Az álmentők és a hatezer forintos lángos világából a 2 millió éhező nyugdíjas Magyarországára kalandozott el a szegény ember Gyurcsány Ference, Korózs Lajos, aki hibahatáron belüli támogatottságú pártjával a háta mögött némileg arányt tévesztve átfogó reformcsomagot javasolt a kormánynak. A történelmi paradoxont a nyugdíj és a szocialisták között egy Németh Athina szellemétől átlengett javaslattal igyekezett feloldani.
Nincs mese, a baloldalon sorban változnak meg az emberek és a pártok. Lehet ez afféle szakmai ártalom, de az is lehet, hogy az ottani szereplőknek már kissé kínos visszatekinteni múltbeli énjükre. Egykori szégyenteljes ténykedésüket túlkompenzálva pedig azokat ekézik, akik az általuk végzett romboló munka eredményét próbálják helyre hozni. Éppen ilyen az MSZP, és benne Korózs Lajos is, aki a szocialistákra nem éppen jellemző módon a nyugdíjakért aggódott. Na nem a volt pártelnökétől, Gyurcsány Megszorítócsomag Ferenctől, hanem a kormánytól félti a nyugdíjasok pénzét. Korózst ezúttal sem hagyta cserben mára legendássá vált képzelőereje: a szocialista politikus szerint ugyanis hiába az inflációkövető nyugdíjrendszer, a pénzromlás jobban érinti az időseket, mint a keresőképes korúakat. Jellemző továbbá a baloldal realitásérzékére, hogy a 13. havi nyugdíj visszavezetését valami elképzelhetetlen sci-finek minősítve mellőzte a nyugdíjasok megélhetési nehézségeinek taglalása során. Ami viszont különösen szembetűnő “változás” a szocialisták válságkezelő ötleteit tekintve, hogy Korózs egyösszegű támogatást követel a nyugdíjasoknak a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellensúlyozására. Érdekes módon a szocialista kormányok saját válságkezelésük során nem voltak ilyen bőkezűek az idősekkel, akkor valahogy éppen úgy látták jónak, ha az eleve járó pénz is inkább az államkasszában marad. Vajon hol volt akkor ez a hírhedt baloldali szolidaritás? Belátható, mindez már csak azért is álságos, mert miközben a szocialisták nyugdíjemelésről prédikálnak, kormányzásuk alatt ők vették el a 13. havi nyugdíjat az idősektől.
Az MSZP a válságban sem segítette az időseket, hanem sorozatos rezsiemelésekkel és megszorításokkal nehezítette az életüket. Nem árt megemlíteni, hogy a baloldallal ellentétben a Fidesz-KDNP 2010 óta segíti a nyugdíjasokat, garantálják a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését, rezsicsökkentéssel és rezsiutalvánnyal segítve őket, és már három alkalommal nyugdíjprémiumot fizettek számukra.
PestiSrácok.hu, Fotó: youtube.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS