Pesti Srácok

Horthy Miklós katonája vagyok

Horthy Miklós katonája vagyok

A fenti idézetet egyszer már használtam, és azért használom most is, mert szerintem ez foglalja össze a legmarkánsabban Horthy nagyon helyes belpolitikai hitvallását. A Kormányzó személye ismét az érdeklődés homlokterébe került ugyanis, miután egy, láthatóan agyalágyult nőszemély, vörös festékkel leöntötte a szobrát.

Nehéz idők járnak a szobrokra manapság. A múlt átírására tett, lassanként évszázados baloldali kísérletek új szintre léptek szerte a nyugati világban. A dolog a klasszikus „leszivárgás” módszerével alakult ki. Először mindenféle marxista „történészek”, „filozófusok” és más, a társadalomtudományok területén tevékenykedő „tudósok”, írtak könyveket, tanulmányokat arról, hogy miképpen is estek a múltbéli események, és főleg pedig arról, hogy mindezek miképpen értelmezhetők – szerintük.

PestiSracok facebook image

Aztán ugyanezek és tanítványaik, immár pedagógusként, tanították is ezeket a tévtanokat a csillogó szemű ifjaknak.

Elmagyarázták nekik, hogy a történelem az igazságtalan elnyomás története, melyből az is kiderül, hogy csakis és kizárólag a felszabadító, forradalmi gondolatok és tettek vitték/viszik előre a világot. E hosszú folyamat eredményeként az indoktrinált csőcselék nekifogott a történelmi személyiségek és az azokat ábrázoló szobrok meggyalázásának. A dialektikus és történelmi libsizmus pedig lelkesen drukkol nekik, örömujjongásban törve ki minden újabb eset fölött, amint tették ezt e szerencsétlen némber esetében is.

Zárójel. Persze szobrokra a haladásnak is szüksége van, sőt, mondhatjuk, nekik van rájuk igazán szükségük, hiszen a múlt teljes eltörlését új múlt fabrikálása kíséri. Az új múltnak pedig új hősei vannak, így állítottak szobrot a fényességes nyugaton előbb Marxnak, majd mostanában Leninnek is. Felkészül Sztálin és Mao. Zárójel bezárva.

Horthy szobra láthatóan mágnesként vonzza az elmeroggyantakat.

Volt nekünk már egy Dániel Péterünk is, aki úgyszintén vörös festékkel öntötte le a Kormányzó egyik szobrát. Őt szerencsére már elveszítettük, hiszen tettének jogi következményei elől a kies Izraelbe menekült. Onnan szokott időnként idegesítő bejelentéseket tenni a közösségi médiában, arról, hogy mily nagyszerű ország is az, melynek immár polgára lett. Úgy tudom a magyar igazságszolgáltatás nem is kérte a kiadatását, nagyon helyesen, mert még visszaküldik nekünk, pedig nagyszerűen elvagyunk nélküle. Én, az örök optimista, remélem, hogy sokan követik majd példáját.

A mostani tettes – ha van ilyen egyáltalán – még Dánielnél is lököttebb. Láthatóan testestül, lelkestül és biciklistül átadta magát a haladás honi képviseletének. Megtudhatjuk róla többek között például, hogy „üzleti tanácsadást” vállal. (Órabérért is!) Mindeközben sajnos súlyos kintlévőségei keletkeztek – legalábbis szerinte – több tízmillió forinttal tartoznak neki. Felteszem az adósok nem voltak megelégedve üzleti tanácsaival, sőt, az is előfordulhatott, hogy megfogadták a tanácsait, így aztán nem csoda, ha nem akarnak fizetni. A legmeghökkentőbb kijelentése szerint – melyet azóta sem értek – „

Magyarország ma Japán elnyomása alatt él

”. Hosszú hányatott történelmünk során sokan elnyomtak bennünket, de én Japánra nem emlékezem, és meglehetősen valószínűtlennek tartom, hogy Orbán Sógun lenne.

Itt nyilvánvalóan látszik az elmulasztott orvosi beavatkozás hiánya.

Egy bejegyzésben aztán olyan mélységeket ért el, hogy például Szél Bernit – akivel nagyon szép párt alkotnának – képzeli el miniszterelnöknek. Berni, bizonyos szempontból, nagyszerű választás, hiszen egy pártot már tönkretett, miért ne próbálkozna meg egy egész országgal? Bár ő igazán csak a lódoktorral együtt képes nagyot alkotni, hisz kettejük összeadott IQ-ja már elérheti a házi tojáslikőr maligánfokát, így sokkal jobbak lennének társminiszterelnökként.

A szoborgyalázáshoz azonnal csatlakozott a hazai Antifa mozgalom is, akik nem tétováztak a Horthyval kapcsolatos, immár megszokott, baloldali hazugságokkal megtámogatni Edit barátnéjuk tettét. Érveik – a fent emlegetett „leszivárgás” jelenségével megegyezően – a hazai libsi történészek állításainak, a saját szellemi képességeikkel megegyező végletes lebutításából származnak. „

A lovas tengerész, a király nélküli királyság kormányzója, milliók nyomorának, és közel egymillió ember halálának okozója...

” Tulajdonképpen ezt tanították nekik, némileg bonyolultabb módon, az iskolában, csak nem nagyon figyeltek oda.

Érvelni ellenük, vitatkozni velük teljesen értelmetlen.

Ők jóval tovább mennének, nem leönteni, hanem ledönteni szeretnének szobrokat, csakhogy láthatóan nyámnyilák hozzá, a haladás magyar követőire egyébként is jellemző, hogy inkább a szájukkal szeretnek harcolni, otthonról, az interneten. Úgy mégiscsak kényelmesebb ilyen nagy melegben.

Hogy kiknek a szobrát állítanák a ledöntendők helyébe, abba már bele sem merek gondolni. Bár tippjeim természetesen vannak. Nagyszerűen mutatna például a Gellért hegyen, a Szabadság-szobor helyén, Heller Ágnes többszörös életnagyságban, amint Lukács György műveit tárja áldólag a város fölé. A KariGeri által propagált „Szabad városnak” mindenképpen dukál egy ilyen. Jó lenne még egy emlékmű, melyen Szél Detti fedetlen kebellel (na jó ezt még át kell gondolni esztétikailag), jobbjában kivont nemzeti konzultációs ívvel rohamra vezeti a CEU-sokat a barikádon. Természetesen Dobrev Kláráról is lehetne mintázni nagyszerű alkotásokat, de szigorúan csak Halloween idején. De nem akarok ötleteket adni.

Itt tartunk most. Csak nézelődünk, miközben a háttérben lázasan motoszkál az elmebaj.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.