Kurtz ezredes közéleti dilemmái (2020 ősz)

Forró ősz. Népszerű lózung ez Szrgya Popovics nagykönyvéből. A libsik minden évben nagyhangon vágyakoznak utána, de három éve teljesen sikertelenek ilyen téren is. Természetesen ez nem szegi kedvüket, és önmagukat győzködve bizonygatják, hogy az idei ősz tényleg más lesz.
#freeSzFE
Olyan megnyugtató érzés, amikor az embernek a mainstream sulykolás ellenére bizony igenis vannak buta, ostoba és teljesen alaptalan sztereotípiái, és ezektől nem is nagyon tud szabadulni. Ilyenkor egy kortárs színdarabban, drámában, menő sorozatban az szokott történni, hogy a való életet nagyonis jól ismerő művészemberek meghatóan ábrázolják nekünk, hogy ezekkel a buta sztereotípiáikkal élő vidéki gumicsizmás krokodilagyak egyszer csak rádöbbennek a saját buta sztereotípiáikra, és egyfajta jellemfejlődés keretében levetkőzik őket, majd liberálissá lesznek. Személyesen is nagyon hálás vagyok ezeknek a művészembereknek, mert az én, róluk alkotott buta és alaptalan sztereotípiáimat ők nem megcáfolták, hanem a saját egyetemük elé kivonulva inkább négyzetre emelték. Szerintem ez lehet az a balett, ahová a macskafogós patkányok visszamehetnek majd ugrálni, ha a küldetésük nem sikerül.
Magyarhangos árulók

Sokan vannak és hatalmas a moráljuk azóta, hogy rút árulásuk után Simicska Lajostól még a 30 ezüstöt se kapták meg. Moráljukon kívül azóta csak a hangjuk lett nagyobb, amit egyik kedvenc közéleti freakshowban, a Kötöttfogásban hétről hétre nem is félnek kiengedni. Az összes közül a legszórakoztatóbb természetesen az az emepszés, aki a legjobban tud felháborodni azon, ha valamelyik árulótársa a műsorban mer célozgatni arra, hogy néhanapján naponta néha bizony elég magasan volt az MSZP-ben. Csintalan Sándorról van szó, aki annyira felháborodott azon, hogy a kétharmados többséggel bíró törvényes hatalom privatizáltatott valami gólyalábas zenebohócképzőt a művésznegyedben, hogy az már szinte őszintének tűnt. Vajon ilyenkor önmagával, pontosabban a 25-30 évvel ezelőtti énjével viaskodik odabent?
Tudom, hogy erre sajnos nincs lehetőség, de olyan szívesen megnézném, ahogy két Csintalan kölyökmacskaként birkózik egymással.
Melyik milyen érveket hozhat fel vajon? És a végén leülnek egymással valami töményre? Megannyi izgalmas kérdés, melyeket sajnos sosem fogunk megtudni. Bár mondjuk ez utóbbit azért lehet sejteni.
Ezek ugyanazok
Vajon miről szólt 1918-19 balliberális közélete? Emlékszünk még? Ingyen Balatont mindenkinek, és nem akarnak többé magyar katonákat látni. Elnézve a Momentum-DK nyarát, valamint az Alapjogokért Központ szívmelengető plakátja elleni libernyák műhisztit, ezek tényleg alapvetően megváltoztak és rengeteg új dolgot találtak ki az elmúlt 100 évükben…
Nyilvánvaló tény, hogy aki a hadsereg ellen van, az a nemzet ellen van: Aki pedig a nemzet ellen van, az nemzetünk ellensége. Ez az ellenség pedig 100 éve töretlenül ugyanaz a ballibernyák csürhe.
Nagyon-nagyon-nagyon nehezen dolgozzák fel, hogy azt, amit ők olyan ügyesen és aprólékos munkával szétvertek, most doktor Miniszterelnök Úr és Németh Szilárd Államtitkár Úr sokkal erősebbre építi vissza. Most már nem csak a világ legkiválóbb harckocsijait rendeljük meg a világ legkiválóbb önjáró lövegei társaságában, hanem a világ legkiválóbb lövészpáncélosait, és az azokat gyártó üzemegységet is. Nagyon szar lehet most balliberálisnak lenni. Vadai Ágnesnek, az emeszpés honvédelem egykori politikai államtitkárának nem is tetszett a dolog, de remélhetőleg ez még szinte semmi ahhoz a fegyverkezéshez képest, ami csak ezután következik. Tényleg, vajon mit a Klubrádión mit reagáltak volna arra, ha nem két egyszerű
, hanem Mackensen tábornagy úr kiváló halálfejes kucsmája került volna a képre? Érdemes lenne egy próbát tenni majd a közeljövőben. Vezető kép: MTI Fotó/Czeglédi Zsolt