kálmán olga
Gulyás Gergely: Kerülni kell az urizálást, de nem a helikopterezés a magyar közélet legfelháborítóbb eseménye (PS-interjú!)
Irigylésre méltóan jól állnánk, ha egy magyar miniszter egyébként magánpénzből megvalósult helikopterútja lenne a magyar közélet legfelháborítóbb eseménye - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Gulyás Gergely, az Országgyűlés és a Fidesz alelnöke. A politikus szerint ugyan kerülni kell az indokolatlan fényűzést, az urizálást, de az is ellenszenves, hogy a baloldalon nem is lehet újságíró az, akinél úgy telik el egy hét, hogy ne írjon valami rosszat Rogán Antalról. Gulyás Gergely a TV2-re utalva úgy vélekedett, megengedhetetlen, hogy egy médium Ungár Klára szintjére süllyedjen. Kiderült, a politikusnak lesújtó volt a véleménye a kereskedelmi televízió Vona Gábort lemelegező riportjáról, ugyanakkor szerinte az ügyben a Jobbik pártelnöke is bizonyítékot szolgáltatott arról, hogyan tekintene hatalmi pozícióból a sajtószabadságra. "Akik éveken keresztül "Simicskáztak" ma részben már Simicska fizetési listáján szerepelnek" - mondta Gulyás Gergely. A politikussal Gyurcsányékról, Habony Árpádról és a politikai korrektség haláláról is beszélgettünk. Simicska új ukáza: A Hír TV-nek balról kell előznie az ATV-t - A milliárdos kétmilliós ajánlatára Rónai Egon és Beleznay Endre is nemet mondott
Kálmán Olga után másik két ATV-s sztárműsorvezetőt, Rónai Egont és Beleznay Endrét is bombaajánlattal környékezte meg a milliárdos Simicska Lajos, hogy a Hír TV az ő segítségükkel előzhesse balról az ATV-t - értesült a PestiSrácok.hu. Az Orbán Viktorral szemben totális bosszúra szomjazó Simicska belső köreiből portálunk azt is megtudta, hogy az üzletember, médiatulajdonos havi kétmillió forintos fizetést ajánlott az ATV népszerű műsorvezetőjének, Rónai Egonnak, aki nemet mondott Simicskának. Megdöbbentő és pikáns, hogy a PestiSrácok.hu megbízható forrásai szerint Simicska Lajos azzal a motivációs beszéddel próbálta az ujja köré csavarni a kiszemelt sztártévéseket, hogy a Hír TV régebbi dolgozóinak a fizetése egyáltalán nem érdekli őt, a Hír TV új húzóneveiért ugyanakkor semennyi pénzt nem sajnál. Rónai Egon portálunknak elismerte, hogy Simicska ajánlatot tett neki, amelyet ő visszautasított.