Pesti Srácok

Ennyit az MSZP-ről: lemondott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre

null

Az MSZP országos választmányi ülésén Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott a tisztségéről. A portál úgy tudja, hogy az elmúlt napokban több szocialista politikus, köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat, valamint egy tisztújítást.

Az MSZP honlapján a vezetőség tagjai között már nem szerepel a két politikus, a névsor az elnökhelyettessel kezdődik.

– írta csütörtökön a Facebookon Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, miután a hétvégi választásokon a DK−MSZP−Párbeszéd koalíció a vártnál jóval gyengébb eredményt ért el, mint azt az ATV írja. A DK−MSZP−Párbeszéd szövetség 367 ezer szavazatot kapott az EP-listára, ami 8,03 százalékos eredmény és két mandátumot jelent nekik. Az EP- és önkormányzati választások után Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke sajtónyilatkozatot tett: úgy fogalmazott a vereség után, hogy a baloldalnak harcolnia kell, hogy a társadalmat meggyőzze az általa képviselt értékekről. Hozzátette: több baloldali siker is volt az önkormányzati választáson, például Szombathelyen, Pécsett, Szegeden, Szolnokon, Hajdúnánáson, Pakson, illetve több budapesti kerületben, és a főpolgármesteri széket is megtartották.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.