Pesti Srácok

Így magyarázkodott Kunhalmi Ágnes: "A nyugat-európai baloldal is nehéz helyzetben van"

Így magyarázkodott Kunhalmi Ágnes: "A nyugat-európai baloldal is nehéz helyzetben van"

Még nem tudja, hogy a párton belüli politikai jövője hogy fog alakulni – erről beszélt Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, számolt be az Index.

Kunhalmi Ágnes becslése szerint három héten belül egymillió szavazatot vesztettek el, ugyanakkor van stabil szavazóbázisuk, legalábbis úgy véli, ezt mutatja a megyei listákon elért 4 százalékos eredmény.

– fogalmazott Kunhalmi Ágnes az ATV csütörtök esti műsorában. A politikus azt azonban nem tudta megmondani, hogy a június 9-ei MSZP–DK–Párbeszéd-szövetségre leadott 366 ezer szavazatból mennyit kaptak a szocialista párt miatt, de úgy véli, hogy 15-20 nap alatt egymilliós támogatottságtól estek el. Kijelentését arra alapozta, hogy még 2023 szeptemberében a felmérések szerint öt százalék körül álltak.

A baloldal helyzetéről úgy tartja, hogy nemcsak Magyarországon, Nyugat-Európában is nehéz helyzetben vannak, bár továbbra is „meggyőződése, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül”.

Kunhalmi Ágnes Komjáthi Imre kijelentését cáfolta, miszerint az MSZP-nél szerinte nem a társelnöki rendszernek tudható be a gyengülés, az már korábban, az egyelnökös vezetésnél is megfigyelhető volt. Kunhalmi Ágnes alig egy héttel a lemondása után egyelőre nem tudja, hogyan alakul politikai jövője a párton belül, szavai szerint az őszi tisztújításig a magánéleti szempontokat is mérlegelni fogja, döntését pedig ő maga fogja bejelenteni. Közvetlenül leköszönése után közösségi oldalán még azt írta, a 18. kerület baloldali képviselőjeként 2026-ban is indul.

Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.