Pesti Srácok

Tutiblog

Magyar Péter az elmúlt egy éve legrosszabb hetén van túl

Tutiblog 2025 február 17.
Az elmúlt hét is Magyar Péterről szólt, persze ha eltekintünk attól, hogy Trump éppen átalakítja a világot és Orbán Viktor ebből kifolyólag nem igazán ér rá. Ettől persze még a miniszterelnök uralta a politikai híreket, csak a bulvár maradt a nehézsorsú Márki-Zay epigonnak. A hét tehát még a bulvárban sem pont úgy szólt Magyar Péterről, ahogy ő szerette volna, de ez már hónapok óta így van. Ezért talán már megszokta ő is, és a szerelmetes rajongótábora is.

Amikor a titkosügynök azon háborog, hogy lebukott

Tutiblog 2022 január 25.
A Pegasus-ügy újabb adalékát dobta hétfőn a nagyközönség elé a Telex.hu, ahol a Direkt36 újságírója, Panyi „Áldozat” Szabolcs által jegyzett cikk akörül rója végtelen köreit, hogy a magyar kormány 2021-ben megállapodást kötött a Pegasus kémszoftvert gyártó NSO nevű cég korábbi, angol lobbistájával. A mindentől is független, ám a Soros György nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) is támogatott portál szokás szerint minden gyanú felett áll. Saját erőből, rendőrkutyákat megszégyenítő szimattal nyomozott ki mindent. Vagyis nem. Szokás szerint messziről bűzlik a cikk.

Gyurcsány elvtárs megengedő lenne a bevándorlásellenes tudatlanokkal

Tutiblog 2022 január 13.
Pocsék államférfi, ravasz politikus és méltán ismeretlen publicista – így lehetne összegezni Gyurcsány Ferencet és azt a jelenséget, amely lassan két évtizede tartja rettegésben a magyar választók jelentős részét. Olyan az ő személye a magyaroknak, mint a kakimanó a gyerekeknek, akiket azért riogattak vele a nagyobbak, hogy még a legnagyobb szükség alatt is féljenek. A mi Ferenc testvérünk azonban nem maradt a mélyben, nem lapult meg, hogy lesben állva várja a vécére tévedőket. Nem. Gyurcsány elvtárs továbbra is meghatározó politikai erő a magyar közéletben és az egyetlen igazi erő a baloldalon. Ő nem egy kakimanó, hanem az igazi Kula báró!

Botrány botrány hátán, avagy így emelkedett fel az unió lerombolására is tökéletesen alkalmas von der Leyen

HDHeroesNeverDie Die Tutiblog 2020 december 8.
Azt gondolhatnánk, hogy az Európai Unió csúcsára sikerekben gazdag politikusi karrieren keresztül vezet az út. Ha azonban áttekintjük ezt a díszes társaságot, sok olyan embert találhatunk, akinek jelenléte a hatalom legfelső csúcsain maga a rejtély. Ursula von der Leyen valószínűleg Merkelhez fűződő kapcsolatának köszönheti a karrierjét, ami tulajdonképpen arra a szomorú felismerésre kárhoztatta szerzőnket, hogy a női politikusok semmiben sem különböznek a férfiaktól, csak éppen most ők vannak divatban. Juncker után jobbat vártunk, de le kell számolnunk jól láthatóan indokolatlan optimizmusunkkal, ugyanis arrafelé már nincs jobb. Szerzőnőnk kendőzetlen nyíltsággal villantja fel ennek a pusztító karriernek a legszebb pillanatait.
Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.