látogatottságuk jelentősen visszaesett. Hasonló a helyzet a vendéglők többségével is.
BALKÁN
Szombatról vasárnapra 13 565-ről 13 792-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma az országban. Ilyen magas a legutóbb a járvány elején volt a napi új fertőzöttek száma. Szombaton két újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 267-re emelkedett. A nyugat-balkáni országban több közéleti személyiség is megfertőződött, pozitív lett a koronavírus-tesztje Maja Gojkovic házelnöknek, Aleksandar Vulin védelmi miniszternek, Marko Djuricnak, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodája vezetőjének, valamint Marko Cadeznek, a szerbiai gazdasági kamara elnökének. Koszovóban egy nap alatt 2494-ről 2590-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában négy halálos áldozata volt a Covid-19 betegségnek, ezzel 48-ra nőtt a halottak száma. Vasárnap megnyitották a pristinai nemzetközi repülőteret, ám az utasoknak különleges előírásokat kell betartaniuk. Csak maszkban léphetnek be a repülőtérre, ahová utazás előtt legalább három órával meg kell érkezniük. A repülőtér dolgozói megmérik az utazók testhőmérsékletét, és fertőtlenítik a kezeiket. Aki nem utazik, az sem az induló, sem az érkező terminálokra nem léphet be. Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 5758-ról 5906-ra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Egy nap alatt kilencen haltak bele a Covid-19 betegség szövődményeibe, és ezzel 277-re nőtt a halálos áldozatok száma. Több magáncég is lélegeztetőgépeket ajándékozott az ország kórházainak, hogy így segítse a koronavírus-járvány kezelését Észak-Macedóniában. Montenegróban egy nap alatt 439-ről 469-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. Az Adria-parti országban két hónapja nem volt halálos áldozata a vírusnak, a járvány ideje alatt kilencen haltak bele a betegségbe. A helyi idegenforgalmi szervezetek arra panaszkodnak, hogy a szigorú előírások és a korlátozások miatt, amelyek értelmében bizonyos országok állampolgárai nem léphetnek be Montenegróba, a potenciális turisták más úticélokat választanak, Montenegró helyett inkább a szomszédos Albániát. Bosznia-Hercegovinában vasárnapra 3935-ről 4096-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában három ember halt bele a betegségbe, így a halottak száma 181.
MOSZKVA
Nem következett be semmilyen szörnyűség. A tetőzések és azok a helyzetek, amikor fennált a veszélye kiújulásnak, levonultak. Az elmúlt hét alatt csökkent az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. Csökkent a körházban kezelt és a lélegeztetőgépre kapcsolt súlyos betegek száma
– nyilatkozott Szobjanyin, arra utalva, hogy sokan a “tenyerüket dörzsölték”, mert korainak ítélték a korlátozások megszűntetését. A számok a hivatalos adatok szerint nem mutatnak romlást, noha az moszkvai utcákon szerdán sokan tekintették meg a náci Németország felett aratott győzelem 75. évfordulója alkalmából a Vörös téren megtartott díszszemlére tartó haditechnikát, valamint az éjszakai tűzijátékot. A fővárosi metróban és az üzletekben az emberek tömegesen sértik meg a továbbra is érvényben lévő kesztyű- és maszkviselési előírást. A vasárnap közölt országos összesítés szerint az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6791-gyel 634 ezer 437-re emelkedett. Ez 1,1 százalékos napi növekményt jelent. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek 32,4 százaléka tünetmentes. Az aktív esetek száma 952-vel 226 ezer 277-re nőtt. A halálozások száma 104-gyel 9073-ra, a gyógyultaké pedig 5735-tel 399 ezer 087-re emelkedett. Moszkvában a diagnosztizált fertőzések száma csütörtökre 717-tel 220 ezer 071-re, a halottaké 24-gyel 3738-ra, a gyógyultaké pedig 1052-vel 147 ezer 095-re nőtt. Az országban a járvány kezdete óta több, mint 18,7 millió laboratóriumi tesztet végeztek el.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS