Hivatalosan is megalakul 2020 végéig a Visegrádi Négyek Plusz Hallgatói Szövetség, a szervezet bírósági bejegyzése már folyamatban van – olvasható a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
A napilapnak Kosztrihán Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségének külügyi felelőse elmondta: a koronavírus-járvány ideje alatt nagy mértékben erősödött a régió hallgatói szervezeteinek együttműködése, a V4-es szövetség megalakulásával pedig az Európai Hallgatói Önkormányzatok (European Students’ Union, ESU) keretein belül működő frakció önálló életre kelhet és számos új közös projektbe kezdhet, amelyek a régió felsőoktatásának a fejlesztését, a tudásátadást szolgálják.
A V4-es együttműködés keretén belül már dolgoznak a felsőoktatás minőségbiztosítását célzó projekten és készül a kollégiumokra vonatkozó helyzetértékelés, valamint a tantárgyi rendszerek összehasonlítása is. Elsőként az agrártudomány és a matematika területén mérik fel, hogy az egyes országok rendszereiben az azonos képzési területen milyen tantárgyakat oktatnak, miben térnek el a tantervek, milyen az óraterhelés, milyen szakirodalmakat használnak, milyen jó gyakorlatokat érdemes átvenni egymástól. Az összehasonlítás eredményeiből tanulmánykötet és szakpolitikai javaslatcsomag készül – olvasható a cikkben.
Kosztrihán Dávid azt is elmondta a lapnak, hogy a HÖOK elnyerte a 46 tagszervezettel bíró ESU soron következő, októberi közgyűlésének rendezési jogát, azonban a pandémia miatt elképzelhető, hogy ez online formában történik meg. A közgyűlésen szó lesz egyebek mellett a járványhelyzet alatti rendkívüli oktatásról és annak következményeiről és az európai uniós költségvetés oktatási kiadásairól is.
A cikkben olvasható, hogy a HÖOK egyre több javaslata köszön vissza a jogszabályokban is. Az elnökségi tag szerint nagy eredmény például, hogy a tanárképzés fejlesztésére vonatkozó javaslatcsomag hatására a Klebelsberg képzési ösztöndíjat kiterjesztették az alsós tanítókra és az utolsó éves tanári gyakorlatot már beleszámítják a pedagógus-életpályamodellbe. De a Nyelvvizsga 2020 szabállyal kapcsolatban is számos alkalommal tettek javaslatot, amelyeknek szerepe volt abban, hogy az intézkedést végül visszavonták.
Úgy érezzük, hogy sikerül érdemi párbeszédet folytatnunk az oktatásirányítással, tárgyalóasztalhoz ülnek velünk, nem dobják félre az indítványainkat. Többek közt ezért is fontos a HÖOK európai aktivitása, hiszen ha egy ötletünk, kérésünk mögött még nemzetközi támogatás is áll, akkor még hatékonyabban tudunk érvelni
– hangsúlyozta a lapnak a hallgatói vezető.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS