Az Egyesült Államok heteken belül megkezdi a korábban bejelentett csapatcsökkentést Németországban – jelentette be az amerikai védelmi miniszter szerdai, washingtoni sajtótájékoztatóján.
Mark Esper közölte, hogy 11 900 amerikai katonát vonnak ki Németországból. Csaknem 5600 katonát NATO-tagországokba telepítenek át, mintegy 6400 katona pedig visszatér az Egyesült Államokba. Ezzel a németországi amerikai csapatok létszáma 36 ezer főről 24 ezerre csökken. Esper leszögezte: a lépést úgy hajtják végre, hogy ezzel “erősítik a NATO-t, egyben Oroszország elrettentését”. A német földről kivont katonák közül mintegy kétezret Belgiumba és Olaszországba – és ezzel a Fekete-tenger térségéhez közelebb – telepítenek át. Az amerikai légierő 2500 tagja továbbra is az Egyesült Királyságban lévő mildenhalli támaszponton marad; nem kerül sor korábban tervezett átcsoportosításukra Németországba.
Hozzáfűzte, hogy Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök megállapodása értelmében Washington előirányozza amerikai haderő lengyelországi telepítését is. A miniszter bejelentette, hogy megszűnik az Európában állomásozó amerikai haderő (Eucom) németországi főparancsnoksága is: ezt Stuttgartból a belgiumi Monsba helyezik át, ahol a NATO-parancsnokság is található. Elmondta, hogy a jövőben szó lehet a Stuttgartban lévő Afrikai parancsnokság (Africom) áthelyezéséről is, de ez ügyben még nem született döntés.
A miniszter kifejtette: a lépésekre az amerikai Országos Védelmi Stratégia felülvizsgálatának keretében kerül sor; a cél e stratégia prioritásainak biztosítása. A kormányzat jelenleg több, mint fél tucat Harci Parancsnokság státuszát vizsgálja felül, és ezt a folyamatot gyorsította fel Donald Trump amerikai elnök júniusi döntése az Európában állomásozó amerikai erők átcsoportosításáról. Esper fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az Európában állomásozó amerikai csapatok mérete és összetétele többször is változott a NATO története során. Mint mondta: ezeket a változásokat időnként a fenyegetések jellegének megváltozása, időnként a nemzetközi környezet átalakulása eredményezte, de néha egyszerűen azért került rá sor, mert új NATO-tagok csatlakozásával megváltoztak a NATO határai is. A mostani döntéssel Esper reményei szerint a NATO “jobb és erősebb lesz”.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS