társelnökök
Fordult a kocka: marad a helyén a Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezetősége
A Kétfarkú Kutya Párt rendkívüli taggyűlése ma megerősítette társelnöki pozíciójában Kovács Gergelyt és Döme Zsuzsannát – számolt be az MKKP a Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre az MSZP társelnökei
Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten.Csak lefelé – Komjáthival és Kunhalmival, avagy amikor megtalálja a zsák a foltját (videókkal)
Robbantásra készül az MSZP – a színtelen-szagtalan Tóth Bertalan helyett a karizmatikus Komjáthi Imrét készülnek megválasztani férfi társelnöknek. Legalábbis ez a borsodi proletár bejelentkezett a tisztségre, és úgy néz ki, van fogadókészség.Schmuck Erzsébetet és Ungár Pétert választotta meg társelnököknek az LMP kongresszusa
A tisztújítást követő – online is közvetített – sajtótájékoztatón Gál József, az ellenzéki párt szóvivője bejelentette, hogy az LMP megválasztotta új, két főből álló elnökségét. Női társelnöknek Schmuck Erzsébetet választották, aki így meghosszabbítja korábbi megbízatását, az LMP férfi társelnöke Ungár Péter, az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője lett, a párt titkárának a korábbi pártigazgatót, Angyal Károly Tibort választották meg – közölte. Egyúttal beszámolt arról is, hogy további elnökségi tagként Szendefy Mária, Keresztes László Lóránt, Kreitler-Sas Máté és Tetlák Örs kapott bizalmat a kongresszustól.Tisztújítás lesz szombaton az LMP-ben, de nagy meglepetésre nem kell számítani
Ungár Péter és Schmuck Erzsébet indulnak a két társelnöki posztért.Nem indul az MSZP társelnöki tisztségéért Tóth Bertalan
Tóth Bertalan Facebook-oldalán közölte vasárnap, hogy nem indul az MSZP soron következő, őszi tisztújításán. Erről azt követően döntött, hogy pártjának választmánya szombaton értékelte az április 3-i országgyűlési választás eredményét.Kunhalmi Ágnes és Tóth Bertalan lettek az MSZP társelnökei
Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant választotta az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusa. A szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket.A törpepárt nagy napja – Ismét Karácsony a Párbeszéd társelnöke
A mérhetetlenül apró törpepárt, a Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító kongresszusa újraválasztotta a párt női és férfi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. Az úgynevezett kongresszust a Covid-járványra való tekintettel szinte titokban tartották meg. A törpepárt elnöksége hétfősről kilenc főre emelkedett.Ajánljuk még