Az újbudaiak egy szörnyen abszurd rémálomba csöppentek 9 hónapnyi DK-s kormányzást követően. Polgármesterük Hitlert élteti, majd úgy áll ki a fekete jogok mellett, hogy Mengelével mossa össze Mandelát, most pedig szakpolitikai kérdésben sikerült hasonlóan elképesztő ellentmondásba keverednie: titkosított szerződéssel bízta meg Soros jogászait a Transparencynél a XI. kerület átlátható gazdálkodásának felügyeletével. Legalábbis Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint, aki hétfőn délelőtt beszélt erről a kerületi városháza előtt. Hogy a biztos kinevezése csak László Imre önmagával szembeni bizonytalanságának következménye, vagy csak egyszerűen egy újabb kifizetőhelyről van szó, nem tudni. Mindenesetre portálunk megkereste a kerület vezetését és a DK központját is, hogy az általuk hirdetett átláthatóság jegyében öntsenek tiszta vizet a pohárba, ez azonban lapzártáig nem sikerült. Ebből pedig csak arra tudunk következtetni, hogy a havi egymilliós fizetés ellenére sem végez kifogástalan munkát az átláthatóságért felelős biztos. Hogy segítsük munkáját, megkeresésünket a cikk végén változtatás nélkül közöljük.
Titkosított szerződésen keresztül fizet ki havi 1 millió forintot az újbudai városvezetés a Transparency Internationalnek, állítja Novák Előd, a Mi Hazánk XI. kerületi önkormányzati képviselője. Miközben a teljes baloldal az átláthatóságról papol, az általuk irányított kerületekben sorra születnek a titkosított szerződések, ez történt Novák Előd szerint Újbudán is. Állítása szerint ugyanis a DK-s vezetésű kerület a Transparency Internationallel szerződött arra, hogy egy átláthatósági biztos, havi 1 millió forintért felügyeli a kerület átláthatóságát. Hogy ez pontosan mit jelent, arról megkérdeztük Bakai-Nagy Zita DK-s alpolgármestert, aki a sajtó elől menekülő főnöke, László Imre távollétében illetékes lehet kérdéseink megválaszolására, de választ cikkünk megjelenéséig nem kaptunk. Ellenben Novák Előd kommentálta a megbízást, véleménye szerint Újbuda a Transparency kifizetőhelyévé vált, sok más kerülettel együtt.
Az átláthatósági biztosra egyébként igény éppenséggel volna a XI. kerületben. Novák szerint a DK-s hatalomátvételt követően Czeglédy Csaba ott is a fizetési lista első részébe verekedte magát, de indokolja az átláthatóság fejlesztését az azt felügyelő biztos kinevezése is. Az átláthatósági biztos megbízási szerződését nyilván az elnevezésben foglalt céllal ugyanis titkosították, Novák pedig képviselői iratbetekintési jogával sem élhetett az ügyben. Ennek kapcsán megjegyezte,
nem átláthatósági biztos, hanem az átláthatóság biztosítása lenne a fontos.
Az átláthatósági biztos munkáját a PestiSrácok.hu is segíteni kívánta, ezért- bízva a mantraként emlegetett transzparencia megteremtésére irányuló politikai akaratban- szerkesztőségünk néhány a kétes hátterű szerződéssel kapcsolatos kérdéssel fordult a DK-hoz. Mivel a párt elköteleződése az átláthatóság megteremtése iránt, úgy tűnik nem volt teljesen őszinte és nem válaszoltak megkeresésünkre, a levelet most változtatás nélkül közöljük:
Tisztelt Demokratikus Koalíció, Tisztelt Önkormányzat!
A mai napon tartott sajtótájékoztatót Novák Előd, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője a XI. kerületi városháza előtt, ahol a kerület vezetésének a Transparency Internationallel kötött átláthatatlan szerződéseiről beszélt. Ennek kapcsán kérem Önöket, hogy cáfolják, vagy erősítsék meg Novák Előd állításait. Ennek érdekében a következő kérdésekkel fordulok Önökhöz:
Áll-e szerződésben a Demokratikus Koalíció, mint párt, a XI. kerületi önkormányzat, vagy annak bármely választott tisztviselője a Transparency Internationallel?
Ha igen, milyen jellegű megbízásra szerződtek a szervezettel?
Valóban áll a kerületi vezetés, vagy a pártjuk alkalmazásában átláthatósági biztos? Ha igen, mi indokolja az ő alkalmazását, illetve a vele kötött szerződések titkosítását?
Miért nem engedélyezték ezen feltételezetten létező szerződések megtekintését a kerületi képviselő(k) számára?
Nem tartják az átláthatósági biztos kinevezésének céljával ellentétesnek a megbízási szerződés(ek) titkosítását?
Az átláthatóság fenntartása/megteremtése érdekében adott szíves válaszukat előre is köszönöm.
Tisztelettel: Szalai Szilárd
Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS