Úgy tűnik, még mindig uborkaszezon van az ellenzék háza táján, hiszen ismét beakadt az a bizonyos lemez és a szabadstrandok mellett áll ki kedves ajtóról visszapattanó Ágnesünk. Kunhalmi Ágnes bejelentette, hogy a szabadstrandok megőrzése mellett a Balaton és más magyarországi természetes tavak partszakaszainak védelméről, korlátlan beépítéseinek megakadályozásáról is szól az MSZP népszavazási kezdeményezése.
Kunhalmi, a párt választmányi elnöke egy szombati, online sajtótájékoztatón, Balatonlelléről bejelentkezve úgy fogalmazott, hogy az általuk kezdeményezett népszavazás arról szól, hogy a kezdeményezés
nemcsak a szabad strandokról szól, hanem arról, hogy a fideszes NER-lovagok és a NER-oligarchák korlátlanul, nyakló nélkül ne építhessék be a partszakaszokat, és ne tehessék tönkre a tavak környezetét.
Kunhalmi szerint a Fidesz minden tónál támad.
A NER-lovagok mindent vinni akarnak, ugyanaz a tipikus probléma jelenik meg mindenhol
– tette hozzá. Kunhalmi Ágnes szerint nemcsak az adott önkormányzatokat, hanem az egész országot érinti, hogy a természetes tavaknál mi a helyzet.
Ha most nem lépünk, akkor még a meglévő szabad strandokat is be fogják szántani
– hangoztatta.
Jó kérdés, mire jó ez az eszement riogatás? Mint arról egy korábbi vezércikünkben olvashattak, úgy tűnhet, hogy el van lopva a teljes Balaton. Tokkal-vonóval! Szabadstrand sincs már. Csak lángos, az viszont milliókba kerül. A szállásról nem is szólva. Mészáros és Tiborcz. Tiborcz és Mészáros. Meg Orbán, Orbán és Orbán… Lopnak. Lopnak IS. Meg gyilkolnak. Fölvágják az emberek hasát, és hazaküldik őket a kórházból. Heller Ágnest is ők nyomták a víz alá. Diktatúra! Európa, segíts! Nem unja meg a hazudozást az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzék. Soha, egyetlen pillanatra sem. Irtózatosan fárasztó népség. Ön mit gondol?
Forrás: MTI; Kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS