Pesti Srácok

Átigazol a HírTV-hez Kálmán Olga

null

Kálmán Olga felmondott az ATV-nél, és hamarosan már az új munkahelyén, a HírTV-n folytatja - tudta meg az Index. A lap megkérdezte erről Németh Szilárdot, az ATV vezérigazgató-helyettesét/hírigazgatóját, aki megerősítette információt.

Február 15-től a HírTV-hez igazol át Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője. A felmondás okairól az Indexnek nem kívánt nyilatkozni, annyit azonban elárult, hogy civilizált körülmények közöttjött el. Műsora Az Egyenes beszéd állítólag folytatódik.

Kálmán Olga már több mint 10 évedolgozik az ATV-nél, korábban pedig többek közt az MTV Híradóját, A Hét című műsort vezette, valamit alapító tagja volt az Info Rádiónak is.

A HírTV-nél egyébként nagy változások vannak: a PestiSrácok.hu már korábban írt róla, hogy a tulajdonos Simicska Lajos tavaly február végén üzent hadat régi barátjának, pártalapító társának, Orbán Viktornak, s az akkor kezdődött bosszúhadjáratához a kezében lévő médiumokat, köztük a Hír TV-t és a Magyar Nemzetet is felhasználta. Akkor kezdődtek a tömeges felmondások, voltak azonban, akik a helyükön maradtak, bízva a tulajdonosi ígéretben, hogy mégsem kényszerülnek “180 fokos fordulatra”. Igaz, a PestiSrácok.hu-n nyilvánosságra hozottt hangfelvétel, majd az egyre nyilvánvalóbb irányváltás is egyértelművé tette ennek az ellenkezőjét.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index/PS; Fotó: femina.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.