Pesti Srácok

Lapít a Jobbik, ha a judapestező Bíró Lászlóról van szó

Lapít a Jobbik, ha a judapestező Bíró Lászlóról van szó

Nem hajlandó elárulni a Jobbik, hogy a költségvetési csalással vádolt, antiszemita megnyilvánulásairól elhíresült Bíró László aláírta-e már a baloldal előválasztásán indulók feddhetetlenségi nyilatkozatát. A NAV-eljárás alatt álló, Hadházy Ákos által is feljelentett Bíró mindeközben arról beszélt, hogy egy esetleges kormányváltás után azonnal csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez.

Bíró Lászlónak is alá kell írnia a feddhetetlenségi nyilatkozatot, hiszen enélkül nem is indulhat az előválasztáson – jelentette ki a napokban Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Hír TV-nek továbbra is fenntartva véleményét, hogy a politikus a megfelelő jelölt a szerencsi körzetben. A Magyar Nemzet ez alapján fordult a párt sajtóosztályához, hogy Bíró aláírta-e már a dokumentumot, ám válasz nem érkezett a nem túl bonyolult kérdésre. Mint ismert: a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal előválasztásán csak azok indulhatnak, akik aláírták a tizenöt pontos, úgynevezett feddhetetlenségi nyilatkozatot. A jelöltek ebben egyebek mellett vállalják, hogy eddigi munkájuk során a magyar és az uniós adófizetőket nem károsították meg, a rájuk bízott állami, önkormányzati, uniós forrásokkal felelősen gazdálkodtak, illetve hogy mindeddig minden adó- és járulékfizetési kötelezettségnek eleget tettek, ezt esetleges cégeik alkalmazottaival kapcsolatban is teljesítették. Mindezek alapján a Jobbik szerencsi jelöltje, Bíró László aligha írhatja alá a feddhetetlenségi nyilatkozatot, így nem is indulhat az előválasztáson: ellene ugyanis a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást decemberben Tényi István feljelentése alapján. A korábbi hírek szerint a jobbikos politikus a csernelyi varrodát működtető Hegyalja-Mix Szociális Szövetkezet tulajdonosaként nem fizette ki a varrónőket és a karbantartót, miközben egy ötvenmillió forintos EU-s támogatás jelentős részét magára költötte. Bár a Jobbik és maga Bíró László is azt hangoztatja, hogy az ügy csupán a kormányzati propaganda hazugsága, amiatt Hadházy Ákos független képviselő is hamis magánokirat felhasználása és költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést Bíróval szemben a NAV Borsod megyei igazgatóságán. Mindezek ellenére Bíró László a közelmúltban arról beszélt a Jobbik házi portáljának, az Alfahír.hu-nak, hogy egy esetleges kormányváltás után az első feladat az Európai Ügyészséghez való csatlakozás kell, hogy legyen.

A jobbikos politikus ugyanakkor a baloldali pártok által elfogadott, A korszakváltás garanciái című dokumentum alapján sem indulhatna az előválasztáson. Az ugyanis kimondja: kizárják jelöltjeik közül azokat, akiknek emberi méltóságot sértő kijelentéseik miatt nem méltók a korszakváltást akaró választópolgárok bizalmára. Mint azt portálunk is ismertette, Bíró László korábban többször is antiszemita, rasszista kijelentéseket tett. Közösségi oldalán a környékbeli szállodákat látogató zsidó vendégekre utalva egyszer úgy fogalmazott:

PestiSracok facebook image

Egy másik megosztásában már az szerepelt, hogy kikapcsolták a zsidó uzsorabanktőkét a gazdaságból, megszüntették a háborús jóvátételként eufemizált kozmopolita rablás kifizetését, Budapestet pedig egyszerűen Judapestnek nevezte. A feddhetetlenségi nyilatkozatnak ugyanakkor van DK-s vonatkozása is, ugyanis feltételként szabja meg azt is, hogy a baloldali jelöltek nem állnak büntetett előélethez fűződő hátrány hatálya alatt. Ez a kitétel azonban minden bizonnyal éppen azért került be a feltételek közé, hogy a Gyurcsány Ferenc, az Altus és a DK jogi képviseletét is ellátó Czeglédy Csaba is elindulhasson az előválasztáson, akit ugyancsak költségvetési csalással vádolnak. Czeglédy már többször állt bíróság előtt, 2003-ban pedig el is ítélték, mert bebizonyosodott, hogy a Rébusz Iskolaszövetkezet képviselőjeként valótlan tartalmú fizetési számlákkal és pénztárbizonylatokkal próbált adót csalni. A vitatott összeget azonban még a büntetőeljárás során kifizette, s öt évvel később mentesítették a büntetett előélet hátrányai alól is.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Alfahír

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.