Pesti Srácok

Az MSZP mégsem akar önállóan indulni az EP-választáson

null

Noha a szocialisták eddig azt hangoztatták, hogy önállóan indulnak az európai parlamenti választáson, Kunhalmi Ágnes most mégis közös ellenzéki listát sürget. A már régóta egy százalékra mért, Gyurcsány Ferencék által "kifosztott" MSZP társelnöke egyenesen Orbán Viktor Tranziton elmondott beszédével, illetve a szélsőjobb előretörésének megfékezésével magyarázza a fordulatot.

Ugyan a párt mindeddig azt hangoztatta, hogy saját listával, saját kampánnyal, önállóan indul a megméretésen, sőt, megszellőztették azt is, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes lehet a listavezetőjük, a napokban azonban Kunhalmi Ágnes már közös ellenzéki EP-listát sürgetett Facebook-oldalán, amit nem mással, mint Orbán Viktor Tranziton elmondott beszédével indokolt. Az MSZP társelnöke idézte a miniszterelnök szavait, miszerint a választás nagy kérdése az, hogy sikerül-e Európában a jobboldalnak legyőznie a baloldalt, és amire szerinte most nagyobb az esély, mint öt évvel ezelőtt és sokkal nagyobb, mint tíz éve.

– fogalmazott Kunhalmi Ágnes.

PestiSracok facebook image

– írta Kunhalmi Ágnes.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még