bíró lászló
A rabbi, akinek nem tetszik, ha az antiszemita megjegyzéseket tevő Bíró Lászlót kritizálják – És a DK-s Varju is égeti magát
Az ember azt gondolná, hogy ha valami különösebb perverzió vagy politikai ok miatt mást nem is, de egy rabbit legalább zavar az antiszemita kijelentéseiről elhíresült Bíró László jelenléte a közéletben. Úgy tűnik, nem így van, hiszen Derce Tamást, a volt újpesti polgármestert lehurrogta a Mazsihisz neológ rabbija azért, mert a politikus az újpesti mártírmegemlékezésen szóvá tette, hogy a körzet DK-s országgyűlési képviselője és pártja beállt a jobbikos jelölt mögé, ezért nem teheti meg, hogy eljön a templomba és beáll a megemlékezők közé. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike