Megújulás helyett parttalan orbánozással, Gyurcsány ölelő karjaival és egy kis történelemhamisítással indult az új esztendő

A tűzvonalak megfagytak, mégis sokan küzdenek majd a következő évben a túlélésért. A kormány többfrontos harcot vív az uniós bürokráciával, az európai progresszív csoportokkal és a hazai baloldallal, miközben hatékony válaszokat keres a háború és az értelmetlen szankciók okozta válságra; a DK és a Momentum dominanciaharcot folytat a baloldali szavazókért; a többi ellenzéki párt pedig megújulás helyett a megmaradásért küzd. Ezt leírhattuk volna tavaly nyáron is… Tanulság viszont éppen ezért van. Nem kevés!

A megkülönböztethetőségi probléma és a Gyurcsány-paradoxon

Aki a politikában nem tudja magát megkülönböztetni, annak léte értelmetlenné válik. Ha a baloldali kispártok nem tudnak mást mondani, mint Gyurcsányék, akkor megszűnnek. Egy orbánozó, szélsőséges rendszerellenzéki párt bőven elég. Egynél többet nem fog eltartani az ellenzéki szavazótábor. Ha a Jobbik, az LMP, vagy az MSZP ugyanazt teszi, mint a Demokratikus Koalíció, akkor minek vannak? Mi célból léteznek? Miért küzdenek? Ki fog rájuk szavazni? A kispártoknak nem a kormányt, de nem is Gyurcsány Ferencet kell először legyőzniük, hanem a saját kisszerűségüket. Mondani kell valami értelmeset Magyarországról. Orbánról beszélni kevés lesz idén is.

És persze nem ártana egy-két nemzeti kérdésben konszenzusra törekedni. Nem a Fidesz, hanem az ellenzéki pártok jelenleg a minimális együttműködés kerékkötői. Mindemellett a kispártok le vannak maradva egy évtizeddel. Politikai és szervezési munkában egyaránt. A Fidesztől és a Demokratikus Koalíciótól is. Az előbbi értelemszerű, bővebb magyarázatra nem szorul, utóbbit viszont hajlamosak szőnyeg alá söpörni. Mert nézzünk csak rá a Demokratikus Koalícióra! Gyurcsány tíz éve ugyanazt mondja. Ha nem is népszerű vele, akkor is. Ha lehántjuk a parttalan orbánozást, akkor ugyanazt halljuk az adópolitikáról, az LMBTQ-jogokról, és változatlanul lesújtó a véleményük a keresztény egyházakról. Ahogy évtizedek óta barátságtalanok a határon túli magyarokhoz, és végül minden problémára az Európai Egyesült Államokot ajánlják. Majd Brüsszelben megoldják a magyarok gondját, csak Orbánt kell eltakarítani – ilyen egyszerű a DK ars poeticája.

Ezzel szemben a Jobbik annyit változott, hogy már követni sem lehet, az MSZP összevissza beszélt a szociális juttatásokról (meg a bevándorlásról, a kerítésről, a határon túli magyarokról, az áfa mértékéről, az oktatásról… gyakorlatilag mindenről, ami véletlenszerűen éppen eszükbe jutott), az LMP pedig annyiszor próbált zöld lenni, hol globálisan, hol lokálisan, hogy mára elfogyott. Ja, és a Párbeszéd soha nem is volt. Van egy Karácsony Gergelyük, aki körül épp most fogy el a levegő. Ha a kispártok beleállnak az orbánozásba és nem tudják magukat megkülönböztetni, Gyurcsányt pedig nem zavarják el a fenébe, akkor nincs értelme a létezésüknek. Ha nem találnak ki saját politikát, csak szidják a kormányt és nem próbálják megoldani a Gyurcsány-paradoxont, akkor minek vannak?

Minek van MSZP, ha van helyette már DK? Kinek beszél Kunhalmi, ha mindenki Gyurcsányra néz? Mi szükség van a Jobbikra, az LMP-re vagy a Párbeszédre, ha nem tudják magukat megkülönböztetni?

Ordas hazugság érkezik Gyurcsánytól és a baloldal meg sem mukkan

A Demokratikus Koalíció, akár egy kisgömböc, szép lassan felfalja a baloldalt. Gyurcsány annyira elemében érzi magát, hogy ismét elővette és az eddigieknél még bátrabban látott hozzá a történelemhamisításhoz. Mondhatni, hogy zavartalanul, egyre pofátlanabb módon értelmezi át a 2010 előtti időszakot. Azzal indította az új évet, hogy a 2006-os rendőrterrort zavargásnak és általa irányított nagyon-nagyon demokratikus kormány elleni puccsnak minősítette. Majd így fokozta a fokozhatatlant:

és volt

A Fidesz persze érthetően ráförmedt, de a baloldal, ami elvileg gyurcsánytalanítani akarja magát, meg sem mukkan.

Miért?

Ha a Jobbik, az LMP, az MSZP és a Párbeszéd sem különbözni, sem elhatárolódni nem akar Gyurcsánytól, akkor minek van?

Nem indultak el tömegek a baloldal felé

Van egy népszerű és végtelenül leegyszerűsített (véleményem szerint szándékosan eltorzított) értelmezése a jelenlegi politikai helyzetnek. E szerint a baloldal csak azért nem erősödik meg a válságban, csak azért nem tudja maga mellé állítani az elbizonytalanodókat, mert töredezett. Mert túl sokan vannak. Ergo: ha lecsökken a baloldali pártok száma, akkor pariban lesznek a jobboldallal. Pedig ez így, ebben a formában nem igaz. Tény, hogy a frontvonalak befagytak, ahogy tény az is, hogy a jelenlegi képletben egy fragmentált baloldal nem versenyképes. Egy válságban a stabilitás és a kormányzóképesség, mint politikai erény felértékelődik.

A baloldal stabilitása és a kormányzóképessége viszont nem pusztán mennyiségi kérdés. Ami igazán hiányzik, az a minőség. A belbecs. Nincs megbízható vezető, nincs hiteles mondanivaló, a baloldal üres. Így nem csoda, hogy miközben a háború és az uniós szankciók okozta válság miatt sokan elbizonytalanodnak, mégsem fordulnak a baloldal felé. Tizenkét éve megfigyelhető jelenség, hogy egy-egy ciklus félidejéig ingadozik, általában csökken a kormány támogatottsága, miközben nő az elbizonytalanodók száma. De nem indulnak el tömegek a baloldal irányába. Most sem. Elég csak rápillantani az elmúlt hónapok időközi helyhatósági választási eredményeire. Amíg a kormánypártok összesen 51 képviselői helyet és 18 polgármesteri széket nyertek el, addig a baloldal csupán öt esetben tudott győzni, polgármesteri pozíciót pedig csak a Mi Hazánk Mozgalom szerzett.

A valódi probléma a partalan orbánozás. A gyűlölködés. A hiteltelen rendszerellenzékiség. A diktatúrázás. Ez folyik minduntalan. Ameddig nincs alternatíva, csak egy-egy kormányzati intézkedés bunkósbottal való ütlegelése, addig nem fogja a választópolgár azt gondolni, hogy érdemes az ellenzéket támogatni.

Gyurcsányt pedig ki kell közösíteni. A történelemhamisítók nagyon veszélyesek.