Korunkban kulturális proxyháború zajlik, amelyben az egyik fél a maga nézeteit az egyedül objektív és igazságos álláspontként kezelve leplezi politikai céljait és veszi fel a harcot a valósággal, a józan ésszel, a történelmi múlttal. A faji alapú politika antirasszizmusként jelenik meg, a cenzúratörekvéseket „nyílt társadalomnak” nevezik, az egyeseknek nem tetsző szobrok ledöntése pedig a sokszínűség nevében történik. Ma a BLM-mozgalom jelenti a kultúrharc legújabb állomását, a szimbólumok elleni küzdelem azonban régóta tart. Mi azonban nem akarjuk ezeket a mintákat követni, és a saját utunkon akarunk járni – ez hangzott el a XXI. Század Intézet 2020. július 14-én Mozgásban – Kultúrharc a XXI. században címmel rendezett konferenciáján, amelyen az előadók az aktuális eseményeken túl azok történeti hátterére is rávilágítottak.
A „kirekesztés kultúrája”
Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet főigazgatója Most múlik pontosan című, az amerikai modell bukásáról szóló előadásában elmondta: a liberalizmus mára szitokszóvá vált, semmi más nem maradt belőle, csak egy üres dogmahalmaz, és nem tekinthető szabadságpártinak, sokkal inkább szabadságellenesnek. A BLM-mozgalom célja nem a feketék egyenlősítése; annak résztvevői a fehérek helyébe akarnak lépni, azt akarják, hogy úgy szolgálják őket, ahogy elődeik szolgálták a fehéreket. A Nyugaton felidézett kulturális háború céljai látszólag vonzó, üdvözlendő törekvések, mint a szabadságért, a „nyílt társadalomért” vagy a rasszizmus ellen zajló küzdelem.
Frank Füredi szociológus, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa A bizonyos „nyílt társadalom” – a kultúra ellen címet viselő előadásában kijelentette: a „nyílt társadalomért” folytatott kultúrharc valójában a nem tetsző vélemények elhallgattatását jelenti, amelynek Nyugaton bevett szófordulata is van (cancel culture – „kirekesztés kultúrája”). A „nyílt társadalom” harcosai nem bírják elviselni az emberek közötti különbségeket, így minden országot „ki akarnak nyitni”. Csak addig „demokraták”, amíg érdekeinek megfelel; ha céljaikat éppen az imperializmus révén tudják érvényesíteni, akkor azt támogatják.
Saját utunkon járni
Ez a kultúrharc ma Európát is kettéosztja, hiszen jelenleg újbaloldalinak lenni nagy divat Nyugat-Európában. Közép- és Kelet-Európa népei viszont nem kérnek ezekből a folyamatokból. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Ez a harc már a végső? című előadásában elmondta: ennek okát abban látja, hogy „tudjuk, mit veszíthetünk”, hiszen a kommunizmus idején a vasfüggönytől keletre eső országok megtapasztalhatták a diktatúra mibenlétét, a vélemények elhallgattatását. Azonban, ha nem vigyázunk, nem szervezzük meg magunkat, a konzervatív közösségeket, akkor Magyarország is nyugati útra léphet – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: gazdasági téren ugyan van mit tanulnunk Nyugat-Európától, a társadalmi és kulturális változásokat azonban nem szabad átvennünk. Nyugaton sokan az illegális migrációban is a politikai, üzleti lehetőséget látták, miközben több nyugati államban a bevándorlók nemhogy nem integrálódnak, hanem dezintegrációs tendenciákról beszélhetünk.
Gulyás Gergely miniszter a XXI. Század Intézet 2020. július 14-én, Mozgásban – Kultúrharc a XXI. században címmel rendezett konferenciáján
Ehhez kapcsolódóan Mark Higgie egykori ausztrál nagykövet, a Danube Institute tanácsadója Nagy-Britannia szuverén útra lépéséről és az ország jelenlegi kilátásairól beszélt Képrombolás után: Nagy-Britannia, vagy Kis-Anglia? címmel. Gerő András történész, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója A mai Magyarország és a magyar klasszikus liberális hagyomány című előadásában a magyar liberalizmus kapcsán nyújtott történeti kitekintést. Mint mondta, Magyarország valójában megőrizte a klasszikus liberalizmus értékeit, míg a mai progresszív törekvéseket egyenesen antiliberálisnak nevezhetjük.
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkár Államalapítás a XXI. században – A magyar állam karaktere címmel tartott előadást, amelyben hangsúlyozta: ha azt hisszük, hogy a siker receptje külföldről jön, akkor leszokunk a gondolkodásról, s így hiába veszünk át másutt jól működő intézményeket, mintákat, nem fogjuk tudni működtetni azokat. A magyar karakter hat jellemvonását emelte ki: a szabadságszeretetet, a hódítás nélküli vitézséget, az idegen eszmékkel szembeni kritikus magatartást, a keleti–nyugati kettősséget, megosztottságunk és egységünk ambivalenciáját, valamint a kereszténységet, mint az államépítés és megújulás mindenkori alapját. A miniszterhelyettes rámutatott, hogy Magyarország évszázadokon keresztül nem tudott önálló magyar stratégiában gondolkodni, hiszen külső hatalmakhoz való viszonya határozta meg létezését, így ma ezt újra kell tanulni; ki kell találnunk, hogyan üssük rá a magyar államra a Made in Hungary pecsétet.
Schmidt Mária előadása is az önálló magyar út fontosságát alapozta meg a konferencia kezdetén, amikor felvázolta azt a folyamatot, amelynek során a rendszerváltoztatást követően a Nyugat folyamatosan elvesztette tekintélyét a közép-európai népek szemében. Míg 1989-ben úgy vélhettük, visszatértünk oda, ahova tartozunk, addig a Nyugat civilizálandó terepként tekintett ránk, akiket kioktathat és akikre ráerőltetheti saját mintáit. A XXI. Század Intézet főigazgatója elmondta: idővel kezdtük megismerni a nyugat-európaiakat, és felmerült a kérdés, akarunk-e hasonlítani rájuk? Ma már bizonyossá vált: nem. Orbán 2014-es tusványosi beszéde, az unortodox gazdaságpolitika, amivel kilábaltunk a neoliberalizmus okozta válságból és a migrációval szembeni, 2015-ben kezdődő ellenállás jelentette a fordulópontot, ezeket pedig a Nyugat hadüzenetként értelmezte. Ekkor elegünk lett a nyugati balliberális elit basáskodásából és a nyugati média hazugságaiból – emelte ki Schmidt Mária, hozzátéve: a nyugat-európaiak, amióta megismertük őket, az összes velük szemben táplált illúziónkat megölték. Előadását azzal a gondolattal fejezte be, ami az egész konferencia mottója is lehetne, hogy
térségünk a másolás korszakát lezárta, a saját utunkat akarjuk megtalálni és azon akarunk járni.
Kulturális proxyháború
A különböző szimbólumok, így a közterületi jelképek használata mindig politikai nyilatkozattal ér fel. Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója a Csak a szimbólumok számítanak című előadásában rámutatott, hogy a történelmi és kulturális kánoncsere, a régi szimbólumok újjakkal való következetes felváltása általában rendszer-, sőt korszakváltást jelent. Ilyennel próbálkoztak Magyarországon 1919-ben, amikor papírmaséval takarták el a nem tetsző szobrokat, és ilyen szimbólumcsere ment végbe 1945 után is, idegen jelképek segítségével. 1956-ban a Sztálin-szobor ledöntése maga volt a forradalom. Hangsúlyozta: a kommunista címer eltávolításával a lyukas zászló a szabadságot jelképezte, a Szabad Nép felirat A NÉP-pé történő átalakítása pedig a rendszer hazugságait leplezte le, miközben közvetlenül is megjelenítette a forradalom alanyát, tárgyát és egyben célját. A jel és jelölő tehát egybeesett ’56-ban; ezzel szemben ma kulturális proxyháború zajlik, amelyben indirekt módon vívnak meg politikai konfliktusokat.
Nyugaton a „strukturális rasszizmus” elleni küzdelem nevében a teljes múltat akarják immár eltörölni, minden ellen harcolva, ami – úgymond – régi. Ennek az oka az, hogy míg az amerikaiak megnyerték a hidegháborút, elvesztették otthonukban a kultúrharcot
– mondta Békés Márton.
De mi lesz ennek a küzdelemnek a vége, kitörhet-e valaha a kultúrbéke? Ezt a kérdést járta körül a konferencia keretében megrendezett kerekasztal-beszélgetés, amelyen Galló Béla, a XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa, G. Fodor Gábor politológus és Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója vett részt. Abban mind egyetértettek, hogy a kultúrbéke nem lehetséges, a küzdelemben nem lehet kompromisszumra jutni.
A XXI. Század Intézet 2020. július 14-én, Mozgásban – Kultúrharc a XXI. században címmel rendezett konferenciája
Galló Béla kiemelte a kultúrharc amerikai választásokkal kapcsolatos aktuálpolitikai céljait, ami kapcsán G. Fodor Gábor rámutatott, hogy az amerikai elitek a Trump elleni küzdelmükben ezúttal talán egy olyan ajtót nyitottak ki, amelyet már nem tudnak bezárni, az események pedig visszafordíthatatlanok lesznek.
Az amerikai álom rémálommá vált
– hangsúlyozta a politológus, hiszen az amerikai álom lényege éppen az volt, hogy nem számít, honnan jöttél, ma viszont egyre inkább csak ezt veszik figyelembe. A kerekasztal-beszélgetés is világossá tette a kultúrharc proxyjellegét. Szánthó Miklós végül arról beszélt, hogy a liberálisok kisajátítottak bizonyos fogalmakat, mint például a demokrácia vagy a szabadság, azokat egyedül a saját szemléletükkel azonosítva, nézeteiket pedig politikamentes, apolitikus felületeken hirdetik, leplezve azok politikai jellegét. G. Fodor is rávilágított arra, hogy a saját maguk által kreált standardokat adják el objektív mérceként. Az ezek ellen való fellépéshez bátorság és férfias fellépés kell, amelyek a mai standardok szerint szintén nemkívánatosak, ebben a politikai harcban azonban a józan észre alapozó földközeli kormányzás lehet a konzervatívok mentsvára – mondta Szánthó.
Forrás: XXI. Század Intézet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS