Pesti Srácok

Dobrev szerint ma sokkal többen akarják leváltani az Orbán-rendszert, mint akik nem, de aki az ellenzéket váltaná le, az orbánista

null

Ma sokkal többen vannak az Orbán-rendszer leváltását akarók, mint azok, akik a rendszer maradását szeretnék – mondta a DK–MSZP–Párbeszéd EP-listavezetője országjárásának első állomásán, a három ellenzéki párt keddi, székesfehérvári kampányrendezvényén.

Dobrev Klára szerint ma minden adott ahhoz, hogy "június 9-e után egy másik Magyarországot kezdjenek építeni, és kiharcolják az előrehozott választásokat". Úgy vélekedett, a zavaros világban ők jelentik a biztos pontot azoknak, akiknek elegük van Orbán Viktor rendszeréből. Megjegyezte, hogy más ellenzéki pártok és a szavazóik még keresik az útjukat, de feléjük is fordulnak, mert felelősségük van mindenkiért, aki a rendszert ellenzi.

– fogalmazott a listavezető, rámutatva, hogy az elmúlt években a "tisztességes országot, európai Magyarországot akaró" baloldaliak közössége folyamatosan bővült. Dobrev Klára kiemelte: aki azt mondja, nincs baj a rendszerrel, csak legyen más a miniszterelnök, az nem érti, mi a baj az országban.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. A listavezető azt mondta, hogy a "rendszerváltáshoz" elegendő szavazat kell, amit azok a milliók biztosíthatnak, akik nem a leghangosabbak, de az ellenzéki szövetség szimpatizánsai ott élnek az elfeledett milliók között, csak meg kell őket hallani. Azt ígérte, hogy velük együtt fogják leváltani a rendszert, szövetségük pedig felkészült a feladatra.

A rendezvényen Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt hangoztatta, hogy olyan koalíciót alkotnak, amely sikerre van ítélve.

– mondta. Közölte: az EP-választásnak az is a tétje, hogy "képesek-e megfékezni Orbán Viktort és szélsőjobboldali szövetségeseit". Jelezte, hogy ők szociális Európáért küzdenek, ahol a nyugdíjasok megbecsülése, az emberek jóléte és az európai minimálbér az elsődleges.

Földi Judit, a DK–MSZP–Párbeszéd székesfehérvári polgármesterjelöltje úgy vélekedett, hogy a Fidesz 2010 óta "fogságban tartja a várost, és a további fejlődést akadályozza". Szerinte változásra van szükség, hogy a település fejlődése új lendületet kapjon, a város még élhetőbb legyen.

– fogalmazott. Bejelentette: polgármesterré választása esetén egyik első intézkedése lesz, hogy legalább évi 15 ezer forintra emeli a helyi nyugdíjasok jelenleg 10 ezer forintos egyszeri támogatását, ezenfelül meddőségi központ létrehozását ígérte, a városi utak és járdák felújítását helyezte kilátásba, a fiataloknak pedig bérlakásprogramot ígért.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.