Pesti Srácok

Magyar Péter az elmúlt egy éve legrosszabb hetén van túl

Magyar Péter az elmúlt egy éve legrosszabb hetén van túl

Az elmúlt hét is Magyar Péterről szólt, persze ha eltekintünk attól, hogy Trump éppen átalakítja a világot és Orbán Viktor ebből kifolyólag nem igazán ér rá. Ettől persze még a miniszterelnök uralta a politikai híreket, csak a bulvár maradt a nehézsorsú Márki-Zay epigonnak. A hét tehát még a bulvárban sem pont úgy szólt Magyar Péterről, ahogy ő szerette volna, de ez már hónapok óta így van. Ezért talán már megszokta ő is, és a szerelmetes rajongótábora is.

Van abban valami, hogy meg vagyunk ijedve Magyar Péter miatt, csak az sem pont úgy van, ahogy az ellenzéki hírmagyarázók szeretnék. Nem a hatalomra jutásától félünk, hanem attól vagyunk megijedve, hogy valaki ilyen diagnózissal és ilyen prognózissal közel másfél millió ellenzéki törzsszavazó hormonjait fel tudta tornászni az egekbe, pusztán a bosszú ígéretével. Helyesen mondta néhány elemző, hogy minden Péterre nézve horrorisztikusan kellemetlen részlete ellenére a szekta tagsága és sajnos az “emberek” is pont olyan lendületesen fogják elfelejteni, mint az egy évvel ezelőtti bemutatkozását. Ha ugyanis a baloldali-liberális értelmiség és szavazótábor, plusz az egykori Jobbik törzstábor az aranyhal memóriájánál nagyobb terjedelmű emlékezettel bírna, akkor tudná, hogy a zsenijük minden egyes mondatát, amit akkor mondott saját maga cáfolta meg az elmúlt egy évben. Mindegyiket. Gyakorlatilag a teljes inkoherencia jellemzi a fickót, hol nagyágyú átállókat vár a Fideszből, hol pedig kizárja, hogy a “régi rendszerből” (Orbán+Gyurcsány) bárkit is átvegyen. Aztán hétvégi fárasztásos buliján felbukkan a szónokok közt két, a Fidesz idején megbukott, jóindulattal is csak közepes méretű tüzérségi eszköz, akiknek a legjellemzőbb és legnyilvánvalóbb tulajdonsága a sértettség. A Manfred Weber védnöksége és áldása alatt megvalósult “párkongresszussal” kapcsolatban nem sok tartalmi emléke marad annak, akik végigszenvedte. De ez teljesen természetes is, hiszen Brüsszel csupa olyan dolgot akar Magyar Péterékkel megcsináltatni, amelyekből egyenként levezethető, hogy azon mennyit is fog egy átlagos magyar középosztálybeli, munkából élő család bukni minden hónapban. Ha csak az adó- és energiapolitikai követelések, illetve a nyugdíjrendszer átalakításának következményeit összeadjuk, még a legoptimistább számítás szerint is, bőven havi százezer forint feletti jövedelemcsökkenés jön ki helyből. A migrációs politikával kapcsolatos elvárások következményei is hasonlóak, csak annak a költségei nem közvetlenül jelentkeznek, viszont a közbiztonsági, a mindennapi életre gyakorolt hatásaik hasonlóan katasztrofálisak. Teljesen érthető, hogy ezt nem akarják megvitatni a választóikkal, elég, ha ezzel majd a remélt győzelem után a számlák és fizetési kimutatások áttekintéskor szembesülnek a számukra szomorú tényekkel, a többivel meg kint az utcán. De ennek az elhallgatásnak a folytatása az elmúlt hét egyetlen kommunikációs sikere a Tisza Párt bölcs vezére számára. Az ellenzék az elmúlt három választást azért veszítette el annyira látványosan, mert nem volt képes a középen álló, a szavazatával kalkuláló, a politikát a saját sorsukra racionális érvek alapján lefordító választókat megszólítani. Az ellenzék csak azokhoz az emberekhez beszélt, akik a saját kudarcaikat, a boldogtalanságukat, unalmukat mind-mind az éppen aktuális kormányzat tevékenységének tudják be. A Kárpát-medence géniusza is ezzel nőtt nagyra és vonzotta magához a Demokratikus Koalíción kívül minden más ellenzéki párt már rég apatikussá vált, és egykori rajongótáborát, illetve azon politikán kívüli csalódottakat, akiknek Gyurcsány is, Vona is, de még Jakab Péter és Márki-Zay Péter is túl normális volt. Csak sokkal pestiesebben üvöltözik, már-már puzséri magasságokba emelkedve, és olyan delejes hatása van (e sorok írója számára nyilván felfoghatatlanul) a boldogtalan feminizmuskárosult nőkre, amelyhez még a fiatal Gyurcsány szexepilje sem fogható (ugyanezen a mintán). Az a tény, hogy a megyegyűlési listákon, ahol a Tisza nem indult, ennek a rétegnek a menekülőpártja a Momentum volt, mindent elmond a potenciális Tisza szavazók felé irányuló elvárásokról. A Tisza egy életérzés párt és ezt semmiféle konkrétummal, ténnyel, programmal, szakértelemmel nem akarják megzavarni. Magyar Péterék mostanra kétségtelenül belakták az ellenzéki buborékot. A vezér hardcore bunkóságával viszont, amely a faék egyszerűségéhez képest meglepően sikeresnek bizonyult, elidegenítettek jelentős számú ellenzéki szavazót azért, akik érzelmileg, ideológiailag kötődnek a régi ellenzék néhány politikusához és értelmiségéhez. Ezek a szimpátiák és persze szavazók nagyon fognak hiányozni, ha a régi ellenzék összeszedi magát (valószínűtlen), vagy bármi új, esetleg értelmes formáció felbukkan a színen (rre azért több esély van még). A Tisza Párt nem tart középre, mert a közép számára nincs semmiféle mondanivalója. Egyelőre úgy tűnik a Tisza az új Momentum, csak rövidebb életciklussal, viszont egy sokkal markánsabb vezérrel van felturbózva. A Tiszából azonban hiányzik az a báj, amit a momentumos fiatalokba az avatatlan szem azért bele tudott látni. A Momentumból is mi lett, a brutális tartalmatlansága vitte a sírba, és ez az agyhatottakra jellemző tartalmatlanság a legerősebb közös tulajdonága a két pártnak. fotó: Hatlaczki Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.