Pesti Srácok

A magyar ellenzék és a felemás diplomácia

null

Az Egyesült Államok iránti elkötelezettségét minden platformon igazolni igyekvő magyar ellenzék tagjaitól hozzászokhattunk már az USA-t magasztaló és kiszolgáló üzenetekhez, cselekedetekhez, de vajon ezek tárgya valóban a mindenkori amerikai kormányzat volt? A válasz a legegyszerűbben úgy fogalmazható meg, hogy nem. Bár az ellenzéki politikusok minden szándéka és magatartása arra irányult, hogy megmutassák, hogyan is kell a külpolitika és a diplomácia világában eligazodni, és a nyugati nagyhatalommal való kapcsolatot megfelelő szinten tartani, mégis ez csak akkor működik nekik, amikor az az amerikai párt van hatalmon, amely egyazon platformon van brüsszeli és a strasbourgi elit vezetőivel.

Mert a magyar ellenzéknek sem mindegy ám, hogy az USA-ban éppen melyik párt van hatalmon. Számukra, ahogy eddig is, az európai és uniós vezetők szabják meg az irányvonalat, amely úgy kell nekik, mint szomjazónak a víz, mert anélkül nem tudják meghatározni, hogy melyik az az út, amelyik tovább viszi őket a túlélés és a támogatások útján. A fejhatás könnyen megy, ellenvetés pedig nincs, mert amit az EU mond, bármi is legyen az, úgy van jól, ahogy van.

Márpedig az Egyesült Államok új republikánus elnöke, Donald Trump nemhogy nem hajlandó egy tálból enni az Európai Unióval, de egyenesen a szembejövő sávban húz el mellettük. Ez pedig egyik európai és uniós vezetőnek sincs ínyére. Az USA már nem megfelelő partner az új elveit és a gyakorlatát tekintve sem: ha nincs woke és Ukrajna feltétel nélküli támogatása, akkor nincs együttműködés sem. Ha az EU számára az amerikai demokraták a béke és minden jó megtestesítői, és a republikánus vezetés egy fekély a világ szívében, akkor a magyar ellenzék számára is az.

Így hazai ellenzékünk dicsérete is – ahogy az unióé is – az Egyesült Államok irányába csak addig száll, ameddig a számukra szimpatikus és a magasztos elveket, de a realitást sokszor nélkülöző demokraták tarják kezükben az irányítást.

PestiSracok facebook image

Emlékezhetünk, hogyan gratuláltak egymás után a magyar ellenzéki politikusok, amikor a demokrata Joe Biden megnyerte a választásokat és alelnökként pedig a „legélesebb kést” vihette magával alelnökként, Kamala Harris személyében. Nálunk az „egyesült magyar demokraták”, ahogy több európai politikus is, egyszerre bontottak pezsgőt, hogy végre újra jó kezekbe került az általuk olyannyira féltett észak-amerikai ország. De a diplomácia fegyelmezett és udvarias világa ennél a pontnál számukra meg is szűnik. Mert, ha az Unió vezetése azt mondja valamire, hogy fekete, akkor számukra a nyilvánvaló fehér is az. Az alkalmazkodási kényszer pedig olyan magas szinten van, hogy az udvariasság minden alapját sutba dobva, baloldali politikusaink nem is voltak hajlandóak gratulálni Trump győzelméhez.

Mert az „álmok országa” csak addig az, ameddig a woke, a Black Lives Matter vagy az LMBTQ ideológia nemcsak hogy életre kelhet benne, hanem az egyenesen teret is nyer. De hogyan is vélekednek a demokrácia „élharcosai” Amerikáról és a diplomáciáról? Hát, meglehetősen sajátosan.

A Momentum, akiknek csak az amerikai demokratákkal gyümölcsöző a szövetség

Fekete-Győr András, a Momentum „nagy kaliberű” politikusa három éve tudtunkra adta, hogy

A Momentum exelnökének, a román külpolitika elvtelen mintáját követő tanácsát még meg is szívlelhetnénk, de a valóságban már egészen másképp fest a politikus által szorgalmazott, kormányokon átívelő „jó és gyümölcsöző együttműködés”. Mert míg a demokrata Joe Biden elnöki beiktatásának napján ujjongva írt arról, hogy „a Momentum Biden természetes szövetségese lesz, és ugyanazokért fog küzdeni”, nem habozott megállapítani azt tényt, hogy ezzel "az igazság győzelmet aratott a hazugság felett. És legkésőbb jövőre győzelmet fog aratni Magyarországon is."

Joe Biden 2020-as győzeleméről pedig így lelkendezett:

A Momentum elkötelezettsége és a szövetségeseinek megválogatása ennél egyértelműbb nem is lehetne. Ők sem az Egyesült államok szövetségesei akarnak lenni, hanem csak az amerikai Demokrata Párté. Mert számukra „magyar nemzeti érdek, hogy a trumpisták alulmaradjanak”. Azonban 2024-ben Bidenék maradtak alul Tumpékkal szemben, és ez pár napja a „megvilágosodás” útjára vitte az EU után a politikust is, aki szerint

Milyen különös a sors, hogy a kiszolgáltatottság csak addig öröm, ameddig saját „felvigyázói” ültek a nyeregben. Vagy a ő szemszögéből: a kiszolgáltatottság csak a külső szemlélőnek nyilvánvaló, mert számukra csak alázatos szolgálat, amellyel átadják a terepet az ő hatalmasaiknak. Ezt pedig Tompos Márton posztja szemlélteti a legjobban nekünk, amikor könnyes búcsút vett attól a David Pressmanttől, aki nagyköveti hatáskörét – és a józan ízlést – túllépve avatkozott bele országunk belügyeibe. A Pressman-fan pártelnök üzenetében közölte, hogy

Mert, ha a demokraták kerülnek hatalomra, akkor jöhet minden, ami szem-szájnak ingere: Pride, LMBTQ, David Pressmanek, háború határok nélkül és még hasonló finomságok.

Gyurcsány, aki a regnáló amerikai elnököt „diplomatikusan” egy tálcára helyezi Putyinnal

Ő is és pártja is egyike azoknak, akik bár a politika iskoláját már többször megjárták, mégis képtelenek elvtelenségüknek hátat fordítani, és inkább a parancsba adott utasításokat követik. Akik olyan üzenetek közvetítenek a diplomatikusság jegyében, hogy a demokrata győzelem esetén sem tudják véka alá rejteni örömüket és persze „függetlenségüket”:

- írták Biden megválasztásakor.

Nos ez az amerikai többség – hála Istennek – „a világnak korábban sokat ártó” ex-elnököt újra megválasztotta. Ami a mi örömünk, az viszont a magyar ellenzéknek egyértelműen kudarc. Mindenesetre a külpolitika világának karmestere azt is tudtunkra adta, hogy „az Egyesült Államok ezzel az elnökkel egy pocsékabb világot fog csinálni”. Nincs mese Trump és az USA ezzel ellenség. A kérdés számára leegyszerűsítve már csak így hangzik: Tumppal vagy ellene? A nemzetközi párbeszéd lehetőségének pedig az ő világukban sincs helye.

AZ MSZP és a remény hírnökei

De az MSZP sem várt sokáig, hogy megmentőként és az igazság megtestesítőjeként előlépve kijelentse, hogy „mi szocik nem a háborús uszítók és az autoriter rezsimek érdekeit nézzük, hanem a békét, a szolidaritást és az emberi jogokat helyezzük előtérbe.”

Amerikába tehát jönnek-mennek a háborús uszítók és az autoriterek, csak kár, hogy őket is az emberek demokratikus úton választják meg. De hát így megy ez, ha az amerikai demokrata vezetőket – Joe Biden elnököt és Kamala Harris alelnököt – „a remény hírnökeinek” tartják, és akiknek az MSZP közössége nagy nyelvcsapásokkal kíván sok erőt és sikeres munkát.

A Párbeszéd-Zöldek és Trump, aki szégyent hozott hazájára

A Párbeszéd-Zöldek sem szégyenkezhetnek a meghirdetett virtuális versenyben, akik a jelenlegi elnök első hivatali ciklusát „botrányosnak” nevezték, amivel Trump „szégyent hozott az országára”. Persze mindezt Orbánnal karöltve. A korábbi megkönnyebbülés itt is azzal vette kezdetét, hogy „négy év káosz, fejetlenség és leépülés után ma beiktatják az új amerikai elnököt és alelnököt.”

Mert „a Biden–Harris-kormány egyaránt épít majd a kiszámíthatóságra és a sokszínűségre.” Az a bizonyos sokszínűség, amelyet az unió is hirdet, most bizony nem fog nemhogy akkora, de semekkora támogatást sem kapni. Majd az eddig volt legrosszabb elnöki páros dicséretét így folytatja: „Biden és Harris ugyanakkor rendkívüli páros. Biden egy páratlanul rutinos – és a kiszámíthatóságáról ismert – politikus, aki közel 50 éve (!) dolgozik Washingtonban.” Aki „kiemelt figyelmet fordít a demokratikus intézmények védelmére, az autoriter populizmussal szembeni küzdelemre.” Szép üzenetek ezek a világ vezető hatalmának elnöke számára, de ha a kötelezettségük úgy kívánja, hát ennek is teret kell engedni.

A nap, amikor a Tisza is megcsillantotta a külpolitikai vénáját

Magyar Péternek és a Tiszának is adott az irány, mégis csak most jutottak el arra pontra, hogy nyíltan állást foglaljanak külpolitikai kérdésben. Ez pedig így hangzott: „nem szeretnénk az első közös orosz-amerikai gyarmat lenni”, amely egyértelműen a Trump-adminisztrációval szembeni és az EU álláspontját követő kinyilatkoztatás. Egyben pedig tökéletesen felhasználható – esetleges szavazatnövelés céljából – a belpolitika színpadán.

A fentebbiekből is látható, hogy az ellenzék által meghirdetett külpolitikai irányvonal nem más, mint azoknak az utasításoknak a végrehajtása, amelyek nem itt, hanem távol tőlünk, Európa másik felén fogalmazódnak meg. Így az Egyesült Államokkal való szoros szövetségnek valójában nem az állam a címzettje, hanem maga az amerikai Demokrata Párt. A diplomácia magasiskolájának ismeretére vall, hogy Donald Trumpot és más republikánus politikusokat pedig nyugodtan és büszkén lehet „populista szélhámosnak” és „autoriternek” vagy „minden idők legrosszabb elnökének” nevezni, mert ezért nem fejmosás, hanem simogatás jár.

Ami pedig magyar ellenzékünknek még fájdalmasabbá, de valamivel könnyebbé is teszi a dolgot az az, hogy a magyar miniszterelnöknek – aki Trumpot és a republikánusokat végig, meginghatatlanul támogatta – most egy erős, nyugati szövetségese van, amellyel itthon az ellenzéki politikusaink csak annyit tudnak kezdeni, hogy – úgy ahogy elvárják – teljesen inkompetensnek és diktátornak bélyegzik meg az elnököt.

Ha ezek közül a pártok közül egy vagy több hatalomra kerülne a külpolitikánk teljes feladással és szolgamódra kapcsolással fog végződni a megfelelési kényszer hatására. Nincs mese, most már Trump és vele együtt az USA az új ellenfél. A közös védelem kérdéséről pedig csak annyit, hogy annak szükségességét Orbán már a 2016-os tusványosi beszédében is megfogalmazta, de sem itthon, sem az EU-ban nem érdekelt senkit.

Vezető kép: Shutterstock

Forrás/kép: Facebook

Ajánljuk még