A valóság lassan versenyképes narratíva lesz – Kószáló Ladikpisztoly S02E09
A BBC rácsodálkozott magára, hogy 2021 végén nem sikerült maradéktalanul tartaniuk magukat a BBC standardjaihoz. Ez konyhanyelven annyit jelent, hogy a január 6-i eseményeket, köztük Trump beszédét és a Capitolium ostromát teljesen meghamisították.
Elég lassan, de azért dőlnek ki a csontvázak a magukat függetlennek és objektívnek hazudók szekrényéből. A Capitolium ostromának nevezett esemény kapcsán a BBC bevallotta, az éveken keresztül hazudtak, hiszen Trump beszéde és a Kongresszusban történtek között nem volt ok-okozati összefüggés. Mindközönségesen meghamisították Trump szavait és az időpontot, hogy mikor beszélt a még éppen hivatalban lévő elnök, és mikor indult meg az ostrom.

A BBC nem egyedül cselekedett, éveken keresztül, sőt, még ma is hivatalos álláspont a hazugság. Annyira durván építették Trump ellen a „lázadás szítása” hamis vádját, hogy a következő mondatokért a nagy techcégek tiltással jutalmazták azokat, akik idézni merészelték.
Ez egy elcsalt választás volt, de nem hajthatjuk a vizet az ő malmukra. Békének kell lenni, Menjetek haza, szeretünk benneteket, és különlegesek vagytok. Láttátok, mi történik. Láttátok, hogyan bánnak ők a másikkal, ami rossz és gonosz. Tudom, hogy éreztek. De menjetek haza és menjetek haza békében.
Ehelyett egy később, más kontextusban elhangzott Trump szöveget ismételgettek, mintha azzal adta volna ki a híveinek az utasítást a Capitolium megrohanására. És ez csak az első csontváz, gyakorlatilag mindenben hazudtak, a végén pedig még egy impeachmentet is indítottak Trump ellen.
Nos, a fősodorbeli média hazudik, erről már papírjuk van. Sőt, a legjobb, hogy már le is lehet írni a valóságot, sem a Facebook, sem a Twitter, sem a Youtube nem cenzúráz. Igaz, a ChatGPT és a Wikipédia még dezinformációt terjeszt, de legalább lassan tényleg versenyképes narratíva lesz a valóság!







