Az MSZP már márciusban is bemutatta azt az öt polgármester-jelöltet, akiket támogatnak, most pedig újabb öt névvel...
Az MSZP képviseletében Kunhalmi Ágnes társelnök, országgyűlési képviselő, a Kulturális Bizottság alelnöke vesz részt szerdán a Belügyminisztériumban...
Az azonnali kérdések és válaszok órájában a képviselők a miniszterelnököt kérdezték aktuális ügyekről a parlamentben, amelyek között...
“Vasárnap Portugáliában, Portóban újra összegyűltünk, mi, igazi szocialisták és szociáldemokraták, hogy megünnepeljük a portugál szocialisták 50. születésnapját,...
Szerdán az MSZP társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre Baloldali Díjban részesítették a párt első elnökét, Nyers...
A Fordulat Magyarországnak című rendezvényen – amelyet az MSZP Facebook-oldalán online lehetett követni – Kunhalmi Ágnes, az...
Csak a szoki’ – mondhatnánk! A politikai frontvonalak megdermedtek, a kormány Brüsszellel, Gyurcsány a múltjával, az ellenzék...
2023 januárja máris meghozta az idei első törést az egységes ellenzék soraiban, mégpedig ideológiai, erkölcsi természetűt. Ennek...
Megkezdte a felkészülést az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP-) és önkormányzati választásra – jelentették be a...
A baloldali politikusok egyetlen magyarázatot ismernek arra, hogy miért nem kérnek belőlük a magyarok: szerintük mind ostobák...
Gyurcsányék aljassága kimeríthetetlen. Ezt sokszor sokféleképpen bizonyították már, hiszen amikor a nemzet bajban van, arra ők mindig...
1956. október 23-a nem véletlenül nemzeti ünnepünk, hiszen a forradalom és szabadságharc fontos mérföldkő a magyar nemzet...
Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten. A társelnöki...
Ember legyen a talpán, aki kiigazodik az MSZP belharcán, hiszen ahány képviselő, annyiféle verziót hallhatunk arról, hogy...
Ellenzéki kerekasztalt sürget Kunhalmi Ágnes – írja az atv.hu. Kunhalmi szerint a kormánynak nem érdeke a feszültség csökkentése a közoktatásban,...
Én biztos, hogy nem akartam Gyurcsány Ferencet megölni – mondta az MSZP társelnöke az ATV-ben a politikus...
Robbantásra készül az MSZP – a színtelen-szagtalan Tóth Bertalan helyett a karizmatikus Komjáthi Imrét készülnek megválasztani férfi...
Kunhalmi döntésének oka, hogy felelősséget érez a közösségért és a baloldal jövőjéért és szeretne végre egy olyan...
Forradalmi látszatötlettel rukkolt elő Kunhalmi Ágnes: az MSZP-s politikus Erzsébet-utalványokkal jutalmazná a pedagógusokat. A probléma csak az,...
Miközben a párt vezetői azt állítják, hogy az MSZP pénzügyileg stabil lábakon áll, a jelek nem erre...
Az MSZP társelnöke, Kunhalmi Ágnes arra panaszkodott egy interjúban, hogy Márki-Zay Péter tanácsadói köre erőltette a kampány...
Tóth Bertalan Facebook-oldalán közölte vasárnap, hogy nem indul az MSZP soron következő, őszi tisztújításán. Erről azt követően...
Kunhalmi Ágnes most nem nevet és táncol, hanem érdekes és értelmes kijelentéseket tesz. Arról beszélt nemrég, hogy...
A baloldal egyik legerősebb területén, a Havanna-lakótelepen is győzelmet aratott a Fidesz. A kormánypárti Lévai István Zoltán...
Nagypénteken sem maradhatott el a Karanténvlog, az ünnepi hangulatba így sem tudtak belerondítani az ellenség ostobaságai, azonban...
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke úgy tűnik, ismét elszólta magát. Most a „független-objektív” média helyzetével kapcsolatban tett...
Csárdi Antal mostanában Márki-Zay Péter babérjai törhet, hiszen szinte naponta kerül szembe az igazsággal, és valahogy mindig...
Mindannyian emlékszünk arra, hogy kik azok, akik a megszorítás szótól izgalomba jönnek, akik minden problémára ezt a...
És eljött az a pillanat, mikor Kunhalmi Ágnes cáfolta meg az ellenzék fő narratíváját. Az MSZP-s politikus...
A kormánypárt az ellenzék kedden ismertetett nőpolitikai programjára reagáló közleményében azt írta, hogy a baloldal már bemutatta,...
Miután rasszista bejegyzéssel támadta meg kormánypárti kihívóját, most úgy tűnik Kunhalmi „Szovjetlány” Ágnes nem tudta, mégis hol...
A baloldalnak továbbra sem erőssége a földrajz. Miután a főpolgármester összekeverte Észak- és Dél-Budapestet, talán nem meglepő,...
Budai Gyulának adott igazat a bíróság Kunhalmi Ágnes ellen abban a perben, amelyben az MSZP társelnöke azzal...
Az MSZP társelnöke ismét „remekelt”. Ezúttal nem a helyesírással vagy éppen az ajtókkal gyűlt meg a baja:...
Elmaradtak a borgőzös, hagymázas, elvakult, szervilis, ideologikus, a tartótiszteknek is megfelelő és a kormányellenes gyűlöletben tobzódók perverz...
Márki-Zay Péter először a saját frakcióállításról mondott le, majd az általa kért három roma politikus szerepeltetéséről, de...
Kórházba került Kunhalmi Ágnes. Az MSZP társelnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. Mint írta,...
Sajtótájékoztatót tartottak szerdán az ellenzéki politikusok a Fudan Egyetem elleni népszavazással kapcsolatban, ahol csak a témában lehetett...
A Fudan elleni népszavazással kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót ma az ellenzéki összefogás, ahol csak a témában lehetett kérdezni,...
Jelentősen elmarad a várakozásoktól a baloldal népszavazási kezdeményezésének aláírásgyűjtése. Karácsony Gergely korábban úgy fogalmazott, hogy még az...
Portálunk is beszámolt a 444 által közzétett közvélemény-kutatásról, amely szerint hatalmas előnyben van a Fidesz az egyesült...
Milyen diktatúra az, ahol az ellenzék kívánsága teljesülhet? – teszem fel a kérdést magamnak nap mint nap,...
Az ellenzéki közös lista felállításáról kérdezték az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kunhalmi Ágnest. Az apropó az...
Érdekes elszólásra hívta fel a figyelmet a Facebookon Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. A politikus a Partizán...
Hol máshol történt ez, mint a festői XVIII. kerületben, ahol Ferencz István, a helyi DK-s alpolgármester nagyon...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS