Pesti Srácok

Miért áll minden liberálison jól a náci egyenruha?

Miért áll minden liberálison jól a náci egyenruha?

Újabban a liberálisok Hitlerben is felfedezték a született antiorbánistát, ami tulajdonképpen nem is meglepő, hiszen egyre több időt töltenek jobbikos társaságában. Most, hogy kiderült, a liberális értelmiségiek is aktív szereplők a Harmadik Birodalom relikviáinak piacán, újabb szokásuk kapcsán villanhat be nekünk, hogy miről is szól ez a liberalizmus dolog.

U. Krisztián esetében még lehet elképzelésünk arról, hogy honnan jutott hozzá egy komplett egyenruhához, a karlendítéssel együtt, nyilván Budapest ostrománál rekvirálta el egy német katonáról, vagy a Hosszú Kések Éjszakája után postázta neki egy boldogtalan, elveiben csalódott rohamosztagos jutányos áron.

De mire fel lógnak ezek a cuki darabok annyi budapesti független értelmiségi gardróbjában?

PestiSracok facebook image

Mi, vidékiek legfeljebb azt tudjuk elképzelni, hogy „hadijátékok” céljából húzzák magukra ezeket a kétségkívül kiválóan tervezett darabokat, mert mind a Wermacht, mind az SS egyenruhái kiválóan tervezett darabok, a háború után is sikeres divattervezők munkáját dicsérik. Bármelyik igazi férfit csinál bármilyen identitászavaros kamaszból, még az SA egyenruha barna ingének bő fodrai is izmokat sejtetnek, hiába bújnak meg alattuk egy csenevész testkultúra-hiányos nemzedék boldogtalan képviselői.

Jogos kérdés persze az, hogy a haladók, az antifasizmus kérlelhetetlen fotelharcosai miért nem a győztesek, az angolok, az amerikaiak vagy a szovjetek egyenruháiban képzelik el magukat férfinak? Amióta Mórickától tudjuk, hogy azért akar szovjet katona lenni, mert nem mindegy, hogy milyen hadifogságba esik az ember, azóta sejthetjük, hogy a német II. világháborús egyenruhák utóforgalmazási sikereit nem ennek köszönhetjük. Mondjuk elképzelem azt a varrodát, amelyben U. Krisztián méretére varrnak rohamosztagos neglizsét, tuti, hogy nem az eredeti szabásmintát használják.

Gyermekkoromban, nem a fasiszta nevelés, hanem a korán elsajátított empátia okán, a szovjet filmeknél mindig a németeknek szurkoltam, mert annyira ügyetlenül gonosznak és hülyének voltak beállítva szegények. A bővebb kontextus megismerése után az ember ezt aztán kinövi, hogy felnőttként természetesen egyformán undorodjon mindkét bandától. Valamint azt is megértse, hogy mindkét oldalon általában, a néhány százaléknyi elmebeteg mellett, szerencsétlen sorozott kiskatonák szolgáltak, akiknek egyébként eszük ágában sem lett volna kiirtani egymást.

De miért hordják gyilkosaik, legfőbb ellenségeik egyenruháit a belpesti értelmiség tornából felmentett képviselői, miért fényesítgetnek állítólag eredeti vaskereszteket és lovagkereszteket a lakásuk magányában, miközben mindenki máson a fasizálódás jeleit kutatják főállásban, sajnos egyébként a mi pénzünkön?

És hogy miért áll jól minden liberálison a náci egyenruha?

Hát azért, mert eleve az ilyen söpredékre tervezték őket. És ezért tetszenek maguknak annyira otthon, buli előtt maguknak a tükörben, mert ez a gúnya pont rájuk lett igazítva, különösen most, amikor a Jobbik csatlakozásával létrejött a náci-kommunista népfront, liberális címke alatt, a polgári közép ellen.

A náci kommunista ellentét apró félreértésnek tűnik csupán a múlt ködében, hiszen ugyanazokat akarják kirabolni és agyonverni, ráadásul ugyanabban az egyenruhában, amelyben ez a csodálatos projekt eredetileg szárba szökkent.

Az egyesüléssel, amelyet egy elhúzódó egyenruhacserével ünnepelnek meg, mindkét fél hozzájut ahhoz, amiben eddig teljes hiányt szenvedett. A Jobbiknak lesz értelmisége, már amennyiben a tudományos marxizmus-leninizmus tudományos liberalizmusra átnevezett szakértői saját magukon kívül bárkitől megkaphatják ezt az elnevezést. A liberálisoknak pedig lesznek olyan rohamosztagosai, akik képesek egy közepes szatyornyi dobozos sört beadni a félemeleti ablakon. Mondjuk az egyesült liberális hadak testi ereje és szellemi képességei persze nem növekednek egyik csoporthoz képest sem, mert mindkét csoport a gyengéje tekintetében nagyon erősen a mínusz tartományban volt.

És végül, kérem képzeljék el U. Krisztiánt ahogy elképzeli magát SA egyenruhában, ahogy karját mereven előrelendítve ellépdel a Führer előtt valamelyik birodalmi pártnapon Nünbergben, még a nagy győzelmek idején.

Csodás látvány. Egyébként meg segít belőni liberális ellenfeleink szellemi és intellektuális kvalitásait, illetve persze leginkább az elmeállapotuk veszélyességét. A nácik beépültek a nácivadászba, a nácivadászok a náciba. Szegény kezdő jobbikos meg csak néz mint a kezdő gőzfürdőző, mit keresek én egy pesti értelmiségi bulin? És miért van mindenki ugyanolyan jelmezben mint én?

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.