Pesti Srácok

A megújult Demokratikus Koalíció főellenségei továbbra is a kereszténység, a foci és a határon túli magyarok maradtak

null

A Demokratikus Koalíciónál (DK) nagy változások zajlanak. Legalábbis a pártelnöki pozíció várományosa, Dobrev Klára szerint. Azonban a személyi csere ne tévesszen meg minket, mert az ideológiai irányvonal az ugyanaz marad, mint volt a férje, Gyurcsány Ferenc alatt. Ennek szemléltetésére pedig tökéletes példa a DK-s országgyűlési képviselő, Kálmán Olga tegnapi kis videója, amiben kiderül, hogy a politikus egyik legnagyobb szívfájdalma a keresztény templomok magyar kormány általi támogatása azokban az országokban, ahol erre szükség van. Ezzel pedig Gyurcsány után látványosan robog tovább a keresztényellenes DK-s kommunikáció, mely abban gyökerezik, hogy a párt tagjai valójában nem ismerik a hit mélységét, és annak fontosságát a hívők számára. De ez csak az egyik állomás, mert a vegzálás alól a határon túli futballklubok támogatása sem kivétel. És, hogy - saját állítása szerint - a szeretetért és az elfogadásért küzdő DK-nak mi ezzel a célja? Pont az, amivel ők vádolják a magyar kormányt: a hergelés és uszítás.

De kezdjük a legelején. Ugyan Gyurcsány az elmúlt tíz évben oximoron módon többször próbálta bizonyítani , hogy régi kommunista ember létére szorult belé némi kereszténység, amit igyekezett apostoli üzenetekkel is alátámasztani, de a megtévesztés ebben az esetben nem sikerült. Az apostoli üzeneteket többek között beárnyékolta Gyurcsánynak, még pártelnökként tett azon kijelentése, hogy "a Demokratikus Koalíció azt fogja kezdeményezni, hogy mondjuk fel a vatikáni szerződést, azt fogjuk kezdeményezni, hogy szüntessük meg az összes egyházi privilégiumot és szüntessük meg az egyházaknak nyújtott hitéleti támogatást." Majd felesége, Dobrev Klára sem nyilatkozott másképp, amikor az egyházról volt szó, ugyanis a volt kommunista first lady a pesterzsébeti Makovecz-templomról egyszerűen azt írta, hogy a templom az új stadion. És ugyanígy tett a többi DK-s szekta tag is, akik számára a vallás megértése sosem sikerült, de nem is sikerülhetett, mert az ideológiájuk, amit már egyszerűen baloldalinak neveznek, szükségképpen kizárja azt. Gyurcsány távozásával most újra terítékre került a két régi téma: kereszténység és futball, de most nem itthon, hanem külföldön. Kálmán Olga, aki e két téma alatt fölkapcsolta a rezsót, hogy felmelegítse azokat, a közösségi oldalán tette fel a néphergelést célzó kérdéseket, amik úgy szóltak:

Aztán bele is rántja a nézőt a DK keresztényellenes, magyar- és futball-gyűlölő világába, ahol a templomok támogatásának és Isten imádatának és vallásnak nincs helye, és ahol a szolidaritás csak a muszlim vallásúaknak jár a világon, így Magyarországon is.

PestiSracok facebook image

Kálmán Olga esetében nehezen lehet csendben elmenni a videóban nyújtott Arany Málna díjas színészi alakítás mellett, de ezt az élményt most a téma fontossága miatt mellőzni fogjuk, mert már a videó legelején világossá válik, hogy az egykor "független" riporter egyből belecsap a lecsóba, és a magyar kormánnyal szembeni gyűlöletet a valláson és a sporton keresztül próbálja felszítani. A politikus szerint ugyanis minek is támogatja ezeket a területeket a magyar kormány Szíriában, Líbiában vagy Ugandában, amikor itthon nincs semmi rendben. Majd célba veszi a magyar kormány által a keresztények támogatására létrehozott Hungary Helps Programot, amelynek működése Olga szerint ma a métely. Természetesen a DK-s "kiválóság" kifogásol mindent, amit csak lehet. Nem baj, ha nincs lángja, elég ha csak a füstje nagy! Majd alapítványokról beszél és számokkal dobálózik, amelyekkel próbálja meggyőzni a tudatlan szavazót nemcsak arról, hogy a 168 millió forint milyen nagy összeg, hanem arról is, hogy az összegért biztos nem történt tevőleges munkavégzés. A témába pedig a közönség helyett önmagát hergelte bele a képviselő, olyannyira, hogy lázas felsorolásba is kezdett arról, hogy Magyarország mely csoportokat és országokat támogat, és persze arról, hogy mennyivel. Nagy titkot nem fogunk elárulni, de azért a korrektség kedvéért megosztjuk Olga észosztását:

Majd Kálmán áttért a határon túli futballklubok támogatására is, amelynek szerinte szintén nincs helye, kijelentve, hogy attól a magyarok nem fognak az adott országban maradni. Nos, abban az esetben, ha az adott ország nem ad támogatást, akkor az anyaországnak elvi kötelessége támogatni a határon túli magyarokat, még a sport területén is. De nem úgy Olgának, akinek, csakúgy mint pártjának nem jelent semmit a határon túli magyarság, mert szerintük ők nem tartoznak hozzánk, nekik a magyar indentitásuk ellenére saját erejükből kell érvényesülni a szülőföldjükön, az anyaország segítsége nélkül. A magyar kormány viszont, ahogy mindig is, erkölcsi kérdésként kezelte a határon túli magyarság ügyét. A Hungary Helps Program pedig - egyedülálló módon - képes valódi segítséget nyújtani azoknak a keresztény embereknek, akiknek a hitük a mindennapi kihívások leküzdéséhez erőt és reményt ad. A 15 év alatt erre költött összeg pedig csak nekünk magánemberek számára minősül jelentős összegnek, de ha Magyarország éves GDP-jét nézzük, ami kb. 75 ezer milliárd forint, akkor észrevehetjük, hogy itt valójában csak apró morzsákról van szó. A magyar kormány pedig eddig több ezer milliárdot költött egészségügyre, amelyből számos egészségügyi intézmény fejlesztése és a kórházak adósságrendezése is részben megvalósult. Az tény, hogy az egészségügy terén is van még munka bőven, de a magyar költségvetésből arra és más területre nem a Hungary Helps vagy a határon túliak támogatása miatt fog hiányozni az összeg.

Forrás: Kálmán Olga Facebook oldala

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.