Péntek 16 óra, vagyis a fellebbezési határidő lejárta előtt pár perccel a Fidesz megfellebbezte, hogy Bíró László az ellenzék közös jelöltjeként elindulhasson az időközi országgyűlési választáson Borsod 6-os választókörzetében – írja a Jobbik elnöke, Jakab Péter meglehetősen zavaros közleményében, amelyben kiemelte: szerinte a Fidesz “kizáratná az ellenzéket a választásból”. Mint ismert, Bíró László körül akkor robbant ki a botrány, amikor a sajtó megszellőztette, hogy Facebook-bejegyzéseiben “tetűcsúzdásoknak” nevezte a szerencsi és környékbeli szállodákba érkező lengyel, orosz és izraeli haszid zsidó vendégeket, illetve Budapestre csak “judapestként” hivatkozott egy hozzászólásában.
A közleményben a Jobbik elnöke arról ír, hogy a fellebbezés miatt a szombat reggel kezdődő kampányban Bíró László egyelőre nem indulhat el a Fidesz jelöltjével, az elhunyt Koncz Ferenc lányával szemben. A közleményt jegyző Jakab Péter zavaros magyarázata szerint
az indok, hogy a Fidesz szerint nem én vagyok a Jobbik elnöke, mert bár január 25-én megválasztottak, a bíróságnak 7 hónap is kevés volt ahhoz, hogy ezt átvezesse a birosag.hu-ra, hiába kaptam meg az elnökként való bejegyzésemről szóló végzést július 9-én.
Mint hozzáteszi,
a Fidesznél összeültek, és kitalálták, hogy a jobbikos Bíró László nem indulhat el összellenzéki jelöltként az időközi országgyűlési választáson. Ezzel a lépéssel Orbán és a Fidesz végleg megérkezett a keleti diktátorok szintjére, oda, ahol az ellenzéket adminisztratív eszközökkel próbálják meg eltiltani a választáson való részvételtől. Borsodban most ez történik. A hatalom fél az ellenzéki összefogástól. Tudják, hogy itt már nem elég elcsalni a választást, nem elég szavazatot vásárolni, fenyegetni, lejáratni: úgy döntöttek, el sem engedik indulni Bírót a választáson. Helyette bevezetik az öröklési rendet, ahol a képviselői szék apáról fiúra – jelen esetben lányra – száll. Reméljük, hogy a választási bizottság zöld utat ad majd Bírónak, aki innentől a szabadság szimbóluma is.
Forrás: mandiner.hu/MTI; Vezetőkép: facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS