A brazil Esporte Interativo tévécsatorna exkluzív információként közölte a hírt, hogy a hatszoros aranylabdás Lionel Messi a Bayern München elleni 8–2-es vereség után jelezte az FC Barcelona vezetőségének, hogy még a nyáron el kívánja hagyni a katalán klubot – írja az origo.hu.
A tévécsatorna egy, a klubhoz közel álló, megbízható forrásra hivatkozva közölte, hogy a 33 éves argentin sztár minden korábbinál jobban akarja a klubváltást (már ha valaha is komolyan fontolóra vette ezt, tegyük hozzá). Legfőbb indoka, hogy nem látja az újbóli előrelépést garantáló szakmai elképzeléseket. A jövő pedig nem tűnik biztatónak, miután a klubnak köztudottan nincs igazán pénze a komoly erősítésekre, és eddig olyan, bombaigazolásnak nem nevezhető játékosok szerződtetését jelentették csak be, mint Miralem Pjanic, Matheus Fernandes, Pedri és Trincao.
Messi 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/04-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett. Többek között tíz bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, 731 mérkőzésen 634 gólt és 276 gólpasszt gyűjtött gránátvörös-kék színekben. A szerződése 2021 nyarán jár le, azaz a Barcelona most kaphatna érte utoljára pénzt, azonban az argentin akármekkora korszakos zseni is, a 700 millió eurós kivásárlási árát egészen biztos, hogy egyetlen csapat sem fogja érte kifizetni. Még a brazil csatorna által legvalószínűbbnek tartott, katari kézben lévő Paris Saint-Germain, és a kínai befektetők pénzéből gazdálkodó Inter sem.
Forrás: origo.hu
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS