A téli olgásodásról
Mint az már számtalanszor bebizonyosodott a sajtótörténet, a történettodomány és a világbölcselet mélységes mély, sőt feneketlennek nevezett kútjában: mindig megtalálja a zsák a foltját. A magyarnak fordított gondolkodású sváb ezt úgy mondaná, hogy „jeder Topf findet seinen Deckel”, vagyis minden födő megtalálja a lábosát.
Most arra kérném a nyájas olvasókat, hogy tartsanak velem először a lábos vizsgálatában (mégis csak az a nagyobb, az erősebb kutya, ha szabad így fogalmaznom).
2015. februárjában, a beavatottak számára rég nyilvánvaló, addig a falakon belül tartott balhé robbant ki. Az a bizonyos, rejtélyes, főelvhű háttérpénzember, a Simicska Lui a saját elvhűségéről oly módon adott tanúbizonyságot, hogyha neki is adózni kell médiailag, akkor máris meggondolja az addigi betonbiztos ideológiai alapokat. A problémát – vagy inkább a feszkó bélgázait berobbantó szikrát- a reklámadó jelentette, s miután több milliárd forintokat vett ki osztalékban cégeiből, nehezményezte, hogy neki is némi állami járandóságot kell fizetnie ezentúl. „Az egy g*ci, az Orbán egy g*ci” - jegyezte meg okosan, mértéktartón, majd vélekedését később masszív ügynöközéssel támasztotta alá. Többen kételkedtek a milliárdos akkori beszámíthatóságában, vélekedésüket arra alapozták, hogy kissé összeakadtak a szavak a száján, továbbá az artikulációval is adódtak kisebb gondok. Ez, egyes vélekedések szerint, a single malt whisky legeklatánsabb jele a beszélgetésekben, mások ilyenkor inkább a pálinkára gyanakodnak. Ám tekintsünk el a spekulációktól, maradjunk a tényeknél, a „bemegyek és kib*szok mindenkit” kezdetű emlékezetes nyilatkozata sem mutatkozott európéer magatartásnak, főleg annak tükrében, hogy tényleg ki is b*szott egy-két embert. Naszóval, akik a világ és a sajtótörténet dolgaiban tapasztaltak már egyet s mást, érezték már, a dolgok nem fognak az addigi kerékvágásban haladni. Nem is haladtak tovább, s ennek számtalan jele volt. Ezeket a jeleket most nem sorolnám fel, ennek legegyszerűbb oka pedig az, hogy a vak is látja a Hírtévé-Nemzet párosnál az ideológiai váltást. A Magyar Nemzet például egészen kézzelfoghatóan az országos polgári értékek képviseletéről átváltott a pesti belváros polgári értékeinek népszerűsítésére, a hírtévé pedig a konzervatív jobboldaliság képviselőjéből a koncentrált jobbproliság (l. Jobbik) szócsövévé vált. A kedélyes liberális hangú Jobbik riportok persze elgondolkoztathatják az elcukult nácik hívőit. Például Török Gáborunk, volt SZDSZ pártmunkás fogalmi függetlenpártatlan megjelenése, a fene tudja minek is köszönhető. Az előbbiek jeleként mindenesetre a Vona Gábor például mostanában már ugyanúgy kvaterkázni megy a simicskista esti hírekbe, mint Krúdy a Kéhli vendéglőbe.
Árad a szeretet, na.
Ennek megfelelően meg kellett találni az arcokat is a produkcióhoz, így például fontossá vált a nemzeti érzelmű és nevű Veiszer Alinda átcsábítása művészműsorok alkotásához, továbbá kikoptak a régi ürük, hogy átadják helyüket az új undokaknak. S jöttek is. S végül a folyamat betetőzéseként megérkezik maga Kálmán. Vagyis Olga, aki azért valljuk be sohasem a konzervatív jobboldal polgári értékeinek volt a nagy zászlóvivője. Kálmán Olga ugyanis legendás, mindenkor az elkötelezett balliberalitás tüzes hangú zászlóvivője volt, s ennek köszönhetően azt hiszem leírhatóvá vált, hogy a Hírtévé átalakulásának folyamata nagyjából most jutott el a végpontjára. Azért ne menjünk el amellett se, hogy mennyiért történik mindez. A hírek ugyanis arra is rávilágítottak, hogy az ideológia elkötelezett zászlóvivője, Olga havi négyes – leírom számmal is – millium froncsiért: tehát számmal: 4.000.000 jó magyar forintocskáért szánta el magát a nagy váltásra. Namost ide kévánkozik a jó öreg jobbódali fenegyerek, BayerZsoca járandósága, akit legutóbb a libi médiában azzal ekéztek, hogy millió fölött kaszál. Aztán kiderült, Zsoca nyilatkozatából, hogy „havi egy misi van”. Ezek szerint tehát az agyonfizetett jobboldali sztárpublicista éppen negyedét éri Olgának. Ennek azonban meg is van az oka. Zsoca ugyanis minden úgynevezett „országos” meg „diktatórikus” továbbá „pártállamépítő” megtisztelő jelző mellett mindig egyértelmű, megfogható volt a maga oldalán, s ezt mindenki elismerte, még a Harangozó is, egyértelmű utálatával. Ha akart volna se tudott olyan mézédesen elfogult, olyan kimódoltan hírtorzító, olyan nyúlósan balliberális lenni, mint Olga. Ugyanis Olga a régi nagy oskola tanítványa, a drága, kenetteljes Albán úr (tudják, ilyen sorok is jelentek meg valamikor a Nemzetben) – vagyis a rossznyelvek szerint Bolgárúr hírhamisítási módszereinek továbbfejlesztője. „Ahogyan Te előadsz, úgy nem ad elő senki” – monda Hannah Arendt Heideggernek, aki tudvalevőleg kicsit náci volt, Hannah meg nem lehetett az. Mégis, a két szereplő, úgy a magas filozófiai felhőrégióban, mint a buja testiség hálójában, egymásra talált, s születtek páratlan mélységű erotikus üzenetkék, meg létontológiai elemzések. Ami megtörténhet, az meg is történik.
