kálmán olga
Orbán Viktor mindenkinek válaszolt - A törvények betartása mindenkire vonatkozik! (PARLAMENTI BESZÁMOLÓ)
Azonnali kérdésekre válaszolt hétfőn a parlamentben Orbán Viktor miniszterelnök. Az ellenzéki frakciók több témában is kérdéseket intéztek a kormányfőhöz, így szó esett a jegybankról, a gyermekétkeztetésről, a választásokról és az újdörögdi katonai balesetről is - összegezte a Magyar Nemzet.A választási eredmények fényében a DK a saját kampányzárójára sem tudott képviselőket delegálni (Videó)
Amint azt már szinte tényként kezelhetjük, ha portálunknak áldozati bárányra van szüksége, akkor az szerény személyem lesz. Így esett, hogy elkeveredtem a DK eredményváró rendezvényére, ahol, bár a sajtó számára fenntartott helyek feletti termekben ment a zárt körű buli, mi labdába sem rúghattunk. Kálmán Olga ugyan megígérte portálunknak, hogy az eredmények megjelenése után majd nyilatkozik a pártja agóniájáról, azonban amint kiderült, hogy a DK vasárnapi fő feladata a gyász feldolgozása lesz, csodálatos angolnázásba kezdtek a gyurcsányista politikusok és úgy csusszantak ki a kezeink közül, mint olajozott hal a vazelines tégelyből. Mi azért mindent megpróbáltunk!Az émelyítő pofátlanság határtalan: a pedofil havert elfelejtő bolsevik Szikra mozgalom aggódik a pedofília miatt – Karanténvlog
A kommunistáktól sosem várhatunk egyenes és gerinces lépéseket, de néha még mindig meg tudják lepni a normális embereket újabb nyalánkságaikkal. A pofátlanságnak pedig tényleg nincsen határa, hiszen legutóbb az a Jámbor András-féle bolsevik Szikra Mozgalom aggódott a pedofilok miatt a Fővárosi Közgyűlésben és szidta a nemzeti oldalt, akiknek a saját háza táján valóban lett volna söprögetnivaló. A Karantén a helyszínen hüledezett, ugyanis a Szikra mozgalmon kívül senki sem felejtette el, hogy a hozzájuk köthető alak laptopján találtak több mint hetvenezer pedofil felvételt, ami abban a lakásban készült, ahol Dobos Krisztinával, Jámbor egyik jobbkezével élt együtt. A pedofil öngyilkos lett, a Szikra pedig aggódó hangnemet vett fel, miközben antifa testvéreik vadásznak magyarokra a saját hazájukban. Mintha a Tanácsköztársaság ideje éledt volna újjá a bolsevik lélekben, de a Karantén az egyre agresszívabbá váló baloldal több remek képviselőjét is megszólaltatta. A mai adásban az álszent Kiss László mellett a különösen hányingergerjesztőre sikerült Kálmán Olga-böffenetet sem hagyhatta ki, végül Orosz Anna ígérte meg a magyaroknak, hogy ha rajtuk múlik majd, akkor MINDENKI szeretetben és békében fog felnőni. Örök élet és ingyen sör ugyanitt kérhető. Nézzétek most is a Karanténvlogot!Columbo orrával esett neki a DK TV a kegyelmi ügynek, de csak annyit sikerült megállapítani, hogy ez az ügy bizonyítja, nincs diktatúra Magyarországon
Összeült a DK rendkívüli csámcsogdája, hogy végre kibeszélhessék maguk között Novák Katalin és Varga Judit lemondásának ügyét, amit volt szerencsénk megnézni. A nőszakértő szerepében Gréczy Zsolt ékeskedett, akinek folyton csak egy politikusnő jár a fejében, kinek neve nem más, mint Dobrev Klára. Neki ugyanis mindenről a nagy bolgár asszony jut eszébe. A domina szigorral megáldott Kálmán Olga mindeközben azt próbálta magyarázni, hogy Magyarországon diktatúra van, de nem várt helyről jött a helyesbítés. Nagy Attila Tibor ugyanis most cipő volt a kavicsban és helyre tette a vitapartnereit, szerinte ugyanis nincs diktatúra, jobban élnek az emberek mint a Gyurcsány-időszakban és elképzelhetően tartja, hogy Novák egyik sértődött munkatársa szivárogtathatott főnöke ellen. Mindeközben a volt belügyminiszter Kuncze Gábor is dörmögött ezt azt a műsorban.Gyurcsány Ferenc levelét megírta, szerelmes könnyével azt is telesírta (Videó)
Tudjuk jól, hogy Gyurcsány Ferenc közeli kapcsolatot ápol a kereszténységgel, hiszen többször bérmálkozott, és saját bevallása szerint majdnem pap lett. Most egy szinttel tovább lépett, és egyenesen Ferenc pápának írt egy levelet, a postáskisasszony szerepét pedig Kálmán Olgára bízta. A kérdés már csak az, hogy nem szül-e a dolog a párton belül feszültségeket: előre is aggódunk, hogy nem szakad-e a DK, amint Niedermüller megtudja. hogy ilyen "rémisztő képződményekkel" dolgozik együtt.Amit egyáltalán nem akartál, de már év elején elhozta neked a DK – Kálmán Olga a saját agyába engedett betekintést
Aki hallotta már Ferenc testvért beszélni, az tudja, hogy volt miniszterelnökünk pszichiátriai eset. Nem kevésbé zavaros párjának kommunikációja sem, amely sikerrel vegyíti a prolihergelést a félrebeszéléssel. Nem is csoda, hogy szinte bármely DK-s politikust hallgatva a józan polgár alatt megremeg a realitás talaja. A valóságferdítés cirkuszi attrakcióját ezúttal Kálmán Olga mutatta be online sajtótájékoztatóján, betekintést engedve saját agyának működésébe, amelyet talán a kubizmus tudna leghűbben jellemezni.Kálmán Olga rezzenéstelen arccal hergeli az embereket a DK ordas hazugságaival, amúgy pedig "Orbán Viktor"
A "független médiától" elcsábított Kálmán Olga ugyanúgy folytatja kommunikációs tevékenységét Gyurcsányéknál, ahogyan tette azt az ATV-nél: furmányosan lódít. Csúsztatásokkal, hazugságokkal hergeli az embereket, és az sem hatja meg, hogy közeledünk a szeretet ünnepéhez, amikor a gyűlöletkeltés helyett most inkább talán mégis másra kellene helyezni a hangsúlyt. Mutatjuk a "kálmáni trükköt" a hanyatló gazdaságról és az orbáni megszorításokról, amit csak azok hisznek el, akik szalagcímeket olvasnak a 444-en.Durvul a cicaharc a Momentum és Gyurcsányék között – A DK pártlapjának nem elég független a 24.hu
Most már biztosak vagyunk benne, hogy a Gyurcsány-párt provokál minket: kell, hogy legyen egy sajtósuk, aki elhatározta, hogy halálra röhögteti a jobboldali médiamunkásokat, akiknek munkaköri kötelességük, hogy olvassák a pártlapjukat. Amikor pedig a DK propagandájának zászlóshajója arról cikkezik, hogy egy másik baloldali hírportál hogyan veszíti el a "függetlenségét", mert túlságosan kötődik Donáth Annához, egyszerűen kisüti az agyunkat a demagógia. Erre mondják, hogy ha az irónia málnaszörp lenne, most nyakig úsznánk benne.A gyurcsányisták megint azt üzenték a normális embereknek, hogy el lehet innen menni – Karanténvlog
Ki ne ismerné Gyurcsány Ferenc elhíresült mondatát, amikor kijelentette, hogy ha valami nem tetszik, el lehet menni ebből az országból. Sokan meg is tették 2010 előtt, a katasztrofális és saját magyarjait kizsigerlő, minden szempontból büntető káoszkormányzás rengeteg embert tett földönfutóvá. A nagy sivalkodások ellenére nem az utóbbi években ürült ki hazánk, hanem 2010 előtt, de a Gyurcsány-szekta nemhogy nem tanult ebből, még büszke is az ámokfutására. A magát függetlennek, sőt, kivételesen objektívnak nevező cselédtévés, Kálmán Olga azóta Feri zsoldjában köpi az epét saját nemzete ellen, most pedig felszólította Orbán Viktort, hogy menjen el az országból, sőt, Brüsszelt ajánlották neki, szolidan kifelejtve, hogy az pont ő felségterületük, ahonnan a pénzt és az ukázokat tartják. A Karanténvlog emellett részletesen kibeszéli a Fővárosi Közgyűlés botrányos pillanatait is, hiszen a baloldal a Katona József Színház botrányát sem volt képes tisztességesen elismerni, Karácsony Gergely pedig bicskanyitogató nyegleséggel állt ki Perjés Gábor és Tordai Csaba mellett, akiket a legbecsületesebb munkatársainak nevezett, miután mindketten vastagon benne vannak az újabb elképesztő baloldali botrányban, és már házkutatást is tartottak náluk. Nézzétek meg videónkat!Ajánljuk még