kunhalmi Ágnes
Teljes zavar a gépezetben: Kunhalmi szerint az ellenzék a nyugati és keleti hatalmakkal szemben őrzi Európa egységét Orbán Viktor ellen (Karanténvlog)
Ps TV 2023 szeptember 16. Van, amikor az ember úgy érzi, hogy valami nem nagyon stimmelhet a felfogóképességével, pedig csupán a baloldal göcsörtös eszmefuttatását hallgatja, nyugodjunk meg tehát: a hiba nem a mi készülékünkben van. A Karanténvlogban ugyanis Kunhalmi Ágnes káoszelméletét próbáltuk megfejteni, aki szerint – és most idézünk – a baloldali ellenzék Európa egységét védi a keleti és nyugati nagyhatalmakkal szemben, mindezt persze Orbán Viktor ellen. Aki nem érti, ne ijedjen meg, a gond nem nála van, hanem szegény Kunhalmi fejében. A Karanténvlog most sem nagyon tudott kijönni a katyvaszból, erről pedig a DK újabb arcpirító hazugságcunamija gondoskodott, akik most a bevándorlástól féltik hazánkat, ami most már úgy látszik, hogy szerintük sem álprobléma. A Momentum vidéki tervei ugyancsak okot szolgáltattak arra, hogy egyrészt nevessünk, másrészt sírjunk. Ezen kívül szóba kerül a demográfiai csúcs is, ahol igencsak furcsa, hogy egyáltalán van olyan ember, aki szerint rossz dolog, ha gyermekek születnek, és egy nemzet foglalkozik a saját jövőjével. Nézzétek most is a Karanténvlogot és iratkozzatok föl a csatornára! Kunhalmi Ágnes Portugáliában ünnepelte, hogy a magyar gazdaság a kanyarban előzött az ottani szoci kormány tevékenysége miatt
"Vasárnap Portugáliában, Portóban újra összegyűltünk, mi, igazi szocialisták és szociáldemokraták, hogy megünnepeljük a portugál szocialisták 50. születésnapját, és újra hitet tegyünk az Európai Unió egysége és társadalmainak jóléte mellett" – írta közleményében Kunhalmi Ágnes. A szocialista politikus kiemelte, „Portugália hasonló méretű, lakosságszámú és gazdasági fejlettségű ország, mint Magyarország, mégis van egy nagy különbség, Portugália jelenlegi szocialista miniszterelnöke, Antonio Costa ugyanis jóléti politikát folytat, jól használva fel az uniós forrásokat”. A valóságban a magyar gazdasági bővülés rég lehagyta a portugált. Megújulás helyett parttalan orbánozással, Gyurcsány ölelő karjaival és egy kis történelemhamisítással indult az új esztendő
Csak a szoki’ – mondhatnánk! A politikai frontvonalak megdermedtek, a kormány Brüsszellel, Gyurcsány a múltjával, az ellenzék többi része pedig önmagával küzd. Azaz semmi meglepetés. Mindenkinek megvan a saját gólemje – így megy ez tavaly április óta! S így megyünk neki a következő évnek is. A kérdés csak az maradt, hogy miközben Gyurcsányék maguk alá gyűrik az egész baloldalt, a 2010 előtti időkről pedig akkorát hazudnak, mint ide Jeruzsálem, addig kinek a létezése válik értelmetlenné 2023-ban. Mert aki megújulás és megkülönböztethetőség nélkül lát neki a „politikai munkának”, az már most jobban teszi, ha a felesleges körök helyett inkább megpróbál a Demokratikus Koalícióba átkéredzkedni. Ott egyébként is erős a fogadókészség. Kunhalmi Ágnesnek is. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.