demokratikus koalíció
A megújult Demokratikus Koalíció főellenségei továbbra is a kereszténység, a foci és a határon túli magyarok maradtak
A Demokratikus Koalíciónál (DK) nagy változások zajlanak. Legalábbis a pártelnöki pozíció várományosa, Dobrev Klára szerint. Azonban a személyi csere ne tévesszen meg minket, mert az ideológiai irányvonal az ugyanaz marad, mint volt a férje, Gyurcsány Ferenc alatt. Ennek szemléltetésére pedig tökéletes példa a DK-s országgyűlési képviselő, Kálmán Olga tegnapi kis videója, amiben kiderül, hogy a politikus egyik legnagyobb szívfájdalma a keresztény templomok magyar kormány általi támogatása azokban az országokban, ahol erre szükség van. Ezzel pedig Gyurcsány után látványosan robog tovább a keresztényellenes DK-s kommunikáció, mely abban gyökerezik, hogy a párt tagjai valójában nem ismerik a hit mélységét, és annak fontosságát a hívők számára. De ez csak az egyik állomás, mert a vegzálás alól a határon túli futballklubok támogatása sem kivétel. És, hogy - saját állítása szerint - a szeretetért és az elfogadásért küzdő DK-nak mi ezzel a célja? Pont az, amivel ők vádolják a magyar kormányt: a hergelés és uszítás. Dobrev Klára képes volt komoly fejjel azt mondani, hogy eljött az ő ideje, mert nem lehet sötétségben tartani a magyarokat
A Gyurcsány-korszak borzalmaival igen sokat értekeztünk már, ahogyan az Apró-klán förtelmes múltjáról és gusztustalan jelenéről is, amelyet Dobrev Klára testesít meg. A folyamatosan primitív módon hazudozó, az égről a csillagot is letagadó, a demagógiát mesterfokra csiszoló Dobrev képes volt az elmúlt évek és évtizedek gyötrelmes aljasságai után arra utalni, hogy jelenleg sötétségben tartják az embereket, de majd ő érkezik fénylő üstökösként és megvilágosítja az embereket. Azt követően, hogy a magyar emberek véréből és verejtékéből, ebül szerzett milliárdokon pöffeszkedve empátiáról és szeretetről papol, még van képe megújulásról beszélni. Gréczy szerint Orbán azóta nyer, mióta Gyurcsányt hátra tolták
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) magamutogató "kultúrembere" a mai napot újra egy kis gyurcsányos nosztalgiázással indította a közösségi oldalán. Persze az őszödi beszéd, vagy az elhibázott, baloldali gazdaságpolitika nem fért bele, az viszont annál inkább, hogy főnökét fényezze, mégpedig azzal az indítással, hogy szerinte 'AZÓTA NYER ORBÁN, AMIÓTA GYURCSÁNY FERENCET HÁTRA TOLTÁK." A idő sok mindent megszépít, de azt a korszakot azért mégsem fogja. Gréczy egyenesen megmondta, hogy a harmincas évek Németországa vagyunk
Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője szerint most eljött az idő, "AMIKOR EGYENESEN KELL BESZÉLNI". Ha valaki úgy vélné, hogy ezzel a kezdőmondattal valami intellektuálisan felemelő, a realitások teljesen szilárd talaján álló gondolatok garmadáját fogja olvasni, nos, az - nem meglepő módon - tévedni fog. Annak ellenére, hogy a fejtegetés itt-ott tartalmaz tényszerűséget, valójában a monológ nem más, mint a történelemnek egy szubjektív, "dékás" politikai értelmezése. Majdnem elfelejtettük! Ferenc is évet értékelt...
Ténykérdés, hogy jelenleg Gyurcsány Ferenc az egyetlen olyan valóban létező ellenzéki párt elnöke, aki jelen van az országgyűlésben, illetve lenne esélye bekerülni oda ismét a választáson 2026-ban. Ezért könnyen támadhat olyan illúziója az embernek, hogy neki még azért van szabad szemmel látható támogatottsága, mert mond olyan dolgokat is, amelyek korrelálnak a viszonylag könnyen értékelhető valósággal. Hát ez nincs így, Ferenc újra megjósolta az apokalipszist, elmondott minden rosszat Orbán Viktorról, amit már elmond milliószor, de talán a közönség is, meg ő is jól érezte magát egy kis ideig. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.